CIFRASZŰR
CIFRASZŰR
A szűr cifrázása az anyagszél bomlását megakadályozó szegésekkel kezdődött. Legkorábbi ismert adatként egy 1627-ből idézett árszabástétel tudósít a gallér szegéséről: „Fejér szürbül csinált köpönyeg vagy bohai szűrt, öreg embernek valót, mineműt Colosvárott szoktak csinálni, kinek gallérja prémes posztóval” (Györffy I. 1926a: 57). A 18. század közepén, amikor a cselédbérekben gyakori volt az öltönyszerűen együtt viselt „egész ruha, szűr, nadrág, kankó” (Molnár J. 1943: 123), a szűrök széleinek körbeszegése és a borítások szélesedése a kialkudott szűrök drágulásához vezetett. Zala megyében már 1760-ban „A Szegett vagy is cziffra Szüröknek varása kemény büntetés alatt tiltat-tatik” (ZML 1760. Zala vm.). A tilalom a megrendelésre, illetve a „váltóba varrt” és a 622remekbe készült darabokra nem vonatkozott, ezeket továbbra is „ahoz illő módon csipkékkel csinosítva, köröskörül beszegve” kellett kiállítani (Papp L. 1930: 25).
A 18–19. század fordulóján a Dunántúlon már a „postóval, vagy kivarással fel tzifrált szürök”, a „nagyon ki vart tzifra szürök” ellen folyt a megyék küzdelme, hogy a „paraszti sorbul lévőkk, de feőképpen a Pásztorokk, a Zsiványokéhoz hasonló viselete szelidebb formára igazíttassék” (Takács L. 1958: 326–328). A megyei tilalmak egy, a Királyi Magyar Helytartó Tanács által kezdeményezett országos érvényű tilalom reményében születtek, és nem csupán azok cifrálkodásának megfékezésére, „kiknek egy fillér értékjük nints is, czifra szűrt parantsolnak magoknak, már most tükröket is varratnak szűrök vállába” (Gönczi F. 1942: 268–272), hanem a szűrszabók közötti konkurencia csillapítására is. Ez utóbbi miatt ostorozták a kecskeméti szűrszabók az 1820-as években „uralkodó és naponként nevelkedő Luxust”, amely akkor éppen a kerek gallérú szűrökben testesült meg (Papp L. 1930: 24). A híres angol színészről elnevezett „Garrick-köpeny” hazai szűrposztó mása mint „nagy és kettes gallérú hosszú szűr” (Krizsány J. 1827: 53–54) pl. a Vác közeli, verőcei gazdag parasztok ruhatárának is része volt. A csupán hagyományos szabást ismerő szűrszabók elérhetőbbnek vélték, hogy a divat útjába álljanak, semmint hogy a megszokottnál komplikáltabb szabásformákat megtanulják. Az 1850-es években, amikor a történelmi fordulók éveiben a hímzett szűrök „parasztos stílusa” nemzeti tartalommal telt meg, és az „abszolút kormány főszolgabírája” éppen politikai töltete miatt, immár valóban hadjáratot indított a cifraszűr ellen, hivatkozási alapul éppen a szűrszabók korábbi kérelmeit használta fel (Papp L. 1930: 25). A szigorú tilalom alól csak az 1870-es években szabadult fel a cifraszűr, és ezután élte fénykorát. Huszka József 1885-ben a cifraszűrt mint a „magyar ízlés tízparancsolatját”, mint „ősi”, „keleti” múltunkban gyökerező nemzeti kincset állította a közönség elé (Hofer T.–Fél E. 1975: 35–40). A 20. század elején Györffy István is mint szimbólumhoz nyúlt a cifraszűrhöz. Tudományos elemzése (1930) végül is a tudós tárgyilagosságával oszlatta el a cifraszűr körüli mítoszt. Rámutatott, hogy az országosan egységes, esetleg a részek arányában eltérő szabású szűrök díszítményrendszere éppen a szabásból, a szűr struktúrájából adódik, a varrások megerősítésének szándékával jött létre, stílusát pedig regionális sajátságok alakították. A cifraszűr hímzett díszítményeinek kora – az előképnek tekintett szűcsornamentikát és öltésmódokat (Palotay G. 1930b: 46–54) nem említve – a 19. század elejéről fellelhető szűrszabó mintakönyvekig megy vissza. A szűr szabásának és díszítményrendszerének viszonylagos változatlanságát a szűrszabó legényeknek nemhogy országhatárokon túli, hanem jobbára csupán jövendő vásározókörzetükön belül kötelező hároméves vándorlása biztosította. Így országszerte kb. egyszerre zajlott le a naturális megfogalmazású és színezésű virágozás stilizálódása és egyszínűvé válása is a változó ízlés hatására sokfelé festett alapszövetű posztón. Ez magyarázza, hogy bár a szűrposztó a környező népeknek is fontos alapanyaga volt, ez a szűrszabás csak a magyar nyelvterületbe ékelt nemzetiségeknél honosodott meg, pl. a szlovákoknál, akik Morva- és Lengyelország felé a szabást ugyan közvetítették, de a szűrvirágozást már nem. Sem a rutén, román, sem pedig a szerb vagy horvát – esetleg hasonló szabású – szűrköpenyek nem hímzettek. Így a szűr – egységesnek mondható szabásával és a 19. században kialakult sajátos díszítményeivel – ha nem is „ősi”, de – valóban magyar ruhafélének mondható.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
