DÉLKELET-ERDÉLY (Székelyföld)

Full text search

DÉLKELET-ERDÉLY (Székelyföld)
A Székelyföld népi építészete sok vonatkozásban jól elkülöníthető a szomszédos tájakétól, és feltételezhető, így volt ez már a 18. században is. A települési viszonyok közül a nagyfokú halmazosodást, a hadas formát kell kiemelni, ezen belül a telkek jellegzetes 283csoportos beépítését. Szinte minden funkció külön épületben kapott helyet. Nem ritka, hogy az istállók, csűrök, esetleg szénarakodók önálló telepeket alkottak a határ erre alkalmas részén.

63. ábra. 1678-ban épült ház Kászonimpéren (Csík vm.): 1. ház és kicsi ház; 3. kamra; 6. eresz
A növényföldrajzi környezet lehetővé tette a faépítkezést, még a 20. század elején is a lakóházaknak több mint 90%-ának volt ilyen a fala. Nyilvánvaló, hogy két évszázaddal korábban csak elvétve lehetett másféle építőanyaggal találkozni. Különös jelentősége van, hogy a területet övező magas hegyekről kitűnő minőségű fenyőfához juthattak, szinte egyedülálló ez a magyar nyelvterületen, másutt az építkezőknek többnyire a korlátozottabban felhasználható lombos fákkal kellett beérniük. A tetők kizárólag szarufásak, és ilyenek lehettek már a 18. században is. A történeti adatokban felbukkanó ágasokról többnyire kiderül, hogy azok a fal- és nem a tetőszerkezet részei. A rendkívül meredek hajlásszögű tetőket a lakó- és a gazdasági épületeken egyaránt teregetett szalma fedte. Az udvarházak sem képeztek ez alól kivételt, bár a később nagy jelentőségre szert tett zsindelyfedés éppen általuk terjed. A tetőformák a 18. században még nem mutatták az újabban, nyilván a fedőanyag megváltozásával párhuzamosan terjedő változatosabb formákat, kizárólag kontyoltak lehettek.
A Székelyföld népi építészetének jellegzetessége, az úgynevezett ereszes ház már egy 1678-ban Kászonimpéren épült háznál teljes kifejlettségében megfigyelhető (Kós K. 1989: 209). Az ereszből külön ajtón közelíthető meg a kicsiház és a parádésház. Az utóbbiból a ház hosszirányú tagolásával kialakított oldalkamara nyílik, mely ez esetben valóban tároló funkciójú. A kicsiházban és parádésházban egyaránt csak nyílt, kandallószerű 284tüzelő van, az egész épületben nincs zárt tüzelőberendezés. Az eresz olyan vonása Délkelet-Erdély népi építészetének, mely nagyon határozottan elkülöníti környezetétől, bár a jelenség vagy legalábbis analógiája foltszerűen feltűnik az egykori Partiumban, Szatmár és Szilágy megyében és Vajdahunyad környékén is. Valószínű, hogy a rendelkezésre álló faanyag minősége miatt volt lehetséges, hogy a nemesi-kuriális építészet egyik eleme, az oldalkamra paraszti használatban is széles körben elterjedjen.
A lakóhelyiségekben a közelmúltban sem, de egy-kétszáz évre visszamenően se találhatunk zárt tüzelőt, hanem csak a változatos neveken nevezett és változatos anyagú, formájú kandallókat (Kósa L. 1970). Helyenként az ereszben még ott állnak a kemencék, ez arra utal, hogy a 18. században esetleg nem különült el annyira a zárt tüzelő a lakóépülettől, mint a közelmúltban.
A székely népi építészetet a különépítés jellemzi, de a csűr és az istálló, a pajta szinte kizárólag egybeépül, úgy hogy az utóbbi a csűr egyik fiókjában kap helyet. A 18. században ez még nem lehetett ennyire általános, és erre nemcsak az emlékezet utal. A csíkménasági római katolikus egyház gondnoki számadásaiból is az derül ki, hogy 1786-ban „A plebaniális Istállót újra fedik…”, 1787-ben „a csűrnek újfalu (Ménaságújfalu) ujj talpat tett”, 1799-ben „deszka alá” teszik a szekérszínt, hasonlóan az istállót, sertéspajtát, mely utóbbiakat „újrarakatják” (Kós K. 1989: 224). Ez az adat az udvar épületeinek sokszínűségét is mutatja, mely kiegészíthető azzal, hogy a sütőkemence kiszorultával jellegzetes épület lett a sütőház is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT