A vallásos líra indítékai
A vallásos líra indítékai
A XVII. század legelején még mindig az uralkodó protestantizmus eszméit találjuk, de már nem hódításban előretörve, hanem erejében bízva, ellenállásra készűlve. A feltámadó katholicizmus ellen védelemre készűl s a hitbeli ellentét erőteljesen kiélesíti. Hasonló éles ellentét van az ország politikai helyzetében. A magyarság s a bécsi udvar s e két hatalmas fél pártoskodó urai állanak szemben, s a küzdelem az alkotmányos szabadság védelmére egy századon keresztül meg-megújuló erővel szakadatlanúl tart. Az ország helyzete s a vallásfelekezetek geografiai megosztása folytán a protestáns hit s az alkotmány védelme csodálatos egységbe tömörűl, s természetesen teszi szövetségessé a bécsi kormányt a katholicizmussal. E század küzdelmeinek minden hangulata visszatükröződik lírai költészetünkben. A fegyveres szembeszállás izgalmai között a katonai élet, a hadi szerencse változandó forgása szerint a győzelem öröme s a legyőzetés kudarca, az elnyomatás idején a bánat és keserűség, az üldözés korán a bujdosók panasza táplálja líránkat. Így támadtak a tárogatós vitézi énekek a síppal kísért hajdú-dalok, a dallammal terjedő szép énekek, s a különféle helyeken bujdosók dalai; másfelől az istenes énekek, szép dicséretek, a hazafias fohászok, a papok jeremiádjai és a gályarabok keservei, így támadtak a titkon síró elégiák s a lelkesítő hazafias versek. Líránknak mind e termékét az egyéni és nemzeti érzésnek összeforrása sugalmazta, s az egyformán táplálkozott a vallási és politikai szabadság szeretetéből. Ily módon a népies költészet lírájában a vallásos és politikai elem oly szorosan egybefonódik, hogy élesebb elválasztásra nem gondolhatunk. E két érzés egyformán uralkodik a lelkipásztoron, a bujdosó tanítón és katonán, népies énekek helyet nyernek az egyházi énekes-könyvben s a vallásos ének kultusza általánossá válik. Van énekünk, a melyet csak magyar protestáns templomban lehet énekelni, hogy abban az istenitisztelet igéit megérezzük. Költészetünknek e vonását egy lényegtelennek látszó külsőségen is tapasztalhatjuk: írott és nyomtatott énekes-könyveink berendezésén. A világibb hangú énekeket írott forrásaink, néhány kódex, könyvtáblák s akták egyes levelei őrizték meg. Följegyezték, összeírták őket, mert bennök megtalálták saját érzéseiknek költői kifejezését. Ilyen gyűjteményekben egymást váltva találjuk a legkülönbözőbb tárgyú, hangulatú és korú énekeket. Nyilván szól e tapasztalás a líra egyetemessége mellett. Ugyanezt egy nyomtatott énekeskönyv szerkesztője, Újfalvi Imre, más szavakkal ugyan, de világosan kifejezi. »Felveendők lennének az Énekes-könyvbe némely világi énekek, írja, a mi neműek kevesen vannak, ha az Amorrul valókat kiveszed. A mi nemű fajtalanokat nem hogy elő kellett mozdítani és bocsátani, de mindenütt inkább veszteni.« Ezt a gondolatot az előző században már megvalósították, különösen Bornemisza s Gönczi; mindkettejök Énekes-könyvében együtt vannak a szép dicséretek s az országról szóló énekek, s hosszú ideig együtt is maradtak, míg csak az énekes-könyv új szerkesztése és az éneklés rendezése által a világi költészet ki nem szorúlt.
Rimai és Alsó-Sztregovai Rimai János címere.
Micsinyei és Beniczi Beniczki Péter címere.
Gyarmathi gróf Balassi Bálint címere.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
