csaplár, csapláros, csapos

Full text search

csaplár, csapláros, csapos: a földesúr vagy a város saját kezelésében tartott kocsmájában, azaz csapszékében meghatározott évi bérért vagy kommencióért alkalmazott borkimérő. Mivel nem foglalkozott nagybani eladással, csak kis mértékekkel (kupa, pint, icce, meszely) árulta a bort, ezért iccésnek, iccés kocsmárosnak is nevezték. A városi csaplárokat borbírók fogadták föl. Esküt kellett tenniük, hogy „igaz mértékkel” (hiteles) mérnek, a bort nem tékozolják, vizezik; általában hűségesen kezelik a rájuk bízott mennyiséget. A csaplárok a bort mindig seprősen vették át a borbíróktól, a seprőt ( borseprő) azután eladták az égettboros asszonyoknak. A csaplárok január elején számoltak el évi gazdálkodásukról. A kiadások között szerepelt a töltelékbor ára, a seprőre számított mennyiség, a bor szállítását végző szekeresek, korcsolyások (borkorcsolya) által elfogyasztott borok, az ivóedényeket készítő fazekasoknak járó fazekasok meszelye, a hordók, kádak és egyéb javítások költségei, a bitang bor és az esetleges károk. A csaplárok hitelbe csak 1 pint bort adhattak, azt is csak zálog ellenében. Az elszámolás után az elmért borok mennyisége szerint állapították meg a csaplár hasznát, ami a konvención felüli pénzjáradék volt. ( még: kocsma, kocsmálás. kocsmáros). – Irod. Zoltai Lajos: Debreczen a török uralom végén (Bp., 1905); Szabó Kálmán: Kecskemét szőlő- és gyümölcstermelésének múltja (Kecskemét, 1934).
Égető Melinda

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT