A Rákóczi uradalmak elkobzása.
A Rákóczi uradalmak elkobzása.
Az 1712–15. évi országgyűlés XLIX. t.-cz. Rákóczi Ferenczet és vele kibújdosott társait nemtelen káröröm hangján száműzte és az óriási kiterjedésű Rákóczi-uradalmakra a kincstár tette rá a kezét. A nagy vagyonért csakhamar megindult a versengés, főleg az udvar körében élő és a háborútól károsodott főnemesség között; de részt követeltek maguknak azok a magas állású hivatalnokok is, a kiknek az utóbbi évek kedvezőtlen pénzügyi viszonyai közepett a fizetésük sem járt ki rendesen. A Rákóczi-uradalmak közül a sárospatakit még 1711-ben odaigérték herczeg Trautson János Lipót Donát főudvarmesternek, a ki 1716-ban, 150.000 frt kegydíja fejében, a regéczi uradalmat is megszerezte. A szerencsi uradalom fele részét (Bodrogkeresztúr, Borsi, Upor, Isztáncs, Nagytoronya) Rákóczi Ferencz nővérének, Júliának, férjezett Aspremont grófnénak sikerült a maga számára biztosítani. Másik fele több kézen ment át; előbb gróf Pálffy Miklós nádor, utóbb, 1717-ben, gróf Illésházy Miklós nyerte adományul, az utóbbitól gróf Grassalkovich Antal kir. személynök vette meg, míg a gróf Aspremontok a rájuk eső részt később az Almásyaknak zálogosították el. A sárosmegyei makoviczai uradalom harmadát gróf Szirmay István nyerte, a ki legtöbbet szenvedett vagyonilag a kurucz világban. Tokaj megmaradt a kir. kamara birtokában, míg a tarczali javakat gróf Károlyi Sándor kapta, a néki igért 50.000 frt kegyadomány fejében. (Millenn. Tört. VIII. 89.) A nagyrészt idegen származású új adományosok és a vármegye régi nemessége soha sem tudtak összevegyülni, de főleg a köznemesség szigetelte el magát mindjobban és legfeljebb csak az országgyűlésen találkozott velük. A vármegye nemessége behúzódott a közgyűlés termeibe és innen vette fel a harczot az idegen új főúri családok ellen.
Gróf Pethő Mihály főispán, noha soha sem tudott népszerűségre vergődni, mégis érvényt szerzett az akaratának. Az 1715. évi országgyűlésre 14 szótöbbséggel az ő jelöltjeit, Szirmay András és Kossovich Mártont választották követekül. Az 1722–23. évi országgyűlésre is Szirmay Andrást és Reviczky János jegyzőt küldék ki, a kiket illetőleg a főispán biztosítva volt, hogy a nőági örökösödés ellen nem fognak akadályokat gördíteni. A vármegye közönsége, noha határozottan az örökösödés mellett nyilatkozott, megkésve adta követeinek az utasítást ebben az ügyben, s így Zemplén követei csak július 6-án, utólagosan járultak hozzá a június 30-án hozott országgyűlési határozathoz.
Az 1729. évi országgyűlés alatt, melyen a vármegye főleg a reá kirótt súlyos terhek ellen szólalt fel, megváltozott a helyzet; a kiküldött követeket, Okolicsányi Pál volt alispánt és Szirmay Tamást visszahívták s helyökbe Szirmay Menyhértet és Legenyei Pintér Mártont választották meg. A vármegyének különben rendkívül sok összeütközése volt az 1713 óta ott állomásozó bajor ezreddel, melynek szétosztása, elhelyezése és élelmezése tömérdek bajt okozott.
412Gróf Pethő Mihály főispán 1733 deczember 18-án elhalván, helyébe 1734-ben gróf Berényi Tamást nevezték ki helytartónak és csak 1737-ben főispánnak. Rendkivül tanúlt, eszes férfiú volt, a ki a zempléni főispánság mellett hétszemélynök, majd valóságos belső titkos tanácsos lett. Különös tevékenységet fejtett ki az 1739–40-iki pestis elfojtása érdekében.
