Somi család.

Full text search

Somi család.
Kihalt régi család, mely nevét – úgy látszik – a Somogy megyei Som nevű helységtől vette. Wagner jegyzetei szerint * Somi János 1447-ben élt. Ugyan ez időzájban élt Somi Mihály is, kinek ivadékát mutatja a következő táblázat:
Wagner Tabellae geneal. mss. tab. VIII.
Somi Mihály; István.; Orsolya 1515. (Oldi Miklós); Veronika (Esseghváryné); Brigita (Ugronné)
A táblán látható sógorosodás is Dunántúli családokat tüntet fel, ilyen az Esseghváry család, ilyen az Ugron család, melyből Ugron Imre az 1447. évi budai országgyülésen Somogy megye követe volt. *
Kovachich, Vestigia Comitiorum 266.
Azonban a családot Somi Józsa vagy József emelte fel, kit Kinisi Pál neveltetett, és ki utánna 1495-ben Temesi bán lett. Kineveztetett Bihar és Bácsi főispánnak is, de ezekbe nem lépett. 1495-ben ő fékezte meg Ujlaki Lőrinczet Német-ujvárnál. Szapolyai István nádor gyermekeinek gyámja volt. 1502-ben a török ellen diadallal harczolt. Részt vett több béke szerződésben. 1505-ben ott volt a rákosi országgyülésen. Élt még és harczolt a török ellen 1508-ban is. Neje Szerdahelyi Imreffy Márta volt, kivel ily családfát alkotott:
Somi Józsa temesi bán 1494. 1508. (Imreffy Márta); Gáspár 1519. (Perényi Margit); Kata (Bebek János); N. (Vasdinyei Mátyás); Anna (1. Patócsy Boldizs. 2. Balassa Imre.); Borbála (lindvai Bánffy László)
Józsa nejével Imreffy Mártával Erdélyben is tetemes birtokhoz jutott; birta Erdélyben Almás várat (Kolos megyében) a gorbói, tihói és buzai uradalmakkal, nagy részben az úgynevezett Csáky jogbirtokokat. * Ő utána öröklé a Balassa család Erdélyben Almás-várát.
Hodor, Doboka várm. 224.
Józsának fija Gáspár * 1519-ben Budán a B. Sz. M. temetőjében Szent László kápolnájának kegyuraságát átruházza a sághi conventre. Neje volt Perényi Gábornak leánya Perényi Margit, kitől leányai Anna előbb Patócsy Boldizsárné, utóbb gyarmati Balassa Imrené és Borbála alsólindvai Bánffy Lászlóné volt, kikben a Somi család kihalt. Utánnok számos család örökösödött. *
Lehoczky Stemmat. II. 366. lapon említ Somi Lászlót, ki Gesztest birta. Ugyan ő Gáspá Mózses fiának irja, valószinűleg tévedésből, a Józsa és Mózsa, vagy József és Mózses nevek közti téves felcserélésből.
Elésorolja ezeket Hodor Károly, Doboka várm. leirásában 225–226. lapon.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me