ANTROPOLÓGIA ÉS NÉPRAJZ TALÁLKOZÁSA EGY KONZERVATÍV NEMZETFELFOGÁSBAN
ANTROPOLÓGIA ÉS NÉPRAJZ TALÁLKOZÁSA EGY KONZERVATÍV NEMZETFELFOGÁSBAN
Az 1930-as években, a kor nacionalista eszméinek lecsapódásaként a néprajzban újra felmerül egy etnikum központú tudomány megteremtésének gondolata. Bartucz Lajos, a budapesti egyetemen az embertan professzora veti fel, aki a tudományos integrációnak a nemzetismeret elnevezést ajánlja. Nem ő az egyetlen, aki a „nemzeti” jellegű, a ma hungarológiának nevezett tudományos együttműködés érdekében emel szót (Kósa L. 1991a). Az elődök, a kortársak és a folytatók köréből azonban számunkra kiemeli javaslatát, hogy ezt a tudományos integrációt az antropológiára és a néprajzra kívánja építeni. Elismerve a nyelv, az ökológiai, gazdasági, politikai tényezők nemzetformáló szerepét megállapítja, hogy „A nemzettest és a nemzeti lélek jóval több ugyan, mint egyszerűen csak a nemzetet alkotó egyének testi és lelki sajátságainak összege, mert hiszen a nép, nemzet egy magasabb, szervezettebb és pedig igen bonyolult szervezetű élő egység – lényege, összes ismertető jegyei és életnyilvánulásai azonban végül is két alaptényzőre: a fajiságra és ethnikumra mennek vissza, illetve azokból indulnak ki, e kettőnek komplikált megnyilvánulási formái”. Ebből következik, hogy a nemzetismeret a faji és etnikai jegyek megállapításával kezdődik, s bár a nemzet megnyilvánulásai sokfélék, történetileg vizsgálandók, és ezért felkutatásuk az összes tudomány segítségével történhet, „Legnagyobb részük és rendszeres összefoglalásuk… a magyar embertan és néprajz körébe tartozik”, annál is inkább, mert ez a tudomány nem egyszerűen a nemzeti jegyek leírásából állna, hanem „rendszeres és módszeres összehasonlításra, integrálásra, a talált jegyek korrelációjának megállapítására, az ethnikai fejlődés különböző történeti fázisainak összehasonlító tanulmányozására van szükség” (Bartucz L. 1936: 6–7). Az így felfogott tudomány pedig nem más, mint az általános embertan nemzeti változata (Bartucz L. 1943: 5), ám, hogy az ismeretek integrációja hogyan valósítható meg, 44erre vonatkozólag Bartucz nem ad útmutatást. Előzményként pedig a 18–19. századi nemzetkarakterológiai kísérleteket jelöli meg, ezzel megírva a magyar néprajz történetének egy addig ismeretlen fejezetét.
A programból Bartucz szaktudósként a magyarság rasszantropológiai vizsgálatát végezte el a kor tudományos színvonalán, az osztályozó pozitivista tudós gondosságával. Tisztában volt azzal, hogy az egész élő és kihalt emberiség testileg és pszichikailag egységes, azaz egy fajt alkot, hogy a rasszjegyek birtoklása nem egyszerűen egy néphez tartozás kérdése, hogy minden embercsoport sokszoros keveredés eredményeként különféle örökletes rasszjegyek hordozója, hogy rassz és nép nem azonos, az utóbbi „nagyobb embercsoport közös szerzett javakkal” (Bartucz L. é. n.: 291), amelyek nem öröklődnek, csak tanulás, utánzás, megszokás útján terjednek tovább. Olyan tények ezek, amelyek mellett a laikusok gyakorta elmentek, a faj fogalmával visszaéltek – éppen velük szemben igyekezett tisztázni a fogalmakat Bartucz, mint ahogy a nemzetismeret kiművelésére is oly időszakban tett javaslatot, amikor eluralkodott a szellemtörténeti indíttatású nemzetkarakterológiai esszék divatja (Szűcs Jenő 1974: 296–304; Laczkó M. 1988: 143–219). Ugyanakkor elfogadta Eickstedtnek azt a hamis tételét (Bartucz L. é. n.: 301), hogy a testi rasszjegyekhez pszichikai sajátosságok is társulnak, tehát leírható az a testi-lelki mozaik, amelyik egyedül a magyarságra jellemző, amiből azonban az egyes ember lelki sajátosságaira nézve nem vonhatók le következtetések (Bartucz L. 1938; 1939: 189–192). Ezt a megközelítést már a korabeli tudomány is kétségbe vonta, tekintettel a környezeti tényezők szerepére a lelki jelleg alakításában, és az olyan megállapítások, hogy a magyarságnál az álmodozás a keletbalti, a takarékosság az alpi, a törhetetlen hazaszeretet a turanid és alföldi, a kaukázusi és a dinári rasszelemeknek tulajdoníthatók, minden bizonnyal a „rendszerbe foglalt anekdotikus” vélekedések sorába tartoznak (Huxley, J.–Haddon, A. C.–Carr-Saunders, A. M. 1935: 77–78, 136).
Abban a kötetben, amelyben Bartucz az integrációt lehetőségeihez képest megvalósította, színvonalas tanulmányokat találunk. Ő maga újra összefoglalta a magyarság rasszösszetételére irányuló kutatásait, Kádár László röviden felvázolta az ember tájhoz alkalmazkodó és tájalakító szerepét a Kárpát-medencében, Gunda Béla a magyarság népcsoportokra tagolódását mutatta be, Erdei Ferenc a paraszti társadalom kialakulását, táji tagoltságát, változó tudatvilágát és a róla való gondolkodás alakítását tekintette át, Vajkai Aurél, Bálint Sándor, Ortutay Gyula és Ujváriné Kerékgyártó Adrienne a hagyományos néprajzi ismereteket foglalta össze, egymással sem hangolva egybe mondanivalójukat (Bartucz L. [szerk.] 1943).
Humángeográfia, szociológia és néprajz egymáshoz közelítése bizonyára érdekes tudományos lehetőség lett volna, előremutat egy kulturális antropológia jellegű integráció felé, amelynek elmaradását azonban nem csupán az magyarázza, hogy Bartucz nem foglalta rendszerbe elképzeléseit (Kósa L. 1991a: 20). A Bartucz által képviselt antropológiai nézetek mára megdőltek. Ma már az antropológia a rassz fogalmát „fajta” értelemben sem ítéli tarthatónak, nemhogy rasszjellemzők, pszichikum és a kultúra jellege között keresnének összefüggést. Ez indokolja, hogy a kulturális antropológia a nemzetről mint szociokulturális rendszerről gondolkodik (White, L. A. 1968; 1975). Hamar kiderült az is, hogy a nemzetismeret, pontosabban nemzeti önismeret, amely nem önmagában vett stúdium, hanem a cselekvés 45eszköztára, nem az antropológia és a néprajz körül fog kikristályosodni egy kulturálisan olyannyira összetett társadalomban, mint a magyar. Ezek a tudományok csak a maguk szerény módján járulhatnak hozzá ahhoz a képhez, amelynek fő vonásait a történelem, az irodalom, a nyelvészet és az úgynevezett „magas” művészetek tanulmányozói rajzolják meg (Szekfű Gy. 1939), mintegy annak illusztrációjaként, hogy nemzet és nemzeti kultúra nem eleve adottan van, hanem szándéktól függően lesz.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
