VÁLTOZÓ TÁRSADALOM – VÁLTOZÓ TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK

Full text search

VÁLTOZÓ TÁRSADALOM – VÁLTOZÓ TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK
A társadalomnéprajz kibontakozása az 1930-as években azonban más intellektuális ösztönzőknek is köszönhető volt. Ebben az időszakban vált széleskörűvé a tudományos igényű társadalomleírás és annak folyamányaként a faluszociológia, melynek több akkori alkotását a mai magyar társadalomnéprajz szerves részének tekintjük. Erőre kapott a gazdaság- és társadalomtörténeti kutatás egyik ágaként az agrártörténet-írás. Ami pedig a tágabb szellemi horizontot illeti, a harmincas évek a nemzeti eszme felerősödésének korszaka, a német nemzeti szocializmus térhódítása és az ellene való védekezés igénye következtében egyaránt, amihez Magyarországon hozzájárult a Trianon okozta sokk, az egykori uralkodó nemzet millióinak kisebbséggé válása az új államhatárok kiszabásával. A szűkebben vett néprajztudományban erre az időre válik markáns és világszerte szociálantropológiaként számon tartott irányzattá a strukturális-funkcionalista szemléletű, a körülhatárolhatónak ítélt társadalmi egységek létezésének, fennmaradásának belső és külső feltételeit vizsgálatai középpontjába állító brit antropológiai kutatás. Az egyén és közösség társadalmanként eltérő viszonyának feltárására törekednek különféle pszichológiai felfogások. A különböző európai etnográfiákban más-más módon felmerül a társadalmi tényező fokozottabb figyelembevételének igénye, de nem elkülönült társadalomnéprajzi ág kifejlesztése (Bach, A. 1960: 96–99; Wiegelmann G. 1979; Chiva, I. 1987: 24–26). A közvetlen környezetben pedig a román Gusti alakít ki olyan szociológiai kutatási iskolát, amely megkapja a magyar néprajzkutatás figyelmét olyannyira, hogy részvételre és követésre ösztönöz (Venczel J. 1980: 137–142; Ortutay Gy. 1935b: 110; Lükő 1935, 1936: 4–5).
Ebben a miliőben szinte egy időben több rivális társadalomnéprajzinak nevezhető elképzelés fogalmazódott meg. Szemléjük teszi érthetővé az előzmények töredékességét 41és folyományaik integrációjának elmaradását. Az egyik irányt Tagányi (1919) kezdeményezésének folytatása, kitágítása, egyben szűkítése, illetve A magyarság néprajzából kimaradt fejezetek pótlása jelenti, vagyis a „népi” társadalom jelenségeinek egyfajta elsődleges áttekintése. Erre a feladatra Szendrey Ákos vállalkozott több tanulmányában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me