GYŰRŰK

Full text search

GYŰRŰK
A gyűrű – ótörök eredetű nevéből következtethetően is – régi és kedvelt ékszere a magyarságnak. A gyűrű ritkábban láncszerű, gyakrabban merev, zárt karika, ill. kör alakban meghajlított pánt, s ilyenkor végei nem érnek össze. Az egyenletes szélességű
abroncs, a karikagyűrű alapformának is tekinthető. Ha már díszítményt kap, fejesgyűrűnek nevezzük. Ez lehet külön fölerősített fémfejjel pecsétgyűrű vagy ékkővel díszített kövesgyűrű.
A gyűrű a régi magyaroknál vasból készült. Honfoglalás kori sírokból rézből és bronzból öntött fejesgyűrűket is kiástak. A kora középkorban a bronz- és ezüstgyűrűket már a szegényebb köznép is használta, a 15–16. században pedig közepes tehetségű férfiak és nők sírjából is kikerültek aranyozott ezüstgyűrűk fejjel, kulcsos, lakatos csüngőkkel, ékkövekkel, pl. Tolna megye egykori Ete nevű mezővárosában (Parádi N. 1970: 224). A 16–18. században a felföldi és erdélyi ötvösközpontok körzetében és a debreceni cíviseknél is a színarany vagy aranyozott ezüstgyűrű volt a legkedveltebb ékszer, leginkább ékkövekkel, zománcos díszítményekkel, pecsétlő fejjel ékesítve.
A parasztság körében, a gyermekjátékként készült növényi fonadékokon kívül a nem fémből készült gyűrű használata ritka, pl. a századfordulón Gömör-Kishont megyében az üveggyöngyös lószőrgyűrű és az ökörszarvból esztergált gyűrű volt kedvelt. A fémgyűrűk anyaga rangjelző. Korábban a szegények réz-, módosabbak ezüstgyűrűt viseltek. A cigánykovács formázta karika- vagy köves rézgyűrű az Őrségben és a felföldi megyékben tartotta magát legtovább. A szatmári Tiszaháton a 19. század elején a leányok „ujjaikon réz karika gyűrű, lakatokkal, apró kulcsokkal s más rezgőkkel” fölékesített (Uszkai M. 1846: 6), vagyis egy régies, reneszánsz gyűrűformát viseltek. Dunaszekcső, Szeremle szegényebb parasztcsaládjaiban házilag készítették a nők karikagyűrűjét kilyukasztott sárgaréz kétkrajcárosból. A múlt század végén pakfongyűrű is előfordult pl. az Abaúj megyei Nyíriben, de ekkorra már általánossá váltak bizonyos parasztos stílusban készült ötvös ezüstgyűrűk, karika- és fejesgyűrűk. Eleinte a kerek vagy szív alakú 727fémfejeket kedvelték a Csornáról, Martosról, a Kisbalaton mellékéről és Érsekcsanádról származó adatok szerint. Ekkorra azonban már a köves ezüstgyűrűk is országszerte divatoztak, legtöbbször három, középen nagyobb, a szélsőktől elütő kővel. Ugyanekkor a katolikus vidékeken kedvelt volt a keresztes gyűrű, fejként ráforrasztott feszülettel. Az aranygyűrű a századfordulón még a városi, polgári divathoz tartozott, „parasztnak akkó még nem vót aranygyűrűje” a gazdag Kapuvárott sem, s később is társadalmi rangjelző, a városiasodás jele maradt.

95. ábra. Érsekcsanádi (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) ezüst ajándékgyűrű, bajai ötvösmunka, 20. sz. eleje
A gyűrűk ékszer funkciója nem volt kizárólagos. Bár a mezővárosok gazdag lakosai már a 16. században használták okirataik hitelesítésére pecsétgyűrűiket, legsajátosabb szerepe a jegygyűrűnek volt. Jegygyűrűt a középkorban még csak a menyasszony kapott, de a 16. század után már „gyűrűt cseréltek”. A 16–18. században még több nemzedék eljegyezhette magát egy örökölt jegygyűrűvel, a 19. századtól azonban már illő volt, hogy minden jegyespár újat vegyen. A korábbi kövesgyűrűk helyébe csak a 17. századtól lépett a sima karikagyűrű.
A magyar parasztság körében a férfiak ritkán viseltek, s akkor is csak pecsétgyűrűt. Kis kövesgyűrűt a kislányok szüleiktől, komfirmálók, bérmálkozók keresztszüleiktől, eladó leány a szeretőjétől szokott kapni. Ezt mátkagyűrűnek is mondták, amolyan foglalónak is számított, amiért a leánynak pl. Györgyfalván illett bokrétát adni cserében. Ha már 3-4 bokréta volt a legény kalapján, ezüst pecsétgyűrűvel viszonozta azokat, s mikor nősülni akart, arany pecsét- vagy kövesgyűrűt vett menyasszonyának (Papp Jánossy M. 1971: 541). A szeretőtől kapott gyűrűket ünnepen, templomba vették fel. Csak nagyon gazdag tájakon, Kapuvárott, Érsekcsanádon viseltek hétköznap középső vagy nevetlen ujjukon, kisujjukon gyűrűt. Csak később terjedt el – polgári hatásra –, hogy a negyedik ujjra húzták a gyűrűt és ezzel párhuzamosan maga a gyűrűsujj elnevezés is. A múlt század elején az Esztergom megyei Muzsláról, a Dél-Duna-mentéről, később Kalotaszegről ismert, hogy mindkét kezük több ujjára gyűrűt húztak, összesen tízet. (Hasonló túlzásokat visszaszorítandó Firenze városa már 1415-ben elrendelte, hogy a nők egy vagy több ujjon egyszerre csak 3 gyűrűt viselhetnek, s köztük csak egy lehetett köves vagy gyöngyös gyűrű. Herald, J. 1981: 173). Esküvő után a sok gyűrű azonban mind a fiókba került, legfeljebb a jegygyűrűt viselték tovább.
728Az egyházi szertartásban betöltött szerepe miatt a gyűrű egykori misztikus ereje – amely a görög–római idők óta a belsejébe vésett mottóban rejlett (Cunnington, Ph.–Cunnington, C. 1972: 117–120) – inkább feledésbe ment, mint a többi ékszeré. Alsó-őrben „csak a cigányok által árult rézgyűrűt hordták az asszonyok, akiknek gyakran volt fejfájásuk”. Szeremlén úgy tartották, ha gyűrűt viselnek, a görcs és a zsibbadás nem bántja a kezet, s ezért alkalmilag még lábujjukra is rézgyűrűt húztak éjszakára. Sárrét-udvariban pedig a sárgaságos beteggel olyan vizet itattak, amibe sárga aranygyűrűt helyeztek.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT