A HÁZI ROZSDAFARKÚ. Ruticilla titis (L.) 1758.*
A HÁZI ROZSDAFARKÚ.
Ruticilla titis (L.) 1758.*
Ruticilla titis (L.) 1758.*
LINNÉ titys-t irt, de hibásan, mert e név titis-ből származik, a mi görögül körülbelül kis madarat jelent.
[Motacilla titys L. – Sylvia tithys SCOP. – Motacilla atrata GM. – Ruticilla ochruros BOGD. – Luscinia tithys SUND. – Lusciola thitys KEYS. & BLAS. – Erithacus tithys DEGL. – Ruticilla tithys NEWT.]
Népies nevei: vörösfarkú; füstfarkú; vörös farczinkó (Vasm.).
Jegyei: fülemile nagyságú; a 2-ik evező körülbelül oly hosszú, mint a 7-ik, a 3–4–5–6-ik evező a szárny leghosszabb tolla; alsó szárnyfedői feketék és fehéresszürkék.
Leirása. Öreg hím: főszine sötét hamuszürke vagy palaszürke; a homlok, áll, pofák, torok, nyak előrésze, begy a mellre terjedőleg fekete; a mell alsó felén szürkésfehér tollszegélyekkel; a has fehéresszürke; az alsó farkfedők rozsdás árnyalatúak; a szárny feketésszürke; a hátulsó evezők széles, fehér külső szegése hosszúkás foltot rajzol a szárnyra; a farcsik, felső farkfedők élénk rozsdavörösek, úgy a fark is, kivéve feketésbarna középső tollakat. Fiatalabb hímek szárnyfoltja még alig fehér s a vénüléssel válik kirivóbbá; torkuk, begyök nem tiszta fekete, hanem szürke, de már a feketeség mindinkább előtörő nyomaival, mely szín később tisztára elnyomja a szürkét. Néha egyes példányok már az első őszszel ilyenek (paradoxus BRHM.); javarészök azonban olyan, mint a tojó s ily színű tollazatban a következő évben költenek is. Így azután találunk párokat, melyek hímje és tojója egyforma. Ez utóbbi, egészen szürke hímeket sokan Ruticilla titis cairei DEGL. & GERB. 1849. [Rut. montana BRHM. – Rut. inornata MAD.] néven külön fajtának tartják s azt állítják, hogy főleg hegyvidéken (nálunk a Kárpátokban) él. Utóbbi bebizonyíthatólag nem áll, mert a síkon is előfordul, hogy szürke, tojóhoz hasonló hímek költöttek.* A tojó farka, alsó és felső farkfedői, farcsikja rozsdás, mint a hímnél, egyébként egészen barnásszürke, a has táján valamivel világosabb. A fiatalok a fészket következő tollazatban hagyják el: alapszínök hasonlít a tojó szinezetéhez, alul rozsdás árnyalatúak s egészben szürkésbarnán pettyegetettek, különösen a fejen erősebben s alul világosabban, mint felül.
Újabban sokan a «külön fajta» kérdést elejtették, mások azonban egyelőre még nem nyugodtak bele a döntésbe.
Mértéke: H. 14,5–15,2; Sz. 8,4–8,9; F. 6–6,5; L. 2,2–2,4; Cs. 1,1–1,3 cm.
Inkább Közép- és Dél-Európában él, észak felé Skandinávia déli részeinél nem terjed magasabbra. Kelet felé a 70° k. hossz.-on túl alig fordul elő. Angliában csak telente jelenik meg. Nálunk sziklás helyeken, a hegységben és síkban egyaránt előfordul. Sziklafalakat, várromokat s a városokban régi magas épületeket, tornyokat, téglavetőket választ tartózkodására. Itt mindig a legmagasabb pontokon – kéményeken, háztetők élén, tornyok kiszögellő párkányán – hallatja a hím egyszerű hangicsálását, melynek bevezetője sajátságos rekedtes, bizsergő hangokból áll, mintha a madár nem tudná kiszorítani torkán azt, a mit mondani akar, erre azonban hirtelen élénk phü tyű tyi tyi tyi vagy hjü-é-hicsicsicsi következik, a mit vígan, hangosan, emelkedve, s szótagról-szótagra gyorsabban ejt, mintegy örülve, hogy mégis eltudja fütyülni strófáját. Hivogatója fít-fít-fít-dedede.
Az országos középnap szerint: márczius 21-én érkezik vissza hozzánk. Megfigyeléseim szerint a vén hímek előbb érkeznek s később a tojók a fiatalabb hímekkel. Még április első hetében is tart vonulásuk s egy ízben Fehéregyházánál (Sopronm., a Fertőnél) a templom mögött fekvő hegyeken vörösbegyek és füzikék társaságában valami 20 db. költözködőt láttam. Néha egyes vén hímek át is telelnek, így Kőszegen 1886 deczember 4-én, 1887 január 7-én láttam egyet, mely a legnagyobb havazásban a vörös som bogyóit szedegette. Azontúl is több izben akadt ilyen «itt rekedt», mely az enyhébb, napos órákban énekelgetett is. Velenczén 1887 november 23-án szintén találkoztam egy vén hímmel, mely az üvegház körül bogarászott. Általában azonban októberben javarészök elhagyja vidékeinket.
Fészkét április második felében sziklahasadékokba, fali lyukakba, padlások zugaiba, épületpárkányok közeibe, tehát többnyire magasan rakja. Építésre száraz gyökereket, szálakat, szőröket, mohát, tollakat használ föl. Néhányszor elhagyott fecskefészekben is láttam költeni. 5-6 fehér tojást tojik; néha azonba kissé zöldesbe játszó, sőt vörösesbarna finom pontozás nyomait mutató fészekaljak is kerülnek.
Tojásmérték: H. 18–20,3; Sz. 14–15 mm.
13 napig kotol. Juniusban költ másodszor. E madár családi élete igen vonzó, minthogy maga is kedves jelenség. Hiszen félig-meddig házi barátunk, mely nap-nap után ott csicsereg a kéményen, minek füstjéhez az ő sötét, szürke, kormos tollazata annyira illik. Korán, pitymallatkor kezdi már énekét, kitart az elfoglalt helyen, csak farkát billegeti néha. Az énekszünetek között holmi rovarkát fog, utána vetvén magát, mint valami légykapó vagy leszáll a földre, felcsípi a prédát és sietve foglalja el kilátásos magasabb ülőhelyét. Szerelme leküzdhetetlen meleg érzelmeit néha úgy nyilvánítja párjának, hogy szárnyait kiterpesztve meglapul előtte. Az ugrándozásban, futkosásban csak oly ügyes, mint a levegőben, mert gyors repülő s hirtelen kanyarodásokhoz, surranásokhoz – ha nem nagy távolságokról van szó – kitünően ért. Messzebbre inkább kígyódzva, szökkenésszerűen száll.
Tápláléka rovarokból, légyfélékből, apró pillékből, álczákból, pókokból, hernyókból, kukaczokból, férgekből s szükség esetén bogyókból áll; tehát megérdemli pártfogásunkat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
