A TULAJDON KÖZÖSSÉGEI
A TULAJDON KÖZÖSSÉGEI
Hogy milyen természetű hatalmakból részesedhet az alattvaló, azt is ez a paragrafus indítja el a Hármaskönyv idevonatkozó, s a következő háromszáz év alatt lényegüket néhány, bár mint látni fogjuk, nem lényegtelen kivétellel csupán módosító újabb törvények felé. „A nemesek négy fő kiváltságos jogának” részletezése előtt még fölsorolja az ezeket jelentőségével megelőző, az átruházott hatalmakból származó legfőbb előjogokat.
Mindenekelőtt a szabadoknak az ország korábban közösségileg uralt birtokából való részesedését – a főhatalom átruházása után az adományozás jogán. Ez a szakirodalomban is vitatott, kizárólagos nemesi földtulajdon (jus possessionis), s az utána követelhető úrbér jogalapja. Nem ítéli betűjével eleve birtokképtelenségre a köznépet (Varga János 1964: 380–381), ha azonban a joghagyománynak ezt a köznemesi ágát gondolatmenetében követjük, nem is hagy számára lehetőséget. Ugyanakkor az újkorban kialakult, majd a jobbágyfelszabadításban érdekelt agrártársadalomnak e két pólusa között helyezkedett el a paraszti társadalom sokféle kondíciók között élő majd nagyobbik fele (Szűcs Jenő 1972). A rendi korszak végére nem a jobbágyság szorult mind szűkebb területre, hanem a nemesbirtokossal, a jobbágygazdával és az Alföldön a mezővárosi szabadparasztsággal szemben az összes többi réteg, akik nagy részét a jobbágyfelszabadítás is kisemmizte. A paraszti örökösödés rendezésével itt már a forradalmat megelőzően létrejött a köznemesi felfogás szerinti alkotmányellenes birtoklás, amit majd az 1844: IV., „A nemesi javak bírhatásának nem nemesekre kiterjesztéséről” szóló törvény szentesített.
A norma a közösségileg szabadon birtokolt országról élt azonban az ekkor már határozott rendi arculatot öltött parasztságban is. Varga János is utalt rá, hogy a paraszt is önkényként tekintett jogfosztására. Amint az írásbeliség közelébe került, meg is szólaltak a köznépi ellenlegendák, mint a 19. század végi agrárszocialista mozgalmakban: „Amikor ezer esztendővel ezelőtt őseink birtokba vették ezt az országot, csak szabad és egyenlőjogú honfitársak voltak közöttünk. Így kell ennek lennie újra…” (Idézi Hanák P. 1978: 198). Vagy ahogy Móricz Zsigmond 1919-ben – protestáns éllel – közvetíti: Szent István híveinek és „az új vallás papjainak óriási 97földeket” adott. „Addig a magyarságban nem volt úr és szolga, csak egyforma szabad vitéz és pásztor. Ha hadra akartak kelni, körülhordták a véres kardot s akkor minden szabad lovas férfinak lóra kellett ülni s elmenni a törvénytevő helyre, ahol döntöttek a háború dolgában. Most István alatt ilyen nemzetgyűlést többet nem tartottak, ő a kiválasztott nemeseinek tanácsával dolgozott. Így került a nép szolgaságba…” (Móricz Zs. 1919/1959: 5).
A nemesi birtoklás sem lett volna feudális jogelv, ha kizárólagos és vitathatatlan lett volna. Az ősiség mint norma itt is világos – minden hatalom fejedelmi adományból származik –, s a Hármaskönyv az ősi javakra nézve tisztázza ezt külön az egyházi, világi rendekre és a köznépre vonatkozóan is. Jellegzetes módon először is a másik „ország”, az egyház hatalmát rendeli a királyi főkegyuraság alá (I. rész 11–12. cím). Majd meghatározza a királyi jogot és a birtokjogokat (I. rész 24. cím). Végül „munkájának bére” jogán a jobbágyok hasznát és birtokjogból való kizárását (III. rész 30. cím 7–8. §).
A norma mellett mégis a kivételekből áll össze a rendszer. Ez pedig nem a törvények értelmezésének pontosítása érdekében méltó a figyelemre, hanem azért, mert a magyar polgárosodás jellegét befolyásoló társadalmi csoportokat fed. Példaként említve: létezik nem adományból származó, ősi foglalású birtok, mint a székelyeké, egyházi birtokok, amelyek nem esnek az ősiség, a királyi háramlási jog körébe, mint az esztergomi érsek, a zágrábi, a győri püspök és a győri káptalan, a pannonhalmi főapát birtokai, amelyeken a jobbágyfelszabadítás is külön, az 1852-es ősiségi pátensen túlmenő szabályozást igényel, s a paraszti használati jog sem a törvény, hanem az időközben a reformkori törvénykezéssel követett szokásjogok szerint működött.
Az átruházott hatalmak az adományok útján való részesedésnél csak a nép egyik felét illetik, a férfiakat; s ez valószínűleg magától értetődőbbnek tűnt a 19. századi polgár számára, mint a Hármaskönyv írójának.
A nőket saját jogukon a nemesi állás megszerzésének lehetséges módjai is kizárják az adománnyal járó hatalmakból. (Mint láttuk már: „…valóságos nemességet… katonai élettel és tudománnyal vagy egyéb lelki és testi adományokkal és erényekkel lehet szerezni.” Werbőczy, I. rész 4. cím). Tehát férfi mesterségekkel. Ennek magyarázatát nem itt, hanem az ági örökösödés leírásánál mondja el a Hármaskönyv I. részének 18. címe: „Ha pedig kérdés támad, hogy miért nem illetik a nőágat a szolgálatok fejében adománnyal nyert fekvő jószágok és birtokjogok? feleld, hogy azért, mivel Magyarország, az alája vetett részekkel együtt, ellenségektől környezve s ezeknek torkában fekszik, melyet eleink mindig csak karddal és fegyverrel szoktak oltalmazni és védeni, jószágaikat és birtokjogaikat is (…) vérük ontásával szerezték. Márpedig asszonyok és hajadonok nem szoktak fegyverrel katonáskodni (…) s ezen okon nem illetik azok a jószágok a leányágat.”
A kérdés maga többet jelent, mint a kérdve kifejtő módszer stílushagyományát. A nők társadalmi állása terén nálunk találkozó két értékrenddel kapcsolatban dönt Werbőczy a kelet-európaival szemben a nyugati javára. A nemesi birtokjog nem eredetével, hanem megvalósult formájával lesz a magyar rendi jogi konstrukció, amely a múlt században már a nemesi birtoklást is elviselhetetlenül gúzsba kötötte.
A személyi jogoknak puszta tükrözésszerű kiterjesztése a nem nemes (jogvesztett) köznépre vagy külön nyilatkozat nélkül annak női felére, így nem hozta létre a neki 98megfelelő polgári formát. A nyugatiakkal ellentétben a korábban magánvagyonoknál érvényes és a plebejus szokásjogban élt reálörökösödés vált polgári gyakorlattá nemek szerinti korlátozás nélkül. Ezt szabályozták tovább a korábbi tulajdonosi közösségek rendelkezési jog körébe utalt szokásjogai – például a nemes családoknál a második világháborúig szokásos leánynegyed.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
