AZ ELSŐ ÖSSZEGZÉS ÉS FELADAT-MEGHATÁROZÁS (TAGÁNYI KÁROLY)
AZ ELSŐ ÖSSZEGZÉS ÉS FELADAT-MEGHATÁROZÁS (TAGÁNYI KÁROLY)
Az első ilyen irányú igényes kísérletnek Tagányi Károly felhívását ítélem, amely a „társadalmi”-ként felfogható jelenségek egy szűkebb körének, az „élő, megíratlan, jogi alakba nem öntött jogszokások, jogi szertartások és jelképek” (1919: 3) tanulmányozására ösztönzött. Tárgyát a jog kategóriái szerint felosztva kívánta áttekinteni a magánjog, a közigazgatási jog és a büntetőjog fogalma alá vonható jelenségeket (1919: 18), közleménye azonban csak az első témakörre korlátozódik. Igen széles körű tájékozódás alapján, az Európán kívüli és az európai népek körében végzett kutatásokra egyaránt támaszkodva, továbbá a hazai néprajzi és történeti irodalom és források alapos szemlézésével vette sorra azokat a családi élettel, rokonsági szervezetekkel, műrokonsági kötelékekkel és örökléssel kapcsolatos szokásokat, amelyek magyarországi előfordulására adatot talált és további vizsgálatát indokoltnak látta. Tagányi a jogszokások legtöbbjében tradíciót lát, amelynek magyarázatát letűnt korok elveiben, jogi felfogásában, sőt ősi hiedelmekben, kultuszokban keresné, némelyikben a legkezdetlegesebb társadalmi szervezet emlékét véli felfedezni (1919: 3). Kérdésfeltevései tehát a 19. századi evolucionizmuséival rokoníthatók, válaszaiban azonban inkább történész, mint etnológus. Ez megmutatkozik a történeti és elsődleges forrásokból merített adatok szokatlanul bőséges felsorakoztatásában, a 39vizsgált jelenségek módosulásának dokumentálásában, de abban is, hogy nem csupán az eredetekre vonatkozó etnológiai teóriákat, hanem magukat a néprajzi adatközléseket is alapos kritikával kezeli. Munkája így tematikusan jól illeszkedett a kor általános néprajzi érdeklődéséhez, az alkalmazott módszer tekintetében pedig példa értékű volt.
E módszer lényegét az alábbiakban fogalmazta meg a földközösségről írott, és a módszert a legsikeresebben szemléltető tanulmányában: „A kultúrtörténet legtöbb kérdésénél, úgy ennél is a mai állapotból kell kiindulnunk, s úgy menni visszafelé mindig régibb és régibb korba, hogy a még szemmel látható jelenséghez fűzve a korunkhoz közelebb eső bővebb, világosabb adatokat, azután a mentül régibb, annál homályosabb és szűkebb szavú emlékeket könnyebben megérthessük” (Tagányi K. 1894: 15). A voltaképpeni kiindulást azonban itt is az etnológiai analógiák jelentették, segítségükkel „fedezte fel” a történeti forrásokban ennek az intézménynek a létét a középkori Magyarországon, feltételezve, hogy korábban itt élt földműveseknél is megtalálható volt már.
Tagányi említett két művének utóélete azonban igen eltérő. A földközösség fontos kutatási témává vált a magyar történettudományban, sorsát, eltűnését, létezése feltételeinek megállapítását történészek sora dogozta ki (Maksay F. 1971: 185–187; Wellmann I. 1989). A hazai élő jogszokások gyűjtésére ösztönzés ugyancsak nem maradt visszhang nélkül. Szendrey Ákost (1929) a felhívás arra indította, hogy a fel nem térképezett közigazgatási jog területéről hasonló áttekintés készítésére vállalkozzon, ebből az adat-összeállításból azonban feltűnően hiányzik Tagányi történeti következetessége és kritikai szelleme. Ő volt továbbá az, aki felvázolta a népi erkölcs, a bűnről vallott nézetek és büntetési módok témakörét (Szendrey Á. 1936a) – minden magyar falu lakóit, úgy a 19., mint a 20. században, egyetlen népi közösségnek tekintve, amelyre jellemző példák bárhonnan szemezgethetők. Nagy vonalakban áttekintette azokat a forráscsoportokat is, amelyekben a népi jogszokásokra bukkanhat a kutató. Érdeme, hogy felhívta a figyelmet a folklór számos műfajára e források sorában (Szendrey Á. 1936b). Ennek és a továbbiakban még tárgyalt írásainak, sőt egy jogi néprajzi iskola kiformálódásának ellenére jogosnak véljük Fél Edit 1948-as megállapítását, hogy Tagányi 1919-es felhívása „mai napig sem vesztett semmit sem időszerűségéből, sem jelentőségéből”, és ha „csak valamelyes meghallgatásra talál, egész népi társadalomkutatásunk másként alakulhatott volna” (Fél E. 1948: 19). Ám azok sorában, akik nem figyeltek az elődre, az idézett sorok írójának óhatatlanul magát is ott kellett látnia.
Felmerül a kérdés, hogy mi keltette a visszhangtalanság benyomását? A magyarázatot alighanem két tényezőben kereshetjük. Egyik a magyar néprajztudomány szemléletváltása. Tagányi annak a generációnak volt a tagja, amely, mint láthattuk, az etnológiaiként felfogható tudományok között még nem vont áthághatatlan korlátokat, magyar és más népek kutatását nem szakította el egymástól, a megismerésben az összehasonlításnak juttatott nagy szerepet. Sőt, Tagányi annak sem látta fontosságát, hogy különbséget tegyen nép és fölötte álló társadalmi rétegek között a tradíciók történetét nyomozva – túljutva ezzel népi és régi leegyszerűsítő azonosításán. A két világháború közötti időszak azonban – történeti körülmények, mindenekelőtt az ország méretének csökkenése, Európában elfoglalt helyzetének leértékelődése és a 40tudomány önmozgása, szakosodása következtében – a befelé fordulás időszaka a magyar néprajztudományban, amikor magyar és egyetemes néprajz mindinkább eltávolodik egymástól. Ettől az irányváltástól nem függetlenül a korban pontosabban meg nem határozott „nép” rajza mindinkább a szó szociológiai értelmezéséhez társul, a Tagányiétól szükségképpen eltérő kérdéseket vetve fel. A másik tényező Tagányi kivételes, a továbbiakban ilyen mélységben senki által el nem sajátított történeti forrásismerete volt. Kezdeményezése végül két generációval később talált igazán folytatásra, amikor Tárkány Szücs Ernő (1981) rendezte el az időközben jelentősen felgyűlt adatokat, és adott a Tagányi által feltett kérdések többségére választ alapos és széles körű jogi és néprajzi műveltséggel.
Egy a Tagányiénál nagyobb ívű társadalomáttekintés terve körvonalazódott „A magyarság néprajza” előkészítése során. A szerző Madarassy László lett volna, ám a tervezett és a nagy áttekintés tartalomjegyzékébe is felvett fejezetcímek, amelyeket Hóman Bálint és Szekfű Gyula „Magyar történet”-e első kiadásának zárókötetében hirdetésképpen ki is nyomtattak, a megvalósult műből hiányoznak.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
