A SZOLGASÁG EREDETE: JOGVESZTÉS
A SZOLGASÁG EREDETE: JOGVESZTÉS
A társadalmi egyenlőség klasszikus elveinek száraz kifejtésénél életszerűbbek, folklorisztikusabbak az egyenlőség első és eredeti elvesztésének legendái. Ezen a téren a régi joghagyomány legendateremtő kedvén messze túltesznek a tudós történetek. Végül is a joghagyomány is egy ilyen történésztől, Kézai Simontól származó legendát őrzött meg mértékül:
„Istennek szava, és az egész közönségnek parancsa”, hogy a körülhordozott vérbe mártott kard szavára „…mindenki… fegyverrel vagy a mint teheti a közönség tanácsának, s egyszersmind parancsának meghallgatására megjelenjen. (…) az ily parancs áthágóit, hacsak helyes mentségét nem adják, pallossal kell ketté vágni, vagy közönséges és örökös szolgaságra vetni” (Werbőczy I. rész 3. cim 2, 3. §).
Werbőczy szó szerint idézi kiskancelláriai tudós kollégáját, Thuróczyt, s a tőle átvett tartózkodással kerül a legenda többek közt Wesselényihez (1831: 229), 1848 küszöbén pedig a magyarországi és erdélyi társadalmat ismertető Fényes Elek (1842–1843) és Kőváry László (1847) statisztikai munkáiba.
A vérbe mártott kard vagy tőr legendájával közel azonos népszerűséget élvezett a 19. században a jogvesztési történetnek az a változata, amely a szolgaságra jutottakat a meghódolt népekkel azonosította (felsorolásukat lásd Szabó István 1941: 73, 80; Varga János 1964: 380; a jogvesztésről: Cserregi K. 1862). A hódítási változatból indulnak ki, azt ellenkező előjellel látva el, a nemzetiségi mozgalmak historizáló ideológiai konstrukciói is. Ahogy Wlád Alajos fogalmazott: „Szintén évezrede már, miót a’ harczias jellemű magyar nemzet a széles terjedelmű Pannonia (…) Dáczia téreire becsapván, (…) a’ meg győzött népeket pedig minden fajkülönbség nélkül a’ harczos nemzeteknél divatozó akkori szokás szerint a’ szolgaság súlyos állapotának karjai közé taszitá” (Wlad A. 1863: 4).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
