ERDÉLY

Full text search

281ERDÉLY
Erdély népi építészetének tagolódása még a 20. századi források alapján sem teljesen egyértelmű. A lakóház-tipologizálás Bátky-féle modellje egyetlen „keleti-magyar vagy erdélyi háztípus”-ról szól (Bátky Zs. 1930a: 116–123), és csak a „szamosi házterület” újabb keletű fogalma utal arra, hogy a lakóházak terén sem tekinthető Erdély egységesnek. Még inkább így van ez, ha a népi építkezés egészét vizsgáljuk.
A földrajzilag erősen tagolt, etnikailag sokszínű Erdély magyar falvainak építészete a 20. századra több kistáji formára oszlott. Ennek előzménye a 18. században az a két, illetve három építészeti övezet, melyek nem kizárt, hogy már akkor is kisebb egységekre oszlottak, vagy legalábbis magukban hordozták ezek csíráit. Úgy tűnik, hogy számolnunk kell ebben az időben egy közép- és egy délkelet-erdélyi nagytájjal, a harmadik pedig a Kárpátok láncolatán kívül élő moldvai magyarok építészete. A három közül csak a délkeleti tájak építészetét ismerjük bővebben, de ez is viszonylagos, mert a jelenkori vagy a közelmúlt jelenségeinek megértését nagymértékben nehezíti, hogy a történeti folyamatok tisztázatlanok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me