SZŰRKÖPÖNYEG

Full text search

SZŰRKÖPÖNYEG
A szürke posztóruhák – Gáborján Alicének köszönhetően – történetileg legalaposabban felderített parasztruháink. Közöttük a legrégiesebb, szabatlan téglalap alakú szürke posztótakarókról, -leplekről is vannak hazai adataink a 13–15. századból. Ezeket
– Európában másutt is, ahol a középkori ruházkodás római–bizánci hagyományokon alapult – fejre, vállra borítva, mintegy palástként használták (Gáborján A. 1972: 47–52).

61885. ábra. Szűrposztó ruhafélék: 1. somogyi kanászszűr szabása; 2. hosszú szűrujjas, szokmány szabása, Szék (v. Szolnok-Doboka m.); 3. szűrdolmány, kankó szabása, Kórógy (v. Szerém m.)

61985. ábra folytatása. 4. a matolcsi (Szatmár vm.) guba szabása; 5. a székely harisnya szabása
A Zala megyei „szőrmívesek” árszabásában, 1489-ben, majd 1558-ban talán ilyen palástot vagy már szabott „zwr koepoenegeth” említettek (Gáborján A. 1985: 234–239). A pallium, palást, köntös, köpeny, felső ruha, felső szavaink 16–17. századi értelmezési lehetőségei (Nagy J. 1984: 242–244) és a velük jelölt ruhafélék formai változatai – a számtalan jelölésbeli átfedés miatt – nem eléggé világosak (Dömötör S. 1950: 366–369). Közöttük kell keresnünk a már középkorban is régiesnek számító csuklyás körgallért és a később csuklya nélkül használt kerek köpönyeget is, amelynek 18–19. századi utódja, a kék, zöld posztóköpönyeg a mezővárosi köznemesek, módos gazdák, mesteremberek és asszonyaik legelőkelőbb ruhadarabja volt (Czerzy M. 1906: 209; Papp L. 1930: 32, 39; Zoltai L. 1938: 98). Az ilyen köpönyegek néhol a közrendűek ünnepi öltözetének részeként hosszan használatban maradtak, pl. a dunántúli Mucsfán és Apátiban (Schram F. 1967: 571). A palástszerű köpönyegek 16–17. századi hazai használatában a művelődéstörténet a felvidéki és erdélyi szászok szerepét hangsúlyozza (Szendrei J. 1905: 215, 1908: 2), amit a 18. századi dunántúli német telepesfalvak példája is megerősít.
A már említett értelmezési nehézségeket bonyolítja, hogy a kerek köpönyegek mellett, pl. a 17. századi adatok szerint is (Szendrei J. 1908: 15), ujjas köpönyegek is használatban voltak, melyekre gyakorta a felső ruha, felső megnevezést alkalmazták (Nagy J. 1984). A 18. század elején Bél Mátyás (1984: 457–459) a felsőruhát a hivatali emberek dolmány felett, vállra vetve viselt ruhaféléjének tartotta, és magyar köpönyegnek nevezte, elkülönítve kortársától, a német köpönyegtől. Azt hihetnénk, hogy tájékoztatása révén a későbbiekben az ujjas magyar és a kerek német köpönyegeket következetesen megkülönböztethetjük 620egymástól. A 18–19. századi árszabásokban azonban a „kerek németh köpönyeg” és az „ujjas német köpönyeg” ugyanolyan gyakorisággal fordul elő, mint az „egész kerek” vagy „fél kerek magyar köpönyeg”, illetve a „magyar köpönyeg” és az „ujjas köpönyeg” összevonatkoztatása. Elválasztásukban a 19. század eleji viseletleírások segítségével Kresz Mária sem jutott messzebbre (1956: 53). Mindenesetre ekkortájt a fenti köpönyegformák csuklyás és csuklya nélküli, galléros és gallér nélküli szűrposztóból készült változatai egyaránt fellelhetőek voltak a közrendű férfiak palástszerű és ujjas szűrposztó felsőruhái között is.
További nyomozást igényel csuha szavunk és az általa jelzett ruhaféle története is. Ez az eredetileg oszmán-török gyapjúkelmét jelentő szó a 15. században mint finom, bélelt királyi „vacsorázó csuha” jelent meg szókincsünkben. „Bársony csuhákkal” vesztegette a török császár 1541-ben a Buda várába rendelt főurakat is, ám egyikük vesztét érezve, álruhába, „szűr ruhába”, azaz parasztnak öltözve megszökött. A csuha szó később általában tunikaszerű szerzetesruhaként, de nyitott elejű szűrköpönyeg jelentésben is ismert volt Nógrád–Heves–Gömör megyében és a Dél-Dunántúlon (Gáborján A. 1985: 234–239).
Az ujj nélküli, palástforma szűrköpenyek a Dunántúlon, Tolnában szűrsuba, Somogyban gallérszűr néven maradtak használatban, de pl. Vas és Veszprém megyében is szabták a szűrt trapéz alakú cikkekből, akárcsak a subát (Györffy I. 1930: 10, 193, 208–209).
A kerek köpönyegre emlékeztető mezőségi szűr, a gluga, mint egy hatalmas csuklya borult viselőjére (Tőkés B. 1935: 71–72; 1938: 196). Az ilyen szűrökről bunda fölött viselt társaikról szólva is meg kell emlékezni, de régies szabása, a csuklya miatt itt is említendő. A középkorból ismert, köpönyegekhez, gallérokhoz csatlakozó csuklyákat még a 17. században is Európa-szerte viselték, a balkáni népek, a rodopei és a román pásztorok még később is (Snowden, J. 1979: 148–150; Oakes, A.–Hill, H. M. 1970: 21). A velük való szomszédság tartósíthatta a különálló csuklyák használatát pl. a moldvai, bukovinai magyaroknál, szűrhöz kapcsolva a Fekete-Körös völgyében (Györffy I. 1912a: 11), amelyhez a szlavóniai, kórógyi csuklyás szűr említhető párhuzamként (Gáborján A. 1972: 57). Györffy István szerint (1930: 208–209) azok a dunántúli ujjas juhászszűrök, amelyeket a múlt század végén az uradalmi cselédek viseltek, már egy újabb, a 18. század második felében megújuló divathullám eredményeként kapták a csuklyát (Hölbling, M. 1845: 93–94).
A kabát formájú, ujjas szűrköpönyegeket országszerte – talán a szűrszabók által szabványosított – szabásforma jellemezte. A csupa derékszögű darabból szabott köpönyeg szabáselve – Gáborján Alice szerint (1975: 155–181;1985–1988: 28–33) keleti párhuzamokat mutat (l. még Gervers, V. 1973). A szűr elejét és hátát egyetlen, vállon kettéhajtott posztódarabból alakították ki, eleje hosszát és nyakszélességét T alakban felvágták. A vállba illesztett ujjak alá karöltőtől a pálhát, alája – a szűr hosszától függően – egy-két, ritkán három aszalyt varrtak. Ezek miatt az oldaltoldások miatt, kb. a 19. századra a derékrész olyannyira megszélesedett, és az erősebb ványolástól merevebb is lett, hogy a szűrt kabátként fel sem vehették, vállra vetve hordták. A használhatatlanná vált, ezért gyakran meg is rövidült ujjakat esetleg befenekelték, és tarisznyaként, zsebként használták. A szűrköpönyeg elejének visszahajtott szárnyát, a dupla elejt a mell magasságában csatos szíj vagy gombos, esetleg sallangos összeakasztó fogta vállra. Amíg ez a 19. századból ismert szabásforma ki nem alakult, a szűr eleje kabátszerűen összeért, és a nyakkivágásba 621varrt nagy, négyszögletes gallért (Cserbák A.–Gáborján A. 1990: 64–69) csuk-lyaszerűre összehajthatták, a sarkaira varrt csücskőkkel össze is akaszthatták. A szűr alját, a vágott posztószéleket, körülaszajjal, azaz alsó szélén ép posztócsíkkal szegték vissza.
A nehéz, vastag szűrposztó varratait, akárcsak a bőrruhák esetében, a két posztó közé fogott posztócsíkkal, vóccal erősítették meg, amit – egy 1767-es remeklési szabályzat szerint, már ekkor is – sodrott gyapjúfonallal takartak (Dömötör S. 1957b: 359). Idővel a vócolást csipkézett szélű posztócsíkkal, csipkével, cigulával is borították a sodrás alatt. A függőleges varrások erőteljesen igénybe vett alsó szakaszán a borítások, itt feleresztések, még erőteljesebbek voltak, végeiket gyapjúfonalból kötött bojt vagy korong alakúra tekert ún. galambkosár, illetve harasztrózsa rögzítette.
A szűr 18. századi állapotában még csak kevéssé ványolt, felölthető volt, és pl. 1783-ban Hódmezővásárhelyen az „Oskolabéli mendicansoktól” kezdve a béresekig mindenki viselte (Barabás J. 1956: 253–254). Különbség volt azonban a „maga gyapjából font”, „juhász szőtte szűr” és a más béreseknek, ostorosoknak vagy éppen a gazdaféle parasztoknak, gyermekeknek szánt szűrök anyaga, megjelenése között is. A juhász szűre mindig hosszú és galléros volt, ezzel szemben „Rövid szegett, a kanászok szokása szerint való szűr” volt, amit pl. az ukki kanász viselt 1770-ben (Györffy I. 1929: 55). Az előző nyája mellett ácsorogva, esőben, szélben, valósággal behúzódott hosszú szűrébe, az erdőben a dagonyázó helyekre csörtető nyáját követő dunántúli kanász számára azonban a hosszú szűr alkalmatlan lett volna. De a 18–19. század fordulóján már kisebb tájakhoz kötődő igényeket is figyelembe kellett vennie a szűrszabóknak. Győr környékén állógallérral készült pl. a „hosszabb Dolmán Szür, a’ millyent a’ Han mellékiek és a Rábaköziek” viseltek, és készült „kurtább mint a’ Rábán kívül valóké” volt (XJM 1818. Győr vm.).
Ekkortájt a szűr sokfelé már csak a pásztorfélék szükséges védőruhájaként, másutt a bunda, guba és a polgárosodással megjelenő újabb meleg felsőruhák vetélytársaként a szegényebbek körében maradt használatban. 1827-ben a „szolnoki paraszt a’ piszkos subát Gála ruhának, a’ tisztességes fejér szűrt pedig megalatsonyító öltözetnek” tartotta (Kresz M. 1956: 147), akárcsak kecskeméti társa a 19. század közepén, aki cselédbérként inkább a ködmönre alkudott, mint a dísztelen szűrre (Papp L. 1930: 24–25). A díszítetlen szűrök másfelé, pl. az Ipolyságban is, csak munkaruhaként szerepeltek (Györffy I. 1933: 31–32), az ünnepi cifraszűrökért az itteniek messzi vásárokba, pl. Kecskemétre is elszekereztek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT