Fazekas Mihály: Ámelihez | Verstár - ötven költő összes verse

Ámelihez

Veled való múlatásom

Táplálta életemet,

Tőled való elválásom

Sietteti végemet.

Ámelim! míg öleltelek,

Haláltól tudtam félni,

Miolta elvesztettelek,

Félek azóta élni.

Gondolám: e fa enyhébe

Hogy majd nyugalmam lelem

S ím könnyebbülés helyébe

Még kínomat terhelem.

E hely szerelmünk kezdését

Juttatja bús eszembe,

Hallom egy galamb nyögését,

S könnyek gyűlnek szemembe,

Amott, ahol a vízesés

Az ekhót fecsegteti,

Úgy tetszik, a csergedezés

Nevedet emlegeti.

De csak hasztalan lesem,

Senki sem száll ölembe;

Mivel Ámeli kedvesem!

Nem vagy itt, csak szívembe.

Nálad nélkül nem találom

E világban kedvemet,

S érzem, hogy a végső álom

Már altatja véremet.

De akkor is, édes hívem!

Ha éltem kell végezni,

Hogy szeret, azt fogja szívem

Utóljára érezni.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!