Tóth Gábor,

Full text search

Tóth Gábor,
kereskedelmi akadémiai tanár, szül. 1833. febr. 6. Szent-Péteren (Komáromm.), hol atyja, Tóth Pál ref. lelkész 1836. elhalálozott. T. hat gymnasiumi osztályt végzett; miután fájós szemei miatt tanulmányait folytatni nem tudta, nevelő nagyatyja, Tóth Sámuel pedig még 1846. meghalt, özvegy anyja Komáromba adta szappanos mesterséget tanulni, mely iparágban Bécsben több évig volt segéd; 1854. mint közlegény a 32. gyalogezredbe soroztatta magát, hol rövid idő alatt őrmester lett. Ekkor katonai tanulmányait folytatva, 1859. febr. 28. hadnagygyá nevezték ki. Részt vett a solferinói ütközetben, midőn sulyosan megsebesülvén, Bécsbe vitték, hol 40 napig feküdt. Később Felső-Gellérre (Komáromm.) édes anyjához ment, hol egy évig hordta felkötve sebesült karját. Teljesen felépülvén, ismét bevonult ezredéhez, melylyel 1863. Brünnben tartózkodott, hol a polytechnikumon a fogyasztási adó körüli eljárás tanulmányozására nyitott tanfolyamot hallgatta és 1864. márcz. 2. vizsgázott. Triesztben az áruisme- és vámügyi eljárás tanfolyamát hallgatta és 1864. aug. 19. ebből is vizsgázott. 1864 végén főhadnagy lett, 1866–67-ben Triesztben az Instituto superiore di commerciot látogatta, melynek végeztével minden tantárgyból kitünő eredményt mutatott fel. 1867. okt. 1. lett a pesti kereskedelmi akadémia számtani tanára; a hadseregből azon év okt. 14. bocsáttatott el véglegesen. 1875. márcz. 5. a reáltárgyi tanárvizsgáló bizottság a kereskedelmi könyvviteltan és a kereskedelmi és politikai számtan tanítására képesítette. Gégebaja következtében 1883. febr. 9. meghalt Budapesten.
Nagyobb tanulmánya: Kölcsönök és évjáradékkal törlesztendő értékpapirok százalékának kiszámítása példákkal megvilágosítva (a kereskedelmi akadémia 1871. Jelentésében).
Munkája: Kereskedelmi számtan. Kereskedelmi középtanodák számára s magántanulmányozásra, különös tekintettel a budapesti kereskedelmi akadémia tantervére. II. rész. Arany-, ezüst- és éremszámítás. Bpest, 1880. (I. rész nem jelent meg).
Kiszlingstein Könyvészete.
Bricht Lipót, A budapesti Kereskedelmi Akadémia története. Bpest, 1896. 134. l. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me