ÉRZELMEK VILÁGA
ÉRZELMEK VILÁGA
Az írói tudatosságnak vagy a kifejezés képességének hiányosságai ritkán engednek bepillantást az emberek valódi belső világába, motivációikba: valódi vágyaikat, érzelmeiket sokszor szemérmes hallgatás burkolja. Annál inkább, hiszen a visszaemlékezések többsége esemény és történet központú, ahol dominánsan megragadható egy érzelmi vezérszólam, ami mellett igen ritka korábbi lelkiállapotok felidézése. Ilyenre főként a végletes helyzetek felidézése ad alkalmat: gyermeki félelmek a magánytól, az állatoktól, szerelmi csalódások, halálesetek, frontélmények, vagyonvesztés, tönkremenetel vagy újrakezdés. Mindamellett vannak életrajzok, amelyekből árnyalt lélekrajz is kibontható (lenne). Ilyen például a balástyai Gémes Eszteré (1979), akinek élete szüntelen énkeresés, csupa szenvedés, akinek lázadása paradox módon arra irányul, hogy elfoglalja normális helyét a paraszti törvények szigora által számára megszabott életkörben, hogy el tudja fogadni a rendet, hogy söprűnyélnek tekintik, akinek szava sem igen lehet a házban. Más női életírásokban is gyakran találkozunk a belső világnak, az érzelmeknek néha szinte leplezetlen, máskor tartózkodó leírásával. Férfiak között ez ritkább; inkább olyanoknál fordul elő, akik szinte már nem is számítanak parasztnak, mint a kovácsmesterré lett Czirják Gergely (Salamon A. 1979).
Kétségtelen, hogy gyakrabban ismerhetünk meg érzelmeket női élettörténetekből, mint férfiakéból, amelyek viszont tematikailag változatosabbak; talán alkati okok miatt is, hiszen érzelmesebb és ösztönösebb nő a paraszti társadalomban is bizonyára több van, mint férfi; meg amiatt is, hogy a férfijogú társadalomban elfoglalt kiszolgáltatottabb helyzetük folytán a nőknek nagyobb szükségük volt a „lélekenyhítő kibeszélésre” (Feischmidt M. 1991: 34). Néha szinte az a benyomásunk támadhat, hogy az emlékezések létrejöttében is az egyik legerősebb motívum az átlagosnál érzékenyebb emberek szenvedést enyhítő, néha olykor az emancipálódás vágyától vezetett szándéka. Erdélyi férfi életrajzírók alapján fogalmazta meg Pillich László és Vetési László azt, amit a többiek ismeretében általánosnak is tarthatunk: a férfiak vallomásaiban több a derűs tervezgetés, reménykedés, a könnyedség, a siker és az elégtétel; „életeseményeik nyitottabbak, mozgalmasabbak, … s ez a mozgalmasság felszabadít és erőt ad. Az emlékek újraélését, felelevenítését mindig a túlélés távlata határozza meg, így ez rendszerint burkolt hősiességgel telítődik, meseszerűvé válik” (Pillich L.–Vetési L. [szerk.] 1987: 19).
Van olyan felfogás is, hogy a férfi élettörténetekben gyakoribb az idő lineáris kezelése, míg a női visszaemlékezések az asszociáció gyakoribb alkalmazása és a konkrét időponthoz kötött események ritkább említése folytán inkább élnek a ciklikus időkezelés módszerével (Niedermüller P. 1988: 384). Gyakori, hogy időpontok gyanánt csak a saját életkorok szerepelnek, azok is csak hozzávetőlegesen, különösen fontos esetekkel kapcsolatban. Pontos családi viszonyokat, nemzedékek egymásra 787következését sokszor csak aprólékos figyelemmel lehet kihámozni élettörténetekből. Ez megint annak bizonyítéka, hogy mennyire más „tempóban” zajlik az idő a saját élet, a család, a szűkebb közösség és a történelem viszonylatában.
Az önéletírások nagy különbségeket mutathatnak abban a tekintetben, hogy ugyanazokat az életkörülményeket mennyire más és más módon lehet átélni, megélni. Erre példa két író, Sinka István és Kádár Lajos, akik mindketten a századforduló tájékán voltak pásztorgyerekek, bojtárok az Alföldön. Fiatalkori pásztoréletét Sinka meglehetősen sötét színekkel festi le: tele volt beteljesülhetetlen vágyakkal, s nagy ritkán talált valami örömöt a táj és a magány szépségeiben. Kádár Lajos ellenben egyre-másra sorolja a derűs anekdotákat. Az eltelt idő és az átélt változás mellett az egyik legfőbb meghatározó tényezőnek látszik e tekintetben az, hogy volt-e biztonságos családi, szülői háttér, megtámasztó apa vagy anya (mint Kádárnál), avagy nem (mint Sinkánál).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
