EPILÓGUS
111EPILÓGUS
Midőn e sorokat papírra vetettem, emlékezetem szerint tettem, a teljesség igénye nélkül, hiszen elmém az eseteknek, a történéseknek csak kis részét volt képes elraktározni, s ennyi idő elteltével visszaadni. Úgy érzem azonban, nagy hiba lenne, ha pár sorban nem próbálnék számot adni arról is, hogy a volt hadapródok, a „Lakatos-század” tagjai hogyan boldogultak, mire jutottak a háborút követő „békeévekben”.
Talán az is elegendő lenne, ha csupán annyit mondanék: nincs tudomásunk arról, hogy közülünk bárki is elzüllött, elkallódott volna. Vannak, akiknek sorsa előttünk ismeretlen, mert a háború után nyomuk veszett. Csak reménykedni tudunk, hogy túlélték a viharos esztendőket, és valahol a világban egzisztenciát teremtettek maguknak. Négyen még a háború alatt elhunytak, hárman hősi halált haltak. Többen új lakóhelyet – de nem hazát – találtak a nagyvilágban, ki Amerikában, ki Ausztráliában vagy valahol Európában. Róluk keveset tudtunk, többen mostanában jelentkeznek vagy adnak hírt magukról. Amit róluk, tőlük vagy másoktól hallunk, megnyugtató. Egyikük-másikuk nem is akármilyen pozíciót ért el.
Eredeti választott hivatását csak három társunk gyakorolhatta, de közülük is csak egy itthon, az is rövid ideig. Ketten külföldön. Deák Vince az Egyesült Államok hadseregének ezredeseként nemrégiben települt haza, Badinszky Laci az ausztrál hadsereg nyugdíjasa. Ott telepedet le, kiváló katonai szolgálatát az ausztrál hadsereg egy pajzs alapításával, a „Badinszky-pajzzsal” ismerte el, melyre minden évben a legjobb eredményt elért tiszthelyettes nevét vésik fel. Mint a dzsungelharcok szakértője, pár évvel ezelőtt előadást tartott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karán, Szentendrén.
S akik itthon maradtunk vagy a hadifogságból szabadulva hazatértünk? Volt, aki megjárta az ország valamelyik börtönét vagy internálótáborát, de egyikük sem köztörvényi bűncselekmény miatt. Volt, akinek hadapród múltját azzal honorálták, hogy főként eleinte csak kétkezi munkával – de ott is becsülettel helytállva – kereshette meg kenyerét. Voltunk szerencsésebbek is, akik továbbtanulhattunk, és új értelmiségi pályát választhattunk magunknak – 13-an mérnökök, 8-an jogászok, 7-en orvosok lettünk. És akadt közöttünk zeneszerző, főkönyvelő, történész, portáldarus, kirakatrendező, vasúti tiszt, közgazdász, kisiparos stb. A „Lakatos-század” adta a rendszerváltozás utáni első évek második miniszterelnökét és egy országgyűlési képviselőjét is.
Mi, itthon maradottak több mint 40 évig nem minden veszély nélkül, csak lopva találkozhattunk, akkor is kisebb csoportokban. Első igazi találkozónkra 1990-ben kerülhetett sor, midőn összejöttünk Pécsett, hogy találkozzunk és részt vehessünk névadónk, Zrínyi Miklós rekonstruált szobrának felavatásán. A közadakozásunkból felállított szobor kezdeményezője néhai Virágh István ezredes, az iskola akkor még élő volt tanára. A találkozó során ellátogattunk Pécsváradra, Cserkútra, kihelyezéseink színhelyeire is.
A következő évben újra Pécsett jöttünk össze, a változatlan formában megmaradt tiszti épület előtt felállított Zrínyi-szobornál, hogy tisztelegjünk névadónk előtt, és tisztelegjünk a pécsi hadapródiskola I. világháborús hősi halottainak, valamint a volt cőgerek s az 1942 és 1945 közötti volt hadapródok II. világháborús hősi halottainak, továbbá az 1945 utáni megtorlás áldozatainak emléke előtt.
112Valamennyiünk számára emlékezetes marad 1998. augusztus 30-a. Ekkor ünnepeltük meg Pécsett, volt iskolánk átalakított épületében és a Zrínyi-szobornál azt, hogy 100 évvel azelőtt indult meg a honvéd tisztképzés a pécsi magyar királyi honvéd hadapródiskolában. Ezt az alkalmat ragadtuk meg arra, hogy néma főhajtással s egy kis ünnepséggel tisztelegjünk volt tanáraink, oktatóink, parancsnokaink, növendéktársaink előtt, különösen azok előtt, akik közülük a legdrágábbat, az életüket adták a Hazáért. Míg élek, büszke vagyok arra, hogy bajtársaim bizalmából egyike lehettem azoknak, akik ezt a megemlékezést előkészíthették, az ünnepi megemlékezésen pedig koszorút helyezhettem el a hősi halottak nevét felsoroló Zrínyi-szobor talapzatánál. Az ünnepi megemlékezés egyik szónoka Szakály Sándor hadtörténész volt, akinek szabadon előadott megemlékezése nagy tetszést aratott. Ugyancsak emlékezetes marad a legidősebb Zrínyi növendék, az akkor 91 éves vitéz Joó Ferenc nyugállományú ezredes (m. kir. őrnagy), egykori soproni hadapródiskolai oktatótiszt Zrínyi-szobornál elmondott beszéde.
Ennek az ünnepségnek a keretében helyeztük el volt intézetünk – mai változatában számunkra idegen – falán azt az emléktáblát, amelyen Alpár Ignác remekének kicsinyített mása látható, és amelyen a következő szöveg olvasható:
1898 ÉS 1945 KÖZT ITT ÁLLT
AZ ALPÁR IGNÁC TERVEZTE
M. KIR. ZRÍNYI MIKLÓS HADAPRÓD
ÉS KATONAI FŐREÁLISKOLA
AZ ALPÁR IGNÁC TERVEZTE
M. KIR. ZRÍNYI MIKLÓS HADAPRÓD
ÉS KATONAI FŐREÁLISKOLA
EMLÉKÜL A 100. ÉVFORDULÓRA
A HÁLÁS NÖVENDÉKEK
A HÁLÁS NÖVENDÉKEK
Az emléktábla-avató beszédet dr. Révész Mária, Pécs város alpolgármestere mondotta el a visszaemlékezéstől meghatódva, el-elcsukló hangon.
Csak remélni merjük, hogy e tábla és a kertben álló Zrínyi-szobor soha nem jut a „Zrínyi” sorsára.
Mi, a „Lakatos-század” tagjai – és a többi Zrínyi-iskolás hadapród –, akik csak tehetjük, rendszeresen minden hónapban egy-két órára összejövünk. Nosztalgiázunk a múlton, panaszkodunk a jelenről, és bízunk a szebb jövőben. Adja Isten, hogy sokáig tehessük, és úgy legyen.
Budapest, 1999 júniusa
