Baktérium
Baktérium (l. a mellékelt képet; görög baktérionból, baktron a. m. páleika diminntivuma; szinonimája a hasadó gomba, schizomyceta (Naegeli) kifejezésnek), a szerves élet legalsóbb fokán álló, egysejtü, gömbölyded, hengeres, vagy pálcika alaku lények, melyeknek az állatországhoz (Ehrenberg) vagy a növényvilághoz (Perty, F. Cohn) való tartozása fölött hosszu viták folytak. Növényi természetük ma kétségtelennek tekintendő. Biologiailag azzal, hogy klorofillt nem tartalmaznak, s igy szénsavat asszimilálni nem képesek, a gombákhoz állanak közel; tisztán alaktanilag éppen úgy nem tartoznak a gombákhoz, mint p. a denevér a madarakhoz, hanem legközelebbi rokonságban a hasadó algákhoz állanak (különösen a nostoc-félékhez), melyek azonban klorofill-tartalmuak: ezekkel oly sok pontban egyeznek, hogy különösen az ugynevezett artrospórás baktériumok klorofillmentes nostocaceáknak volnának nevezhetők.
1. Mikrokokkusok ivóvízből (750:1)
2. Bacillusok. Tiszta tenyészet ivóvízből (750:1)
A korhadás, rohadás, erjedések és fertőző betegségek körüli fundamentális jelentőségük tette a B.-kat közérdeklődés tárgyává. Már Leuwenhoek (1695) látott s lerajzolt B.-kat a fognyákban, nyálban stb. Gleichen (1778), Müller O. F. (1786), Ehrenberg (1838) még az állatvilághoz sorozták. Naegeli (1849) a gombákhoz sorozta, de hasadó gombák Schizomyceták) neve alatt ezektől is különválasztotta, állati természetük lehetőségét mégis eldöntetlenül hagyván. Perty (1852), Hallier (1866), Cohn Ferdinand növényi természetüket bizonyították. utóbbi rendszerbe is szedte a B.-kat és alaktani fajokat állított fel, melyek mindegyikét biologiai hatás szerint ismét alfajokra osztotta; de Bary (1884) a fruktifikáció módját, a szaporodás formáját deklarálta a beosztás egyik főprincipiumának.
3. Lépfene-bacillusok a vérből (500:1)
4. Koch-féle gümőbacillusok a köpetben (1000:1)
Kórtani téren
a bizonyos betegségek és legkisebb élőlények között való okozati összefüggés gondolata az orvosi köztudatból tulajdonképen soha el nem tünt, amióta Kircher (1646) a pestisbetegek mirigydaganataiban férgeket talált. Hosszu ideig a légben sáskahadszerüen röpködő, de láthatatlan férgekről ábrándoztak. Kórtani tudássá ez ábrándok csak az erjedések vegytanának terén tett nagy fölfedezések utján lettek.
A B.-ok egysejtü, górcsői láthatóság a határán álló növényi lények, 0,001 mm. (= 1 mikra = 1 μ) vagy még kisebb átmérővel s ennél csak ritkán 6-6-szor nagyobb hosszusággal. A sejttest protoplazmából és sejtburokból áll melyet még nagyobb-kisebb fokban kifejlett kocsonyás (gelatinózus) burok takar: a két előbbi lényegileg egyetlen fehérjetestből (mikroprotein, Nencky) van felépítve. a protoplazma klorofillmentes (kivétel p. bacillus virens, van Tiegham), némelyeknél (bacill. amylobacter) a fejlődés bizonyos stádiumában amilum reakciót ad vagy kénszemcséket tartalmazhat; koncentrált sóoldatok hozzáadására szabályszerű golyókká szakadhat (plasmolysis, Fischer), ami mellett, vagy alkoholikus jódoldat hozzáadására a sejtburok jól feltünik. Hogy a B.-ok valódi sejtmagvakkal is birnak, ujabb vizsgálatok szerint (Schottelius) igen valószinü.
5. Koch-kolera bacillusai. Tiszta tenyészet. (1000:1)
6. A visszatérő láz spirillumai a vérben (750:1)
Sok B. -a gömb alakuak (kokkusok) kivételével - élénk mozgással bir; ujabban (Pfeiffer, Löfller) a mozgás szervei ostorszálacsák (ciliák), szerfelett finom, hullámosan hajlott, a B. oldalán vagy végein többes vagy egyes számban ülő képletek alakjában lettek felismerve, melyek nem a protoplazmánakn (mint a moszatok rajzó spóráinál), hanem a buroknak folytatásai. Bizonyos oldott anyagok (p. káliumsók, pepton) mozgó bakteriumokra olyképen hatnak ingerlőleg, hogy azoknak az ingerforrás felé való vándorlását okozzák; míg mások (savak, lúgok, alkohol) eltaszítólag hatnak (pozitiv és negativ chemotaxis, Pfeiffer).
7. Aránylag jó,
8. aránylag rossz ivóvízből gelatine lemezen fejlett bakterium-telepek.
A B.-ok főalakjairól egy billiardgolyó, irón és dugaszhuzó adhat fogalmat; azaz 1. gömbölyűek v. gyengén oválisok, vagyis kokkus-ok (kokkos görög. a. m. mag; l. a táblán 1. ábrát), ezeket régebben szferobakteriumok-nak (Cohn) nevezték; ha minden kokkus különálló, úgy monokokkus; ha kettesével, párosan jelentkeznek, úgy diplokokkusok; ha négyesével táblásak, úgy merismopedia; ha nyolcasával csomag alakban, úgy sarcina; ha láncokban, úgy streptokokkusok; fürtös halmazokban, úgy stafilokokkusok; csövekben fekve, úgy askokokkusok. 2. pálcika alakuak, úgy bacillusok vagy szorosabb értelemben vett baktériumok (l. 2., 3., 4. Ábrát); ha hosszu fonalakat képeznek, nevök leptotrix. Cohn szerint a rövidebb pálcikák mikro-, a hoszszabbak desmobakt.-ok. 3. Csavaralaku pálcikák s pedig, ha a pálcika egyetlen hajlást mutat úgy vibrió komma-pálcikák, komma B.-ok (l. 5. ábra); ha a csavarmenetek számosak és sürük, spirochaeta; ha tág közüek, ritkábbak, úgy spirillum a nevük (l. 6. ábra). Mindezek együttvéve a B.-ok u. n. növekvési alakjai.
A Baktériumok szaporodása
az előbb hosszirányban megnőtt sejtek harántosztódása által történik: kedvező tenyészfeltételek mellett egy ily osztódás 15-40 perc alatt ismétlődik. Kiszámították, hogy ez uton zavartalan fejlődés mellett egy B.-ból 8 nap alatt 47 trillió fejlődnék 7 1/2 millió kg.-nyi sulylyal.
Az u. n. burgonyabacillus a maga ostorszálcsáival (ciliáival).
Osztódás után a sejtek vagy azonnal szétválnak vagy a genetikus (fejlődésbeli) elrendeződésben egy darabig megmaradnak. Utóbbi esetben egy irányu osztódásnál sorszerü elrendeződés, tagokból felépült fonalak (u. n. álfonalak, streptokokkus, leptotrix), a tér két vagy mindhárom dimenziójában történt osztódás után síkszerű (merismopedia) illetve kockaszerü képletek (sarcina) keletkeznek. Ezen genetikus (fejlődésbeli) összeköttetésektől jól megkülönböztetendők a külső okoktól függő csoportosulások; ilyen okok a kocsonyás burok különböző mennyisége, különböző duzzadási képessége s a B.-ok fejlődésére szolgáló szubsztratum híg vagy szilárd összeállása. Kevés kocsonyás burok s ennek szétfolyásig menő duzzadási képessége a sejtek szétválását, a kocsonyás burok ellenkező magatartása még folyadékokban is a B.-oknak kocsonyás, nyákos, nyulós tömeggé, gömböcskékké való öszszeállását okozza, ez az u. n. palmella v. zooglea. Az utóbbi nedves, szilárd talajon természetesen sokkal könnyebben képződik, s mert alakja, szine az egyes fajokra igen jellemző, a legfontosabb megkülönböztetési jeleket szolgáltatja az u. n. lemezkulturáknál. (L. o. és 7.-8. ábrát.)
Legtöbbször a tápanyag kimerülése, benne különböző bomlási termények felszaporodása esetén a B.-ok reprodukciós szerveket, u. n. spórák-at (spóros gör. mag) képeznek, melyek v. a B.-ok testében, protoplazmájában képződnek (endospórák) vagy a sejtsor egyes sejtjei a sejthártyának spóra hártyává alakulása által egészben átalakulnak spórákká (iz-spórák a. m. artrospórák). Előbbiekhez a bacillusok s néhány spirillum, az artrospórásokhoz főleg a kokkusok tartoznak. Amazoknál a sejttestben különböző szemcsék (sporogén szemcsék) mellett kicsiny, pontszerü szemecske lép fel, mely gyorsan igen erősen fénytörő, brillians, hosszukás testecscsé nő; a későbben elpusztuló anyasejt a képződő spóra helyén néha megduzzad (fejecsbaktérium). Egy anyasejtben mindig csak egy spóra képződik. Ez igen vékony gelatina-tokkal s igen erős sejtburokkal (spórahártya) van ellátva, melyen belül a protoplazma fekszik. Ezen endogén spórák a szerves világnak eddig ismert legellentállóbb képződései; fejlődésképességük megőrzése mellett a szárazságot éveken át tűrik; 100° száraz meleg sem öli meg s így a faj életét oly kedvezőtlen viszonyok mellett is biztosítják, melyek a közönséges tenyészalakokat biztosan megsemmisitenék. Mihelyt a spóra kedvező tenyészfeltételek közé jut, kicsirázik: hártyája hossz-vagy haránt irányban megszakad vagy egyszerüen felduzzad s protoplazmája ismét vegetativ alakká p. pálcikává nő. A kerti földben előforduló igen ellentálló spórák a gyümölcsök. konzerválását a lépfene- és gümőbacillus, stb. spórái a dezinfekciót igen megnehezítik.
Önálló bakterium-speciesek
(fajok) létezését sokan (így Naegeli, Billroth) tagadták. Előbbi szerint ugyanazon faj a nemzedékek folyamán alakra és hatásra egészen eltérő formákat ölthet, melyek évek, sőt évtizedek alatt majd káposztasavanyodást, fehérjerothadást, hugyanybomlást, majd tifuszt, kolerát v. váltólázat okozhatnak. Ezen álláspont, mely szerint a legártatlanabb B. idővel esetleg a legveszedelmesebb kórnemzővé válhatik, tévedésnek bizonyult. A B.-oknál is vannak állandó fajok, melyek némelyike egyetlen v. csak igen korlátozott növekvési alakot (homomorf v. monomorf fajok), míg mások fejlődési menetükben .sokféle növekvési alakot (pleomorf fajok) mutatnak. Naegeli és elvtársainak tévedését az alkalmazott észlelési, vizsgálati módok helytelensége magyarázza. Elmulasztották a fejlődési folytonosságnak górcső alatt való direkt megfigyelését; a különböző alakok fejlődésbeli (genetikus) összetartozandóságának megállapítása helyett az egy helyen társas együttlétben vagy időbeli egymásutánban mutatkozó alakok és fajok fejlődésbeli összetartozását vették fel. Ily uton jutott Billroth a téves eredményhez, hogy csak egyetlen B. faj (Coccobacteria septica) létezik, melyből bármely más B. képződhetik. A fejlődés menetét ugynevezett függő cseppekben észleljük. Körülbelül (0,1. mméter vastag üveglemezke (fedőüveg) alsó szinére egy csepp csirmentes buillónt helyezünk, melynek szélét az észlelendő anyaggal (p. lépfenespórákkal) beoltjuk; a lemezt vazelinnal légmentesen helyezzük az. u. n. kivájt tárgyüvegnek homorulata fölé s egyetlen spórát a górcső alatt beállítva észleljük annak fejlődését pálcikává, ezét hosszu, látszólag tagozatlan szállá, melyben ujból spórák képződnek.
A B.-ok elterjedtsége
megfelelő nedvességü, höfoku és szerves anyagokat sokszor elenyésző mennyiségben tartalmazó közegekben óriási nagy; főleg hol a holt szerves anyagok oldatban vagy elégséges viztartalom mellett fordulnak elő. B.-okbran leggazdagabb a talaj és a viz; sokkal kevésbbé a levegő. A talajnak leginkább felületes rétegeiben, főleg pálcikák. sokszor spórás alakok annál nagyobb számmal fordulnak elő (1 cm3-ben nehány 100.000-től egy pár millióig), minél inkább művelt, trágyázott a föld; számuk legkisebb a szűztalajban. Azonban már 1-1,5 m. melységben a talaj teljesen B. mentes. A viz B.-tartalma rendkivül széles határu ingadozást mutat; csak nehány m.-nyi talajrétegen való átszivárgás után a viz B.-tartalma a talaj nagy szűrőképessége miatt elenyésző; mély, tiszta talajviz ugyanezért csirmentes; szenynyezett vizek 1 cm3-ben több százezer B.-ot tartalmazhatnak. Ilynemü tapasztalásokon alapulnak a homokszűrők. Álló vizekben, még párolt vizben is, a B.-ok megszaporodnak; kórnemző B.-ok is hoszabb ideig élhetnek meg vizben. A levegőben kellő nedvesség és tápanyag hiánya miatt a B.-ok nem szaporodnak. A lég leginkább penészgombákat tartalmaz, mert e gombák kinyuló spóratartóit a légáram magával ragadja. Folyadékokból a B.-ok a légbe csak beszáradás s elporlás után jutnak, hol mint a por alkatrészei legnagyobb számban az áramló légben vannak s azzal a földre, falakra, stb. leszállanak. 6 cm. vastag homokrétegen át 0,7 m. sebességet tul nem haladó gyorsasággal áramló lég csirmentes lesz. Temetők talajlevegője tehát nem vihet magával csirokat a szabad levegőre.
I.
A lépfenebacillus (bac. anthracis) fejlődésmenete u. n. függőcsepp-kulturából. s = érett s csirázás előtt, -b = a spórának fejlődése bacillussá; erős fénytörését veszti, szemcséssé lesz, megduzzad, megnyúlik, spórahártyája meg nem reped, hanem megduzzadva pusztul. -c = a lépfenebaccilusok tengeri malac véréből párolt viz behatására. -a = hosszú, homogén, látszólag nem tagozott fonál, melylyé a bacillusok (c) nőnek ki, melyben a spórák képződnek. A fejlődésmenet tehát s-ből b; b-ből c; c-ből a; a-ban újra spóraképződés.
II.
A) Folytatólagos stádiuma a II. rajz a) alakjának, azaz oly lépfenés szál, melyben nagyszámú, igen erősen fénytörő, endogen spóra képződött. Felül szabaddá lett, két érett spóra.
B) A szénbacillus (bac subtilis) fejlődése. -1 = fonáltörmelékek érett spórákkal 2, 3, 4, 5 = a spórák kicsirázásának és pálcikává fejlődésének különböző sátádiumai. A lépfene spóráival ellentétben a spórahártya nem duzzad és oldódik, hanem harántul megreped s belőle a spóra hossztengelyére függélyesen v. i. harántul vagy patkóalakban bújik ki a fiatal csir, mely megnyúlás által bacillussá lesz. - 2. csirázás kezdete, a spórahártya harántul felszakadva. - 3 = fiatal pálcika, a spórahártyából harántul kibújva. 5 = erősebben fejlett csirázó pálcikák, melyek végeikkel a spórahártyába becsipve maradtak.
A B.-ok .származását,
keletkezését számos buvár évtizedeken át az ősnemzés (generatio aequivoca s. spontanea) utján magyarázta, mely szerint azok bármikor nem organizált szerves anyagból keletkezhetnek. Nem ismerték ugyanis a B.-ok, különösen pedig azok spóráinak nagy ellentálló képességét, s így a felfözés után a folyadékokban esetleg ujból meginduló erjedésben látták az ősnemzés bizonyítékát. Harvey tételének («omne vivum ex ovo») érvényességét a B.-okra is főleg Pasteur mintaszerü vizsgálatai bizonyitották be, melyek Béchamp ujabb keletkezésü mikrozimáira (protoplazma-szemecskék, melyekből B.-ok fejlődhetnek) is érvényben állók. Vissza nem utasitható azonban, hogy a legelsö B.-ok egykoron csirok nélkül ősnemzés utján keletkeztek.
A B.-ok tenyészfelfételei
lényegben a klorofillmentes legalsó rendü növényekéivel egyeznek. Legtöbbször rendkivül csekély igényüek. Számba jönnek itt a tápanyagok, a nedvesség és hőfoki viszonyok. Klorofill-hiányuk miatt a szénenyt (C) szénsavból nem birják lehasítani, de vizben oldódó szerves szénenyvegyületek legtöbbjéböl azt felvenni képesek. Légenyszükségletüket fehérjéből, aminok, amidok, amidosavakból, de szervetlen sókból (ammoniaksók, légenysavsók) is képesek fedezni. Kellenek még nekik hamualkatrészek (kén, fosztor, kálium, kalcium, magnézium), melyeket megfelelő oldékony sókból szereznek be. Tápértékkel nem biró, de a táptalajban oldott alkatrészek a vegetációt nagyon befolyásolhatják; ilyen a szublimát, a jód, lisol, karbol méreghatása, a B.-ok elöidézte bomlási termények vagy a savanyu vegyhatásnak (főleg ásványsavak) gátló befolyása. A savanyu vegyhatást kedvelő penészgombákkal ellentétben a B.-ok ugyanis a közömbös v. gyengén lúgos vegyhatásnál tenyésznek legjobban. Vizre föltétlenül szorulnak; ennek hiánya a vegetativ sejteket 7-8 nap alatt megöli; a spórák ellenállása sokkal nagyobb, föleg az endogén spóráké, melyek a szárazságot egy, sőt több évig is türik. De már elégtelen viztartalomnál, tulságosan koncentrált oldatokban is megszünik a B.-ok és gombák növekedése és szaporodása (besózás, tömény cukoroldatokban való «befőzés»).
A hőfok általában úgy hat reájuk, hogy sülyedésével a B.-ok életjelenségei gyengülnek s végre megszünnek, emelkedésével bizonyos maximumig fokozódnak, azontul megszünnek vagy maguk a B.-ok megsemmisülnek. Alacsony hőfoknál a fejlődés megáll (hidegségi dermedés),de a B.-ok elhalása igen nagy hidegnél sem következik be. Ezeken alapulnak a höfok kardinális pontjai: a felső és alsó megölő hőpont, a minimum, maximum és optimum.
Látni való e példából, hogy a nem parazitikus B.-oknál (1.) az ingadozás sokkal szélesebb határu és a max. magasabban fekszik mint a parazitáknál (2. 3.). A spóraképzés optimuma a növésiéhez közel fekvő, a spóracsirázásé valamivel magasabb. Alsó megölő höfok tulajdonképen nem létezik, annyira türik a hideget p. a lépfene tenyészsejtjei 110° hidegnél sem pusztultak el. A felső megölő hőfokra a hőhatás tartama, a közeg minősége, száraz vagy nedves volta van befolyással. Tenyészsejtek (az u. n. vegetativ alak ellentétben az állandó alakkal, a spórával) 50°-60° között pusztulnak; endogén spórák azonban extrém hőfokokat tűrnek így 130°-140° száraz meleg által csak 3 órai, behatásra öletnek, míg 100° nedves meleg vagy vízgőz gyorsabban (1/2-1 óra) hat.
Az élenyszükséglet
tekintetében Pasteur fedezte fel B.-oknál az éleny nélkül való élet meglepő tényét; vannak B.-ok, melyek minden müködésüket élenyelzárás mellett végezhetik, sőt szaporodásuk és életnyilvánulásaik éleny jelenlétében meg is szünhetnek; másoknál éleny az élethez szükséges; előbbieket Pasteur anaërobie. utóbbiakat aërobie névvel jelölte. Mások (Liborius, Flügge, Hueppe) e két osztályt még egy-egy alosztályra osztották a szerint, hogy az éleny jelenléte vagy hiánya feltétlenül megkivántatik, avagy bizonyos fokig nélkülözhető-e? (obligát vagy fakultativ aerobok és araerobok). Nevezetes, hogy valamennyi kórnemző (patogén) B. vagy obligát (p. sercegő üszök, rosszindulatu vizenyő = oedema malignum bacillusa), vagy fakultativ anaerob (p. a genykeltő kokkusok, a lépfene, hagymáz. ázsiai kolera bakteriumai) mindenesetre sokkal kevésbbé szorulnak élenyre, mint a nem élősdi fajok egy nagy száma. Erös fény némely B.-fajok fejlődését gátolja: söt a napfény p. a lépfene fertőzö erejét csökkenti; direkt napfény egyes fajokat meg is bir ölni. A különböző B.-fajok élettartama igen különböző; leghosszabb ideig, éveken át tartják meg életképességüket a spórák. Némely patogén (kórnemző) bacillus vegetativ alakjai is igen szivósak, igy a tüdövész. a takonykór, a hagymáz, a difteria bacillusai.
A B.-oknak a természet háztartásában rendkivüli jelentöségük az óriási szaporodási képességen kivül a tápláló közeghez való viszonyukon, illetve arra gyakorolt hatásukon alapszik. A természetben ténylegesen előforduló táplálkozási alkalmazkodásuk tekintetében élősdiekre (paraziták) és nem élősdiekre (szaprofiták, szaprosz gör. rohadt) oszlanak. Klorofill-hiányuk miatt szerves vegyületekre lévén utalva, ezeket vagy holt szerves anyagokból veszik, melyeken könnyen szaporodnak és tenyészthetők (szaprofiták). vagy élö állati vagy emberi szervezetre (u. n. gazda) vannak többé-kevésbbé. A szigornan utalva (paraziták). Némelyek csupán gazdáról-gazdára képesek tenyészni s teljes fejlődésmenetüket csakis parazita életmóddal végezni, ezek a szigorauan obligát paraziták ennek modifikációja, ha fejlődésmenetük legalább bizonyos stádiumaiban szaprofiikusan is képesek élni, ezek a fakultativ szaprofiták; mások és ide a kórnemző B.-ok legnagyobb része tartazik lényegileg szaprofiták, mint ilyenek nagyszámu generáción át évek során a szabad természetben holt szerves anyagokon élhetnek, de birnak azon képességgel (fakultással), hogy a nekik megfeleló élá szervezeten parazitiknsan élhetnek. elszaporodhatnak s azt megölhetik (fakultativ paraziták.) Ilyen p. maga a lépfene (anthrax) bacillusa is.
A holt növényeken vagy állatokon és ezek hulladékain élösködő szaprofiták ezektől bizonyos anyagokat elvonnak, azokat vegyileg megbontják másrészt a B -ok anyagcsereterményei, melyek részben az alkaloidákhoz tartoznak, a tápanyagba mennek át. A vegybontás végeredménye, hogy a szerves vegyületek szervetlenekké átalakulnak. A B -ok ilynemü élettevékenysége nyilatkozik meg a korhadás, rothadás és erjedés különben még ma sem eléggé ismert folyamatainál. A korhadásnál organikus anyagoknak B.-ok (mikrobák) feltételezte oxidációja (élenyítése) forog fenn a lég élenyének zavartalan hozzálépése mellett. Ilyenkor a széneny szénsavvá. a köneny vizzé. a kén kénsavvá, a légenytartalmu összeköttetések légenye légeny vagy allégenysavvá élenyül (nitrifikáció). Minél inkább korlátozzuk a lég odalépését, a mikrobák élenyitési képessége annál inkább csökken; végre bizonyos határon túl korhadás helyett rofhadás vagy erjedés támad. E két utóbbi folyamat organikus anyagoknak, gátolt légbehatás mellett, az obligát vagy fakultativ anaerobok feltételezte széthasításán alapszik (Pasteur). Mindkettőnél redukcionális folyamatok lépnek fel, mi mellett a szabaddá váló köneny (H) is élenyt köt meg, azaz redukál. Pasteur érdeme azon a kórtani kutatásokra is igen nagy kihatásu tétel kétségtelen bebizonyítása. hogy minden erjedés-nek mikroorganizmusok a kizárólagos okai. A savanyu, (tej-. ecetvajsav) erjedéseket B.-ok, az alkoholikus erjedéseket bizonyos sarjadzó gombák okozzák; sajterjedéseknél egyidejüleg vagy egymásra következöleg több speciflkus mikroorganizmus, együtthatása érvényesül. Rothadást. főleg enyv-, adó vagy fehérjetartalmu anyagok bomlása okoz ezeknek kéné: légenytartalma büzös rothadási gázokká (kénköneg, ammoniak) alakul át. A vázolt folyamatok végerédménye a szerves testek átalakulása szervetlenekké. ami közegészségügyileg mint mezőgazdaságilag a legnagyobb jelentőségü. A legelterjedtebb rothadáskeltő B.-okat (p. proteus vulgaris stb.) Hauaer. Rosenbach, Bienonstock irták le. A fehérje-testek rothadásánál azonban még egyéb sajátságos tulajdonságu testek is képződnek, melyek egy része nem ritkán igen mérgező tulajdonságu. Utóbbiak vegyi reakcióikban, nevezetesen kicsapódásukat illetöleg, és hatásukban a növényi alkaloidákhoz hasonlók, ezek a ptomain-ok (Brieger, πτωμα= állati hulla).Ilyen bazikus testek a rohadó husból nyert igen mérges neurin, továbbá a muszkarin, amidotoxin: a nem mérgező neuridin, kadaverin. putreszcin. Ily nemü testek okozzák a bomlásban levő tápanyagok élvezése után fellépö (hal-, kolbász-, hus-, sajt-) mérgezéseket. Képződnek még légenytartalmu bázisok (leucin, tirozin), organikus zsirsavak és aromatikus termények (indol, fenol, kresol stb.) alaktalan oldott fermentumok, keseranyagok. Némely B.-ok sárga, zöld, kék, viola vagy piros festőanyagokat is produkálnak (kromogén B.-ok): így a bacill. prodigiosus létesiti a «vérző« ostyát v. kenyeret, a micrococcus cyaneus kékre festi a sebek genyjét és a kötözö szereket; mások foszforeszkáló anyagokat termelnek.
II. A parazitikus B.-ok
iránti általános érdeklődést az általuk okozott fertőző betegségek sulyossága és, elterjedt volta nagyon is indokolja. A fertőzés lényegét illetőleg már 1000 év óta bizonyos analogiát gyanítottak, mely közötte és az erjedések küzött fennáll. Rhazes (IX század) szerint a himlő olyanféle erjedés, mint a musté; Bressy a kontagiózus (ragályzó) betegségeket fermentativ betegségeknek ajánlja elnevezni; a fertőző képesség és az erjedés hasonlóságát legtalálóbban jellemzi Billing (1847): a himlőtermény véghetetlen csekély anyagtöredéke, szerinte, éppen ugy okoz oly gyuadást, mint ahonnan véve lett: valamint az elenyésző csekély mennyiségü erjesztő óriási tömegben képes etjedést meginditani. Cagniard Latour és Schwann előmunkálatai után Pasteurnek lett fenntartva az etjedések tölderítése, aki a különbözó erjedéseknél speciális erjesztőket mutatott ki s azokat tisztára is tenyésztette. Az ő fölfedezései rendkivül termékenyítőleg hatottak a patologiára; úgy hogy bár Rayer és Davaine lépfenében elhullott állatok vérében már 1850. találtak nagyszámu pálcikákat, ezeket Davaine a bántalom okai gyanánt csak évekkel később. miután elöbb (1861) Pasteur a vajsavas erjedés pálcikájának hasonlóságát a lépfenebacillushoz hasonlította, állította oda.
Igy mindinkább általánosabb lett a Henle-től elméleti alapon kimondott nézet, hogy a fertőző betegségeket szaporodásra képes. élő mérgek (virus animatum) kell hogy okozzák. Hallier nagy tévedései e bizalmat később ugyan aláásták, de Reeklinghausen, Klebs és Waldeyer (1867-71) evés genyvérüségben, gyermekágyi lázban s más fertőző betegségekben elhalt emberek szöveteiben a legapróbb vérerek eldugaszolását baktérium-tömegek által (mikrokokkus-emboliák) kétségtelenül bebizonyították. Hátra volt, hogy ezen kórnemző B.-ok ugy tenyésztessenek tisztára s a tenyészetekkel betegségek kisérletileg idéztessenek elő, mint azt Pasteur az erjesztő anyagokkal már megtette. Ez is sikerült, s bár néhány kiváló botanikus (vittadini, F. Cohn. Naegeli, de Bary, Brehfeld) érdemei nem becsmérlendők. a nagy eredmények itt is Pasteur és Koch neveihez füződnek. (L. alább tenyészeljárások.)
Az élő állatokon vagy emberen táplálkozó parazitikus B.-ok
ártanak gazdájuknak a tápanyag elvonása s egyéb vegyi vagy fizikális zavarok előídézése által. Az ily B.-ok a normális életet megzavarják, beteggé. tesznek (kórnemző, patogén B.); sejtjeik spóráik által más gazdára is átmehetnek, azaz fertőznek, ragályoznak. A mérgezéssel (intoxiáció) ellentétben. melynél szaporodásra nem képes. kórokozó. vegyi anyagoknak a szervezetbe behatolása forog fenn, a fertőzést (infectió) szaporodásra képes élőlény (virus vivum) okozza. Gazdáinkat faj, válfaj, sőt egyén szerint megválogatják, vagy, e tételt a gazdák szempontjából megfordítva, egyes fajok, egyének hizonyos B.-species iránt fogékonyak. mások nem (diszpozició, egyéni rediszpozició).. Ezen diszpozició lehet kóros, de nemmindig az, vagyis egyik ép egyén lehet egy bizonyos B. iránt fogékonyabb mint más ép ember.
Újabb vizsgálatok szerint a kórnemző (patogén) B.-ok nem annyira mechanice (p. lépfenénél határtalannak látszó számuk által) vagy a tápanyagnak elvonása, hanem inkább vegyi anyagok termelése (mérgező hatás) által válnak gazdájuk ártalmára. Miután a fehérjetestek rothadásánál képződő mérges anyagokat Panum (1856) óta Bergmann és Schmiedeberg (1868), Zuelzer és Sonnenschein (1869), Gautier (1872) stb. tanulmányozták és újabban Vencki rothadó gelatinából a jegeces tük alakjában előállított kolloidint vegyileg is jellemezte: Brieger nemcsak a rothadásnál, ahol a B.-ok egész keveréke szerepel, hanem egyes patogén fajok tiszta tenyészeteiben is olyan ptomainszerü vegyi testek képződését mntatta ki, melyek megfelelő kisérleti állaton az illető betegségnek egyik-másik legjellemzőbb tünetét képesek előidézni; igy a tetanus-bacillus tiszta tenyészetéből előállított tetanin állatokon hatalmas tetanikus görcsöket okoz. Ezen mérges anyagok lehetnek vagy a táptalajban (esetleg a szervezetben), a B.-ok okozta fehérjebomlásnak terményei vagy a B.-ok testeinek direkt anyagcsere-terményei. Miután Gautier szerint (1880) már az ép szervezet szövetfehérjéiből is képződnek alkaloidszerü mérges anyagcsere-termények (n. n. leukomai-nok), még inkább fognak ilyenek a B.-mérgek behatása alatt a kóros testben képződhetni.
A növényi alkaloidokhoz hasonló magatartásu mérges anyagokon kivül, melyek ptomain-ok-nak neveztetnek, ha rothadó holt anyagokból képzödtek, és toxin-oknak hivatnak, ha patogén B.-oknak terményei, többféle patogén B. kulturáiból (difteritisz, lépfene, kolera, tifusz stb.) oly toxikus anyagokat is nyertek (Roux. Yersin. Brieger, C. Fraenkel), melyek folyadékokból bizonyos sók és alkohol által kicsaphatók, sth.. és nagyjában feherjeszerüek, ezek az u. n. toxalbuminok. Végre az elhaló vagy már elhalt B. sejtek testei tartalmazhatnak oly, peciflkus méreganyagokat (bakteriumproteinek, Buchner Veucki) melyek a B.-ok kulturákból a kulturfolyadék főzése stb. által nyerhetők és különösen láz vagy genykeltő hatásnuak: ide tartozik hihetöleg a Koeh féle tuberkulin is.
A patogén B. -ok kórnemző hatása,
az úgynevezett virulencia, azok fiziologiai tulajdonságán s mindezek szerint mérgező (toxikus) anyagok termelésén alapul s ez ismét az életképesség (vitalitás) fokával jár karöltve: ami ezt csökkenti, csökkenti a virulenciát is, amely tehát nagyobb-kisebb fokban ingadozhatik. Befolyásolja ezt 1. az állatfaj, p. a takonykór bacillusa fehér egérre teljesen ártalmatlan, a mezei egeret pedig biztosan öli: 2. a vegyi összetétel, p. a sercegőüszök mikroorganizmusa 20% tejsavoldatban ezen betegség iránt különben fogékonytalan állatokat is inficiál.
A virulencia
fokozása legtöbbször az által sikerül, hogy a fertőző anyag megfelelően fogékony állatfaj nagyobb-kisebb sorozatán vezettetik át: a betegség tartama ilyenkor rövidül, a halál korábban beáll. P. a sertés-orbánc viruleuciája fokoztatik, ha galambokon át. csökken, ha házi nyúlon át vezetjük; a veszettség mérge is a házi nyúlon át fokozódik. Bizonyos állatfajra nézve a virulencia azonban bizonyos maximum-on túl nem fokozható = virus fixe, Pasteur: a veszettségnél ilyen p. az a virus, mely a házi nyulat 7 nap alatt öli meg.
A virulencia csükkenése az u. n. attenváció. mely által a B. okozta kórfolyamat jobbindulatuvá lesz, a halál későbben áll be vagy teljesen elmarad, lehet természetes vagy mesterséges, lehet muló vagy állandó. A természetes attenuáció beáll mesterséges tenyészeteinken, ahol a parazilták a szaproitikus életmódhoz szoknak; némelyeknél ez már néhány szukcessziv átoltás után (p. a tüdőlobot okozó Frankel-féle pneumokokkusnál, takonykór. difteritisz), másoknál (p. a gümökór bacillusánál) csak igen lassan történik.
A mesterséges attenuációt,
melynek ismeretét (1880) szintén Pasteur-nek köszönjük, oly kártékony befolyások (vegyi anyagok, hő, stb.) idézik elő, melynek már mérsékelt fokozása a bakteriumokat teljesen megölné. Ilyenek: antiszeptikus és dozinticiáló anyagok keverése a táptalajhoz (karbol 1:600-hoz, stb.); bizonyos fogékonytalan állatfajokon való átvezetés, p. veszettség majmokra, sertésorbánc házinyulakra vitetik; a lég élenyének behatása, melyet Pasteur a tyúkkolera virusának attenuációjánál először alkalmazott; a több atmoszférányi légnyomás (Chauveau), a napfény (Arloing) és különösen a tenyész-hőfok emelése. Több kórnemző mikrobánál ezen attenuáció 40° és 50° C. között áll be s pedig annál gyorsabban, minél magasabb ezen határon belül a hőfok. mi mellett már egy fok tört részei is jelentékeny befolyást gyakorolhatnak. Így lépfenénél az attenuáció beáll 50-55° C: nak néhány percnyi, 45°-nek pár órai. 47°-nek pár napi. 42-43°-nak 3-4 heti tartamu behatására. A magasabb hőnél attenuált (gyengitett) bacillusok azonban, ha rendes hőfoknál tovább tenyésztetnek, virulenciájukat gyorsabban nyerik vissza. míg az alacaonyabb hőnél attenuáltak ezen tulajdonságukat a további generációkra is átörökitik. Ez az, amit a franciák muló vagy állandó gyöngitésnek (atténuation passagére ou permanente) neveznek. Némely fajnak p. a sercegő üszöknek) attenuálásához 59° C-nál magasabb hő szükséges. Ismeretes. hogy bizonyos fertőző betegségek (p. kanyaró, skarlát. himlő, stb.) és pedig azok könnyü alakjának egyszer való átállása is nagyobb-kisebb fokban, azaz az egész életre, néhány évre vagy hónapra fogékonytalanná (immunná) tesz az illető betegségre, megvéd ezen betegség ellen. Ezen két eszme, t. i. a B.-fajok virulenciájának gyöngitése (attenuációja) és a recidiva elmaradása a betegség künnyebb alakjának átállása után is vezette Pasteurt a védő-ojtások gondolatára, amelyekkel mesterséges immunitást ad. azaz mesterségesen fogékonytalanná teszi az állatot bizonyos fertőző betegség ellen az által, hogy a megfelelő kórnemző (patogén) B. attenuált (gyöngitett) alakjával oltja be azt.
A szárnyasokat, de különösen a tyúkféléket járványosan pusztító és diarrhoeával meg nagy foku álomkórsággal járó u. n. tyíck-kdvránál Pasteur (1880) nemcsak azt találta, hogy azt egy a tyúkhuslevesben kitünően szaporodó, rendkivül virulens mikrokokkus (mások szerint igen rövid pálálcika) okozza, hanem hogy felesleges éleny vagy egyszerüen a körlég tartamosabb behatásánál virulenciáját vesziti; az ilyen attenuált kulturával ojtott tyúk megbetegszik ugyan, de el nem pusztul, hanem hosszabb-rövidebb idő mulva meggyógyul és ekkor a legvirulensebb kulturák beojtása sem öli meg többé. Az állat tehát immunná, fogékonytalanná lett a betegság iránt, v. i. beojtva lett ellene. Ezen ténynyel a védő-ojtás elve fel volt fedezve s azóta különböző más módokon gyüngitett virusokkal a lépfenére, sercegő üszökre, sertés-orbáncra is kiterjesztetett, sőt teljes eredménynyel, már megtörtént infekció után, egészen más módszer szerint alkalmazta azt Pasteur a veszettségél is, jóllehet ennek a bakteriuma sincsen még ismerve. (Lásd Védőojtások.) A Koch-féle gümőkór-ellenes ojtás nema gyengitett B: mal, hanem annak anyagcsere-terményeivel történik (kémiai vaccina). (l. Tuberkulózis.) A B.-ok tenyészviszonyainak ismeretén alapszik az ellenük való védekezés módja. A legradikálisabb eljárás minden B. csirának biztos elölése: u. n. sterilizálás, meddősítés. Inkább palliativ jellegü a csirák fejlődésének meggátlása amit elérhetni hideg v. vegyszerek által, melyek ugyan a B.-ok megölésére elégtelenek, de szaporodásukat meg birják akadályozni (élelmi cikkek eltartása hideg, füstölés, sózással; szalicilsav hozzáadása befőttekhez). A meddősítés nehézségei nem a B-ok vegetativ alakjainak, hanem spóráiknak, a szerves világ ezen legellentállóbb képződéseinek megölésében fekszenek. E célra legmegfelelőbbnek az áramló vízgőz lett felismerve. (L. Dezinfekció)
Bakerológia
A B-okról való ismereteink alig több idö mint egy évtized alatt új tudományággá (bakteriologia) szaporodtak fel, amit tisztán a bizonyító és helyes vizsgálati módszereknek kell tulajdonítanunk. (Ezeknek, velamint történelmi fejlődésüknek vázolását a helyszüke nem engedi.)
Az egyes B.-fajok tanulmányozásának előfeltételét azok tisztára tenyésztése. azaz elkülünitése minden más fajtól képezi. Az ujabb Koch-féle eljárást éppen az egyes fajok különválasztásának nagy egyszerüsége és könnyüsége jellemzi. Koch előtt maga Pasteur is u. n. tápfolyadékokkal dolgozott, melyekben a különbözö B.-ok oly egyenletesen oszlanak szét, hogy a belőlük vett egy cseppben jóformán ugyanannyi fajt találunk, amenynyit a folyadék tartalmazott. Koch oly átlátszó táptalajt (gelatinát) alkalmazott, mely folyós állapotból könnyen megy át a merevbe, amikor minden egyes B. épp ugy válik helyhez kötötté, mint az elültetett magvak. Helybeli sokszoros szaporodása által a B. végre szabad szemmel látható teleppé (colonia) alakul, mely a különböző fajoknál különböző alaku és megjelenésü (l. 7. és 8. ábrát) s azért a fajok megkülönböztetésének legbecsesebb segédeszköze. (Gombák tanulmányozására . gelatinát Vildatini már 1852. alkalmazta.)
A B.-ok tenyésztésére szolgáló táptalajok azóta jelentékenyen felszaporodtak. A folyósok között különbözőképen készült bouillonon kivül a tej, a. szilárdak közül az agar-agar (növényi kocsonyal a vérsavó, a madárfehérje és tyuktojás. a rizs. a burgonya, a Kral-féle huskorongok, a kenyérpép, ostya emítendők. A lemezöntés, az anaerobok tenyésztése, a festési eljárások, a laboratoriumi sterilizálások, a hőfok szabályozására. állandósítására szolgáló müszerek (l. Termoregulátor és Termostat), stb. a szakembert érdeklik,
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
