VÁSZONNADRÁG ÉS -UJJAS

Full text search

VÁSZONNADRÁG ÉS -UJJAS
A magyar közrendű, parasztférfiak ruhatárában a 18. század elejétől szabó készítette vászonnadrágok is előfordultak (Flórián M. 1993a: 133–136). A hazai takácsok készítményei között kittel, dikta, négynyüstös, dupla- vagy sávolyos jelzővel szerepelt a dupla, vagyis négy nyüstben szőtt vastag, erős vászon. A 18. század elejétől a nyugat-dunántúli szabók ilyen vászonból nadrágokat szabtak. Ez a nadrág nemcsak anyagában, szabásában is különbözhetett kortársától, a két nyüstben, házilag szőtt kendervászonból házilag varrt gatyától, és a nyugati nadrágtípusokkal tartott rokonságot. A 18. század közepén még csak a Dunántúlról (Györffy I. 1929: 55–56), a század végére azonban már az ország keleti feléből is vannak rá adataink, hogy a gatyán kívül „vászonnadrágot” is viseltek (Schram F. 1964: 22–42). Eredetileg a „németes” öltözetek része és a hazai nemzetiségeknél gyakoribb nadrágféle volt, és a 19. század közepén is többnyire az iparosok, a mesterlegények jobbára már konfekcionált ruhadarabjai között emlegették a „fehér vitorlavászonnadrágot” (Nagy D. 1985: 370–371). Ekkoriban azonban már pl. a Tisza-háton a falusiak is „vászonból remekelt durva nadrágot” (Uszkai M. 1846: 6) viseltek télen a kék posztónadrág helyett. Az ilyen nadrágok – a derékon korcba húzott, madzaggal 612ráncolt gatyákkal szemben – vagy a magyar nadrághoz hasonlóan ellenzősek vagy a nyugati nadrágokhoz hasonlóan sliccesek, gombolódóak voltak.

84. ábra. Kittelkabát és -nadrág, fűzfanadrág, Kalotaszentkirály (v. Kolozs m.)
Sajnos sem a korabeli leírások, sem a későbbi szakirodalom nem különböztette meg következetesen a vászonnadrágot a gatyától. A szlavóniai magyar férfiak pl. akárcsak a sárköziek, a pőregatyára húzták fel a vászonnadrágot (Garay Á. 1911a: 226; Kovách A. 1907: 75). Nagybaracska környékén a négy nyüstben, sávolyra szőtt, szűk szárú csinvatt nadrágot a szabó varrta (Báldy Bellosics F. 1981: 7). Az Esztergom megyei Bényen s a nógrádi Pilinyben a gatya nem ráncos, „hanem csőszerű, szárán zseb is van és a két szár között különös zacskó alakú betoldott részszel bír” (Novák J. L. 1913: 61; Nyáry A. 1909: 131), vagyis valójában nem gatya volt, akárcsak a szokolyai bikkfagatya, amely olyan kemény volt, hogy a „puskagolyó nem ment rajta keresztül” (Herkely K. 1938: 291).
Az alföldi magyarság a nagyon szűk vászonnadrágot nem szerette, mert németesnek tartotta, bubugatyának, furulyagatyának csúfolta. De azért Nagyhalászon is az „ing és a gatya vászonból készült, sőt a nadrág is, amit maga színében viseltek”, és 20 krajcárért varrattak (Kiss L. 1954: 366). A hortobágyi pásztor kunyhójában is ott lógott faszegen „fejir ruhája, tölgyfagatyája”, mely utóbbit hájjal, szalonnával impregnáltak. A kiskunsági szegény emberek, pásztorok is erős, kenderből szőtt, zsákvászonszerű anyagból varrt tölgyfagatyát viseltek, télen ez alá húzható szűk gatyával (Nagy Czirok L. 1959: 209). Köznapra maga színében hagyták, ünnepre sötétre festették, és errefelé kukoricanadrágnak 613is nevezték (Tálasi I. 1977: 255). Tápén a kukoricanadrág csizmanadrág szabású, de szűk szárú volt. Olyan erős vászonból készült, hogy „kéz közt ki sem moshatták, a Tiszára hordták szapulni” (T. Knotik M. – U. Varga M. 1971: 530).
Az erdélyi Mezőségben viszont a harisnyához idomult a vastag vászonnadrág szabása, és a magyarok harisnyának is, a románok pedig pantalonnak nevezték (Tőkés B. 1935: 71). A kalotaszegi négynyüstös, azaz köperkötésű, kendervászonból szabott, mezőn, aratáskor hasznos nadrág hasítékát gombolták, két vízszintes zsebe is volt, és ezt a fűzfanadrágot még nadrágszíjjal is derékra fogták (Nagy J. 1977: 337; Fél E. 1965: 225).
Amint korábban a pandúrok, pásztorok, betyárok ruhája fekete-szürke, ill. kék lehetett, és a parasztemberek is egyre gyakrabban kékre festett vászonruhában dolgoztak, a szabott vászonnadrágot is kékre festhették. Századunk fordulójára a pantalló szabású, leginkább kék vászonnadrág már az agrárproletárok munkaruhája lett. Cajgból varrt változatukat az uradalmi cselédek, kubikosok előbb csizmába húzva, majd bakanccsal is illő ünnepi öltözetnek használták (Katona I. 1961: 566; Zólyomi J. 1979: 212).
Kevesebbet tudunk a szintén négynyüstös vászonból szabott és varrt, paraszti használatú ujjasokról. Századunk fordulóján anyagáról, a vastag vászonról még kitlinek, kitlin-nek nevezték pl. a Pusztafalun használt egyik ingtípust. Másutt ujjasok készültek négynyüstös vászonból, mint a hetési ujjas kabát, a szlavóniai vászonkankó vagy az erdélyi friskó.
Ezek a vászonruhák módosítják a magyar paraszti öltözködés vászondarabjainak történeti megítélését. A vászon öltözetdarabokat a szakirodalom eddig általában régiesnek, a paraszti önellátást igazolónak, Európa keleti feléhez kapcsolódónak tekintette. Ezek a vászonnadrágok, -ujjasok azonban a magyar közrendűek öltözetét összekapcsolják a közép- és nyugat-európai egyszerű emberek, földművesek, tengerészek öltözetével. Azt sugallják, hogy a magyarországi 18–19. századi vászonöltözetek beilleszkedtek az európai – Braudel által általánosnak tartott – vászonhasználatba.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT