A háború, a forradalmak: érlelődés
311A háború, a forradalmak: érlelődés
A dekadencia köde a világháború idején kezd eloszlani Kosztolányi műveiből. Öccsét behívják katonának, hamarosan a frontra kerül. 1913-ban feleségül veszi Harmos Ilonát (aki neves színésznő s Görög Ilona néven novellákat is ír). A bohém élet gondtalanságát állandósuló aggodalmak váltják fel. Fia születése, felesége betegsége révén is valódibb fájdalmak s köznapibb gondok átérzésére kényszerül. Az emberiségre szakadt borzalmat egyéni megrázkódtatásai lassanként értetik meg vele. Nem osztozik a soviniszta lelkesedésben. A véres jelennel szemben Virág Benedek békés, szelíd világát idézi sóvár nosztalgiával (Ének Virág Benedekről). Közvetlenül a háború előtt tett külföldi útjai során már megsejti az osztatlan Európáról táplált illúziók széthullását, de mikor kitör a háború, még konokabb hűséggel őrzi a szellem Európájához fűződő kapcsolatait. Keserű ítéletet mond az írók felett, akik beállnak a háborús uszítók közé.
A Kosztolányi-ház munkás légkörében fogant, olvasmányai által is táplált s a haladó lapok redakcióiban felsarjadt demokratizmusa ekkor ölt határozott formát. Az egészség, a hétköznapok örömei, melyektől eddig mint közönséges és parlagi tulajdonságoktól divat volt irtózni, most kezdenek becsessé válni Kosztolányi számára is (Az élet divatja). Az övéiért érzett szorongástól hajtva egyszerre fogékonyabb lesz a nyomorgó pesti szegények keservei s a nemzetet fenyegető veszélyek iránt is. Az egyéniség-imádattal szemben már korábban csömört érez. Ez a csömör most lelkiismeretfurdalássá tisztul. Ha előbb kitért a közösség ügyének szolgálata elől, most e kitérés s a maga kényelmes, merész álmok nélkül való, filiszterinek érzett élete miatti szégyen bántja: "Itthon vagyok, itt e világban, | s már nem vagyok otthon az égben" –írja (Boldog, szomorú dal).
Az ifjonti gőg, a "hősi vadság" láza enyhülni kezd, s utat enged a szelíd jóságnak.
A háború vége táján (1918) Hatvany Lajos lapjainak, a Pesti Naplónak és az Esztendőnek egyik vezető munkatársa. E szerep s az egyre sodróbb események folytán megélénkül politikai érdeklődése is. Néhány kitűnő cikke – Forradalmi napló, A latin Lipótváros, Szegények, Az új színház – a bekövetkező forradalmi változások igenlését tanúsítja. Ekkori köteteiben – Mécs (1913), Lánc, lánc eszterlánc (1914), Öcsém (1915), Bűbájosok (1916), Mák (1916), Tinta (rajzok, 1916), Káin (1918) – a felelősség növekedését a nagymérvű stílusfordulat is jelzi. Emlékezéshez szokott fátyolos hangja most a közelgő fordulathoz szigorodik. A mindennapok égető gondjairól írván, anyagát is mindinkább a közeli valóságból meríti. Higgadtabbak, tisztábbak és hatásosabbak azok a művei, melyekben új, súlyosabb mondandói öltenek formát. Az élet természetes értékei iránt megújult fogékonyságról s az ehhez igazodó stílusról Tinta című kötetének tanulságos, szép rajzaiban igen nagy nyomatékkal beszél. Az előadás világosságára, a vers- és novellaépítés ökonómiájára kezdettől nagy gondot fordított, most azonban maga a látás, az alakok, élethelyzetek és a művek egész elgondolása is természetesebb, realisztikusabb lesz. A szeszélyes képzelet mellett az eddiginél nagyobb szerephez jut a pontos megfigyelés, a fantasztikum mellett a közvetlenül emberi és társadalmi jelentőség (A gipszangyal, Kain). A legjobb úton van tehát, 312mikor a Tanácsköztársaság bukásának s a háború elvesztésének súlyos konzekvenciái rászakadnak.
A bekövetkező fordulat a problémák és bajok egész sorát zúdítja rá. Magyarázatukhoz tartozik, hogy az őszirózsás forradalmat Kosztolányi még örömmel vállalta. Tagja lett ő is a Vörösmarty Akadémiának. A Tanácsköztársaság első hónapjaiban közzétett írásai még együttérzést mutatnak, de a fokozódó nehézségek hamar megriasztották. A diktatúra kényszerű szigorától féltette alkotói szabadságát, s hazafisága – mely a nacionalizmus eszmekörében fogant – még kiérlelt formájában is távol állt a Tanácsköztársaság internacionalizmusától. Emellett a megtorlástól is félt, nem bírta elviselni az egzisztenciális bizonytalanságot sem. Így történhetett, hogy a Tanácsköztársaság bukása után – a Nyugat jelentős alkotói közül egyedül – egy reakciós kurzuslap, az Új Nemzedék szolgálatába áll. Bírálataiban Rákosi Jenőhöz s Herczeg Ferenchez közelít, a "Pardon"-rovatban pedig, e rovat szerkesztőjeként, részese lesz a forradalmak s azok vezetői ellen irányuló dühös támadásoknak. E szerep méltatlan volt hozzá. A Pardon-rovat heccei nemegyszer saját barátait, hajdani fegyvertársait állították pellengérre. Azonosulása a lappal nem is lehetett teljes, munkatársai éreztetik is vele elégedetlenségüket. Pálfordulása ürügyén Szabó Dezső is támadást indít ellene, s természetes, hogy védekeznek a "Pardon" által megsértettek is. A szemrehányások, az árulás vádja, a felelősségrevonás kilátásba helyezése balfelől, a Szabó Dezső indította hadjárat jobbról, soha nem próbált szorítóba hajszolja az amúgy sem harcias költőt. Szabó Dezsőnek adott válaszában még van harci kedv, szellemesség, méltóság, de a "Pardon" által megbántottak zuhogó ellentmondásaira már nem tud mit válaszolni.
Amit mondhatott volna, nem fért el egy újságcikkben, mert érezhette, hogy kizökkenésének okai mélyre nyúlnak: a pályakezdés felelőtlen, lázas, szeszélyes, komédiás éveibe. A Tintában s a Latin Lipótváros című írásában már elkezdett leszámolás itt egyre égetőbb szükséggé válik. Számot kell vetnie ellenfelei vélt és valódi igazságaival, a maga emberségével s egész költői tartásával. E leszámolás dokumentuma első jelentős regénye: Nero, a véres költő (1922).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
