TERMELÉSI STRUKTÚRA, ÜZEMTÍPUSOK
TERMELÉSI STRUKTÚRA, ÜZEMTÍPUSOK
Tóth Tibor vizsgálta a mezőgazdasági termelés „térszerkezetét”, a termelés közgazdasági környezetét, különválasztotta a területi meghatározottságot a tőkés árutermelés hatásaitól (Tóth T. 1980, 1983). Vizsgált időszakunk kezdeti szakaszában a természeti feltételeknek volt nagyobb jelentőségük a szakosodott gazdálkodásban, míg az árutermelés legerőteljesebben a két világháború közötti időszakot jellemezte. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy az egész tárgyalt időszakra jellemző néhány igen jelentősnek mondható szakosodás a mezőgazdaságon belül. Gondoljunk a különböző szőlő- és kertgazdaságok szerepére, valamint az állattartásra.
Az ország egész területére általánosságban jellemző volt, hogy nem a legtöbb földdel rendelkezők tartottak nagyobb számú állatot, hanem a kisebb birtokosok. Az 1–20 holdig terjedő birtokok területén a századfordulón és a 20. század első évtizedében is kétszer-háromszor annyi állatot tartottak területükhöz viszonyítva, mint a nagyobb parasztbirtokokon. Ez az arány még kedvezőtlenebb volt az 50 holdon felüliek esetében (Balogh I. 1972). Ezeknek a szakosodott gazdaságoknak meglehetős szerepük volt a piacgazdaság kialakulásában. A legmozgékonyabb tőkét éppen az állatállomány jelentette, főként abból a szempontból, hogy aránylag gyorsan átváltható volt földbirtokká. Az átválthatóság jellemezte a kertészeti termelést is. Éppen ezért különösen a 20. században működhetett a kertészet még a földtulajdon nélküliek esetében is igen mobil tőkeként az állattartáshoz hasonlóan.
Sokkal összetettebb problémát takar a szőlőművelés. Úgy tűnik, hogy a filoxéra miatt bekövetkezett pusztulás új helyzetet teremtett. A szőlőtermelő vidékeken a szőlőföld a gazdasági szerepének megfelelő értékkel bírt; ezzel szemben a csekély 494súlyú szőlőművelésnek elsősorban szimbolikus értéke volt. A mindent megtermelő gazdának rangot adott az ünnepi alkalmakon fogyasztott saját termésű bor.
Mindemellett a parasztgazdaságok elsőrendű feladata még a két világháború között is a családi szükségletek fedezése volt. 1926-ban a 20 holdnál kisebb gazdaságok szántóterületének 78,7%-án gabonát és kukoricát termeltek (Tóth T. 1980). Ahogyan egy karcagi gazda mondta: „A szántóföld mellett a kert olyan volt, mint a lószerszámon a sallang” (Bodor G. 1990).
Azt mondhatjuk tehát, hogy a vegyes gazdálkodás egyformán jellemzi mind a két korszakot, bár a 19. század végétől kezdődően, a földbirtokok egyre nagyobb polarizálódása következtében, kisebb mértékben a piaci igényeknek megfelelő szakosodás miatt, egyre inkább szaporodtak az egyoldalú parasztgazdaságok.
Lényegében határozza meg a parasztgazdaságot az, hogy önellátásra termelt-e, a felesleget értékesítette-e vagy egyenesen piacra termelt. Ennek megfelelően lehetett: önellátó parasztgazdaság, hiányos önellátó parasztgazdaság, önellátó és felesleget termelő parasztgazdaság, önellátó és piacra termelő parasztgazdaság, hiányos önellátó és piacra termelő parasztgazdaság.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
