Fekete Károly,

Full text search

Fekete Károly,
a váczi siketnéma-intézet igazgatója, szül. 1822. júl. 8. Váczon, hol atyja Schwarczer Antal szintén azon intézet igazgatója volt; ott növekedett 12 éves koráig és már mint gyermek elsajátította a siketnémák nyelvét. Középiskoláit Váczon, Budán és Pesten végezte. 1842. febr. 1. foglalta el tanári állását a váczi siketnéma-intézetben. Nagy segítségére volt pályáján az, hogy vagyoni állapota megengedte a külföldi utazásokat; így alig mult el év, melyben körútat nem tett volna. A szabadságharcz alatt családi nevét Feketé-re változtatta. 1857-ben hosszabb utat tett külföldön, sőt Amerikába is átvitorlázott; a siketnéma ügyet tanulmányozta s tapasztalatait érvényesítette is, a mennyiben az intézet ujjá szervezésére vonatkozó tervezetet ő készítette el Organisations-Entwurf (1858).) czímmel. 1874-ben az intézet igazgatójának neveztetett ki; ezen évben a II. egyetemes tanítói gyűlésen felolvasást tartott: A siketnémák tanításáról a népiskolákban cz. alatt, mely fölvétetett a gyűlés Naplójába és az 1886. évi siketnéma-intézeti Értesítőben is megjelent. Irt még a Süketnéma ügy-ről Müller Gyula Nagy Naptárába (1853.) és a Kalauzba (Vácz, 1887–88.). Vázlatok svájczi utazásomból, különös tekintettel a siketnémák nevelése és oktatására cz. czikksorozatot. Meghalt 1889. jan. 11. Váczon.
M. Paedagegogiai Szemle 1882. fénynyom. arczk.
Karcsú, Vácz Története IX. 165. l.
Kalauz a Siketnémák Oktatására, Vácz, 1889. 6. sz.
Nemzet 1889. 12.
Váczi Közlöny 1889. 2. sz. és gyászjelentés.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me