A szovjetek “Kutuzov” hadművelete Orjol irányában (1943. július 12. – augusztus 18.)
A szovjetek “Kutuzov” hadművelete Orjol irányában (1943. július 12. – augusztus 18.)
A szovjetek már 1943. április elejétől fontolgattak egy Orjol irányába történő támadást. A tervek végül június elejére készültek el. A SZTAVKA képviseletében Zsukov és N. N. Voronov marsall, a Vörös Hadsereg tüzércsapatainak főparancsnoka felügyelte az előkészületeket. Az orjoli német kiszögellés ellen a Nyugati Front (V. D. Szokolovszkij hadseregtábornok) és a Brjanszki Front (M. M. Popov hadseregtábornok) csapataival három erőteljes csapást akartak indítani, amelyekhez később Rokosszovszkij hadseregtábornok Központi Frontja is csatlakozott volna.
Ezen hadseregcsoportok közül a Nyugati Front volt a legerősebb. Állományában a 11. gárdahadsereggel (I. K. Bagramjan hadseregtábornok) és az 50. összfegyvernemi hadsereggel (I. V. Boldin altábornagy), valamint az 1. és 5. harckocsihadtesttel összesen 211 ezer 458 katonát, 745 harckocsit és önjáró löveget, valamint 4285 löveget és aknavetőt számlált. A front feladata az volt, hogy a másik két fronttal együttműködésben Zsizdrától keletre déli irányban, Orjol felé támadjon. Az élen a 11. gárdahadsereg egységei, nevezetesen 12 lövészhadosztály, két harckocsihadtest, és a megerősítő tüzércsapatok haladtak. A SZTAVKA tartalékába I. I. Fegyuninszkij altábornagy 11. hadserege és további 735 páncélossal V. M. Badanov altábornagy 4. harckocsihadserege tartozott. Mindkét hadseregnek Bagramjan hadseregtábornok erőit kellett támogatnia.
A Brjanszki Front két irányban készült fel a kiszögellés keleti arcvonala elleni támadásra. A főcsapást Novoszil körzetéből nyugat felé az 1. gárda-harckocsihadtesttel és a 25. lövészhadtesttel megerősített 3. hadsereg (A. V. Gorbatov altábornagy) és a 63. hadsereg (V. J. Kolpakcsi altábornagy) csapatainak kellett mérniük. A két megerősített hadsereg több mint 170 ezer fővel, és mintegy 350 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett. A SZTAVKA tartalékában ezen hadseregcsoport mögött újabb 799 páncélossal P. Sz. Ribalko altábornagy 3. gárda-harckocsihadserege állt rendelkezésre. A Bolhov irányába tervezett kisegítő csapás végrehajtására a front jobbszárnyán a 20. harckocsihadtesttel megerősített, P. A. Belov altábornagy vezette 61. hadsereget utasították. A Brjanszki Front állományába összesen 433 ezer 616 katona tartozott.
A Központi Front jobbszárnya, vagyis a 70., 13. és 48. hadseregek csak július 15-én csatlakoztak a támadáshoz. Az összfegyvernemi hadseregek sikerét 371 páncélosával Rogyin altábornagy 2. harckocsihadseregének kellett kifejlesztenie. A “Kutuzov” hadművelet végrehajtására a három front állományában összesen 1 millió 287 ezer 600 szovjet katona és a tartalékokkal együtt 3925 páncélos készült fel, melyek 82 hadosztályt, nyolc harckocsihadtestet, 14 önálló harckocsi- vagy lövészdandárt és három megerődített körletet képeztek.
Az orjoli kiszögellést 14 gyaloghadosztállyal és a tartalékban álló 5. páncéloshadosztállyal a német 2. páncéloshadsereg (Rudolf Schmidt vezérezredes) LV., LIII. és XXXV. hadtestei védték. Az OKH tartalékában a 8. páncéloshadosztály volt. A hadsereg raktárakkal teli mögöttes területét két biztosító hadosztály próbálta meg megtisztítani a partizánoktól, nem sok sikerrel. A német hadsereg problémáit még inkább tetőzte, hogy az éléről július 10-én Schmidt vezérezredest leváltották, mert korábban erősen kritizálta Hitler hadvezetési módszereit. Először Heinrich Clössner gyalogsági tábornok vette át a parancsnokságot, majd július 14-től átmenetileg Model vezérezredes, a 9. hadsereg főparancsnoka vezette a 2. páncéloshadsereget is.
A német felderítés a kiszögellés északi részén nem fedte fel a szovjet csapatösszevonások pontos helyzetét, és jelentősen alábecsülte erejüket is. Ezzel szemben a szovjet partizánok alaposan feltérképezték a német állásrendszert és az Orjol körüli ellátó raktárak elhelyezkedését is. Orjoltól keletre viszont Lothar Rendulic gyalogsági tábornok, a XXXV. hadtest osztrák származású parancsnoka rádió-lehallgatás és légi felderítés módszerével már egy héttel a támadás előtt felfigyelt szovjet 3. és 63. hadsereg támadó előkészületeire az 56. és 262. gyaloghadosztályának csatlakozásával szemben. Rendulic ebből kifolyólag hat gránátos-zászlóaljat, 18 tüzérüteget és 24 nehéz páncéltörő ágyút összpontosított a körzetben. A felkészült németek később fel is borították a szovjet időtervet, és a SZTAVKA-t hadműveleti páncélos-tartalékainak idő előtti bevetésére kényszerítették. A három szovjet front megerősített lövészzászlóaljai július 11-én rövid, de heves tüzérségi előkészítés után felszámolták a német harcelőőrsök vonalát. A támadó csapatok a felderítési eredmények alapján felkészültek a másnapi támadásra.
21Július 12-én hajnali 3 óra 30 perckor a szovjet tüzérség megkezdte 160 perces tüzérségi előkészítését. A mélységbe áthelyezett tüzérségi tűz utolsó tíz perce alatt az első lépcsőben támadó lövészhadosztályok előrevetett zászlóaljai harckocsi-szakaszok, illetve századok támogatásával behatoltak a német védőállásokba. A levegőben szovjet csata- és bombázó-repülőgépek támogatták őket. Reggel 6 óra körül a Nyugati és Brjanszki Front minden első lépcsős hadosztálya támadást indított.
Északon a Nyugati Front 11. gárdahadseregének hat gárda-lövészhadosztálya egy 17 km-es arcvonalszakaszon összpontosulva az LV. hadtest (Jaschke gyalogsági tábornok) 211. és 293. gyaloghadosztályának csatlakozásán könnyedén szétzúzta a német védelmet. Két gránátos-ezred gyakorlatilag megsemmisült. Délután Bagramjan bevetette második lépcsőjének lövészhadosztályait is, hogy kiszélesítse a majdnem 25 km-es betörést. Az 1. és 5. harckocsihadtestet előrevonták, hogy azok a résen keresztül dél felé támadjanak tovább. A német 5. páncéloshadosztály meginduló ellenlökéseire válaszul Bagramjan még 12-én bevetette az 5. harckocsihadtestet. M. G. Szakno vezérőrnagy páncélosai éjszaka 10 km-t nyomultak előre, és Uljanovónál behatoltak a németek második védőövébe. Az 5. páncéloshadosztály azonban megakadályozta, hogy az 5. harckocsihadtest menetből áttörje azt.
Másnap, július 13-án reggel Bagramjan jobbszárnyán az 50. hadsereg is fokozta erőfeszítéseit nyugat felé. Délután fél háromkor a 11. gárdahadsereg parancsnoka bevetette az 1. gárda-lövészhadosztállyal együtt az 1. harckocsihadtestet is. A két szovjet harckocsihadtest együttes erővel áttörte a második német védőövet, és így gyorsabb előrenyomulásba kezdhetett. A nap végére a szovjetek északon 23 km szélességben és 15 km mélyen hatoltak be a 2. páncéloshadsereg védelmébe. A veszteségek mindkét oldalon jelentősek voltak, de a 11. gárdahadsereg támadása mégsem rekedt meg. A németek sürgősen átvezényelték a 9. hadseregtől a 12., 18. és 20. páncéloshadosztályokat, hogy a katasztrófát elkerüljék.
Orjoltól keletre a Brjanszki Front erői 12-én felkészült német védelembe ütköztek. Bár a szovjet műszaki csapatok hidat vertek a Zusa folyón, a 3. és 63. hadsereg kezdeti támadása a XXXV. hadtest 56. és 262. gyaloghadosztálya ellen kudarcba fulladt. A 14 km széles arcvonalszakaszon bevetett hat lövészhadosztályt önálló harckocsiezredek is támogatták. Hamarosan újabb három lövészhadosztály indult rohamra, hogy mozgásba hozzák a megfeneklett támadást. Mint kiderült, a KV–1 nehézharckocsik által támogatott lövészcsapatok széles aknamezőkbe és páncéltörő ágyúkba botlottak. A szovjetek ugyanazokkal a nehézségekkel néztek szembe, mint a németek néhány nappal korábban a kurszki ívben. A támadás első napjának végére a németek ugyan kiürítették első védővonalukat, és három páncéltörő ágyút is elveszítettek, állásaik előtt azonban 60 harcképtelen szovjet páncélos maradt. A szovjetek mindössze öt-nyolc km-t jutottak előre, eredményeik ezen a terepszakaszon tehát minimálisak voltak. Rendulic 12-én este bevetette hadtest-tartalékát, a 36. gyaloghadosztályt, hogy amíg a 8. és 2. páncéloshadosztály erői 14-ére virradó éjszaka beérkeznek, reteszelje el a szovjet betörést. Másnap, 13-án délben a Brjanszki Front a csekély betörésbe bevetette az 1. gárda-harckocsihadtest 207 páncélosát, valamint a második lépcső lövészhadosztályait is. A szovjet harckocsik azonban 14-én beleütköztek a beérkező német páncéloshadosztályokba, és támadásuk jelentősen lelassult. Ezt követően a korábban mintegy 120 km szélességben védekező XXXV. hadtest védelme megszilárdult. Valószínűleg ez is közrejátszhatott abban, hogy augusztus 15-én Rendulic gyalogsági tábornokot nevezték ki a 2. páncéloshadsereg főparancsnokának.
Bolhovtól keletre július 12-én a 61. hadsereg a német LIII. hadtest (Clössner gyalogsági tábornok) 208. és 34. gyaloghadosztálya ellen indított támadást. A 9. gárda-lövészhadtest három hadosztályának rohamai kudarcba fulladtak, miután három-hét km-es előretörés után képtelenek voltak áttörni a németek első védővonalát. Másnap a szovjetek bevetették a 20. harckocsihadtestet is, de számottevő eredményt ez sem ért el. A német 112. gyaloghadosztály és a 12. páncéloshadosztály néhány köteléke ugyanis beérkezett a körzetbe, és ezek súlyos harcokra kényszerítették a szovjet páncélosokat. A szétvert 20. harckocsihadtestet hamarosan feltöltésre kellett kivonni.
Popov hadseregtábornok, a Brjanszki Front főparancsnoka megpróbálta elérni, hogy a SZTAVKA utalja az ő alárendeltségébe Ribalko tartalékban álló 3. gárda-harckocsihadseregét. Popov 13-án éjjel ugyan elérte célját, de Ribalko három hadteste csak kétnapi éjszakai menet után vonult fel a kiszögellés keleti csúcsával szemben. A 3. és 63. hadsereg támadása addigra már gyakorlatilag leállt. A gárda-harckocsihadsereget Popov arra utasította, hogy Orjoltól délre indítson támadást, és a város védőit észak vagy nyugat helyett inkább délnyugatról karolja át. Ribalko türelmetlenségében parancsot adott, hogy csapatai máshol törjék át a német védelmet; s ne ott, ahol a két összfegyvernemi hadsereg már próbálkozott. A 3. gárda-harckocsihadsereg állományába a támadás előtt 37 ezer 266 fő, 475 T–34, 32 önjáró löveg, 224 T–70, kb. 68 angolszász gyártmányú Matilda és Valentine harckocsi, valamint 492 löveg és aknavető tartozott. Nem rendelkezett viszont sem elegendő saját megerősítő tüzérséggel, sem műszaki csapatokkal.
Július 19-én Ribalko 12. és 15. harckocsihadteste 10 óra 30 perckor rohamra indult a 2. és 8. páncéloshadosztállyal megerősített XXXV. hadtest állásai ellen. Estére a tüzérséggel és csatarepülőgépekkel is támogatott szovjet páncélosok 12 km-t nyomultak előre, miközben átkeltek az Olesnya folyón. A német páncélosok és a légierő bevetései csak lassítani tudták előretörésüket, de megállítani nem. A nap végén a 15. harckocsihadtest előretörése mégis megtört a 8. páncéloshadosztály ellenállásán, de a 12. harckocsihadtest az északi szárnyon folytatta támadását.
Másnap, 20-án reggel Popov frontparancsnok utasította Ribalkót, hogy folytassa támadását északnyugat felé, és vegye birtokba Otradot, amely az orjoli vasútvonal mentén feküdt. A Brjanszki Front főparancsnoka a két támadó harckocsihadtest mögött hamarosan a 2. gépesített-hadtestet is bevetette, de az nem tudott időben átkelni az Oka folyón. Popov törzsfőnökét, L. M. Sandalov altábornagyot emiatt Sztálin telefonon súlyos fenyegetésben részesítette.
22Július 21-én hajnali háromkor Popov újabb parancsot adott Ribalkónak, amely végeredményben a 3. gárda-harckocsihadsereg erejének megfelezésére irányult. Amíg a 15. harckocsi- és a 2. gépesített-hadtest Orjoltól északkeletre, Otradért harcolt, addig a harckocsihadsereg többi részének dél felé kellett támadnia. Ribalko a feladat végrehajtására bevetette tartalékát, a 91. önálló harckocsidandárt is. Útban a dandár parancsnokságára, a hadseregparancsnok terepjáró gépkocsiját egy német repülőgép kilőtte. A gépkocsivezető meghalt, Ribalko segédtisztje pedig megsebesült. A szovjet altábornagy végül gyalog érte el úti célját. A harckocsidandár megindult a 12. harckocsihadtesttel együtt, és a támadó szovjet páncélosok július 25. körül átvágták a Kurszk–Orjol vasútvonalat. Az elkövetkező napokban a 3. gárda-harckocsihadsereg eredménytelen kísérleteket tett a német védelem gyenge pontjainak kipuhatolására. Noha a harckocsihadsereg végül nem ért el jelentősebb hadműveleti sikert, az előkészített német védelem ellen intézett türelmetlen rohamainak köszönhetően a hadművelet alatt T–34 harckocsijainak 60, T–70-eseinek pedig 73 százalékát, azaz 669 páncélosát veszítette el.
Időközben, július 15-én a Központi Front jobbszárnya is megindította északi irányú támadását. Ezzel a németek helyzete a kiszögellésben tarthatatlanná vált. Miután a Nyugati Front 11. gárdahadserege, valamint az 1. és 5. harckocsihadteste Bolhovtól nyugatra a németek hátába került, Bagramjan július 17-én Hotinyec felé vetette be friss 25. harckocsihadtestét is. A németek a 9. páncélos- és 10. páncélgránátos-hadosztályukat, valamint a 253. gyaloghadosztályt ide csoportosították át, hogy ezáltal elreteszeljék az arcvonalban egyre táguló rést. A Bolhovtól keletre húzódó arcvonalat a 26. gyaloghadosztállyal akarták megerősíteni. A szovjetekkel szemben itt egyelőre csak a nehézfegyverekkel alig rendelkező 441. és 707. biztosító hadosztály elemei harcoltak. A németek ereje kimerülőben volt.
Model tisztában volt a zajló szovjet offenzíva következményeivel. Július 16-án ezért már utasítást adott, hogy a “Hagen” állást, amely Brjanszk városát fedezte volna, nyugatabbra, a Gyeszna folyó mentén készítsék elő. Négy nappal később viszont Hitler külön parancsban tiltotta meg a 9. hadsereg és a 2. páncéloshadsereg további visszavonulását.
Július 21-én a Nyugati Front csapatait a 11. hadsereggel erősítették meg, amely az 50. és 11. gárdahadsereg között került bevetésre. Másnap a Führer – belenyugodva az elkerülhetetlenbe – beleegyezett, hogy Model vezérezredes két hadserege rugalmas védelmet folytasson. Július 23-án a szovjetek előrevetett osztagai elérték az Oka folyót, s ezzel megközelítették Orjolt.
Július 25-én Olaszországban a németek számára hátrányos belpolitikai változások történtek, ezért Hitler minél több hadosztályt akart oda átcsoportosítani. Ehhez azonban az orjoli kiszögellést a német csapatoknak úgy kellett kiüríteni, hogy arcvonalukat a szovjetek közben ne törjék át. A Közép Hadseregcsoport főparancsnoka, Kluge tábornagy hiába hangsúlyozta, hogy a “Hagen” állást még alig kezdték kiépíteni, az OKH ennek ellenére 28-án “Herbstreise” (Őszi utazás) fedőnéven elrendelte a visszavonulást Orjol térségéből. A műveletet Praun altábornagy parancsnoksága alatt egy 37 km szélességben védekező német csoportosítás fedezte, amely a 8. páncéloshadosztályból, valamint a 293. és 129. gyaloghadosztályból állt.
A szovjetek július végén tovább fokozták nyomásukat a kiszögellés északi részén. Július 26-án a Nyugati Front sávjában, Bolhovtól nyugatra bevetették Badanov altábornagy 4. harckocsihadseregének 5., 30. és 11. harckocsihadtestét. Bagramjan a 11. gárdahadsereg egy hadtestét és a 2. gárda-lovashadtestet Karacsev, a jelentős közlekedési csomópont bevételére utasította. Bár a 9. hadsereg XXIII. hadteste és a XXXXI. páncéloshadteste délen továbbra is védte korábbi állásait, a szovjetek Bolhov német védőit Orjoltól északnyugatra szorították vissza, majd 10 km-re megközelítették a létfontosságú Brjanszk–Orjol vasútvonalat.
Az időben beérkező Grossdeutschland páncélgránátos-hadosztály éppen csak meg tudta akadályozni, hogy a dél felé törő 11. gárdahadsereg részei és a 2. gárda-lovashadtest elfoglalják Karacsevet. A csalódott Bagramjan egymás után küldte rohamra lövészhadosztályait a várost védő németek állásai ellen, e támadások azonban egyelőre eredménytelenül végződtek. Közben Model nyugat felé kivonta páncéloscsapatait a bolhovi zsákból, hogy ezekkel megpróbálja lefékezni a fontos vasútvonal felé törő szovjeteket. A karacsevi rést csak a 9. páncéloshadosztály, a 129. gyaloghadosztály és Közép lovasezred ellenlökései segítségével lehetett lezárni.
Az Orjol környéki harcokban jelentős szerepet játszott a Ferdinand páncélvadászokkal felszerelt 656. nehéz páncélvadászezred is. A önálló alakulatnak július 5. és 27. között 39 önjáró páncéltörő ágyúja semmisült meg, de 502 szovjet páncélos, 20 páncéltörő ágyú és 100 löveg kilövését jelentette.
A német 1. repülőhadosztály csatarepülőgépei is hatékonyan támogatták a védelmet. Július 21-én a zuhanóbombázó- és páncélvadász-repülőgépek például földi segítség nélkül semmisítettek meg egy szovjet harckocsidandárt Karacsevnél. A Luftwaffe repülőgépei csak nappal ellenőrizhették az utakat, emiatt a szovjet csapatok többnyire éjszaka meneteltek. A német pilóták Orjol és Belgorod térségében 37 ezer 421 bevetést repültek, a zuhanóbombázó-repülőgépek pedig naponta akár ötöt-hatot is. A bevetések száma az egyre fogyó üzemanyag és az alkatrészhiány következtében azonban fokozatosan csökkent. A német repülőgép-veszteségek csekélyek voltak, mindössze 64 darabról tettek említést. A német légvédelmi tüzérség is kivette részét a földi csapatok támogatásából, július második felében a Közép Hadseregcsoportnál 229 szovjet páncélos és 383 repülőgép megsemmisítését jelentették. A szovjetek támadása azonban folytatódott.
A német csapatok végül csak július 31-én éjszaka kezdték meg visszavonulásukat a “Hagen” állásba. A csapatmozgásokat erőteljesen hátráltatta a szovjet partizánok megélénkült tevékenysége, amely akár 24-48 órára is akadályozhatta a vasúti szállítást.
A SZTAVKA augusztus elején átszervezte a harcvezetést, rendezte csapatait, majd felkészítette őket az Orjol elleni végső támadásra. A 11. gárdahadsereget és a 4. 23harckocsihadsereget átadták a Brjanszki Frontnak. Ezzel egy időben a 3. gárda-harckocsihadsereg Rokosszovszkij Központi Frontjának alárendeltségébe került, amelynek a 2. harckocsihadsereggel együtt fel kellett újítania északnyugati irányú támadását Orjoltól délre.
A néhány napos szünetet a németek is kihasználták. Orjol környéki raktáraikból 53 ezer tonna készletet, kórházaikból pedig 20 ezer sebesültet szállítottak el. A német hadvezetés – követve a “felperzselt föld” módszerét – felégette a termést, felrobbantotta az utolsó, még ép hidakat, használhatatlanná tette a vasútvonalakat, és lerombolt minden katonai szempontból fontosnak ítélt épületet és létesítményt. Ezzel csaknem 250 ezer helyi lakost kényszerített lakóhelyének elhagyására, és a nyugat felé vándorlásra.
Augusztus 5-én a Brjanszki és a Központi Front csapatai felújították támadásukat. A 3. gárda-harckocsihadsereg erői még aznap bevonultak a kiürített Orjolba. A szovjetek előrenyomulásának üteme viszont továbbra sem nőtt meg jelentősen. A németek augusztus 10. és 15. között feladták Nariszkinót, Kromit, Karacsevet és Zsizdrát. Augusztus 16-ra a 2. páncélos- és 9. tábori hadsereg csapatai befejezték visszavonulásukat a Gyeszna menti “Hagen” állásba, amely Kirovtól egészen Szevszig húzódott.
A szovjet frontok további kísérletei a Közép Hadseregcsoport átkarolására hiábavalónak bizonyultak. Noha Bagramjan hadseregtábornok 11. gárdahadseregével kezdetben sikereket ért el, az augusztus 18-án leállított “Kutuzov” hadművelet leginkább veszteségterhes, arcból indított szovjet támadások sorozata volt. A szovjeteknek viszont Orjolnál sikerült az, ami a németeknek Kurszknál nem: felszámolták a kiszögellést. A németek ellenben 9. tábori és 2. páncéloshadseregüket időben vissza tudták vonni, ennélfogva a szovjetek a 38 napon át végrehajtott 150 km-es előretörésük után egy jóval rövidebb arcvonalon, de ugyanazon német hadseregek ellen folytathatták harcukat.
Az orjoli hadászati támadó hadműveletben a Vörös Hadsereg 112 ezer 529 katonája esett vagy tűnt el, és további 317 ezer 361 fő sebesült meg. A szovjetek anyagi vesztesége többek között 2586 harckocsi és önjáró löveg, 892 löveg és aknavető, valamint 1014 repülőgép volt. A 4. harckocsihadsereg 16 nap alatt harc közben pótlásokkal együtt 1189 páncélost veszített. Ezen harcjárművek csaknem 18 százalékát német csata- és páncélvadász-repülőgépek lőtték ki.
