Erődi Béla,
Erődi Béla,
bölcseleti doktor, kir. tanácsos, Budapest fő- és székvárosi tankerületi kir. főigazgató, a m. kir. Ferencz-József nevelő-intézet ideigl. kormányzója, szül. 1846. ápr. 19. Szász-Régenben, Maros-Tordamegyében; tanult a marosvásárhelyi, kolozsvári, gyulafehérvári gymnasiumokban (Marosvásárhelyt és Gyulafehérvárt a convictusban nevelkedett) és Kolozsvárt tett érettségi vizsgát. Már gyermekkorában nagy kedvvel foglalkozott nyelvtanulással és tiz éves korában egy szülővárosába került dervistől törökül kezdett tanulni s ekkor kelt benne vágy Keleten utazhatni; a gymnasium II. osztályában önerején francziáúl, később olaszúl és angolúl, sőt a III. oszt.-ban Bálint Gáborral együtt zsidóúl kezdett tanulni. Buzgó munkása volt az iskolai önképző köröknek, eredeti költeményeket irogatott és frodított francziából, angolból és németből. Felkerülvén a budapesti egyetemre, itt az előadott összes nyelvek hallgatására beiratkozott, de legtöbb kedvvel és valódi szenvedélylyel látott a török és persa nyelv tanulásához, Vámbéry Ármin vezetése mellett, kinek buzdítására 1868. ápr. Konstantinápolyba utazott, hol a török és persa nyelvben és irodalomban tovább képezte magát; szorgalmasan tanulta az uj-görög nyelvet is. Magára hagyatva, minden anyagi segély nélkül nagy nélkülözésekkel küzdve két évet töltött Törökországban, leginkább nyelvek tanításával és a Hazánk balközépi laptól levelezéseiért kapott csekély tiszteletdíjból tengődött. Hogy a keleti életet behatóan megismerhesse, szoros érintkezésbe lépett török papokkal s tudósokkal, kik teljesen beavatták őt nemcsak a mohammedán életbe, hanem a török és persa költészet világába is. 1868 őszén Kis-Ázsiában, Görögországban és Egyptomban, 1869 tavaszán pedig Albániában és Maczedoniában utazott. Vámbéry Ármin ajánlatára (1869. jún. 1.) meghivatott tolmácsnak az európai törökországi vasútépítő társasághoz, melynél az előmunkálatok befejeztéig, hét hónapig volt alkalmazva; ez idő alatt beutazta Rumeliát és Bulgáriát, hol alkalma nyilt a bolgár nyelvet is megtanulni. Visszatérve Bulgáriából, az ott megtakarított pénzével második utazást tett Török- és Görögországban. 1870-ben az általános hadkötelezettségnek eleget teendő, hazajött és Budapesten besoroztatott a honvédségbe. Felvette megszakított egyetemi tanulmányait, a modern és classica philologia mellett földrajzzal és keleti nyelvekkel foglalkozott. Rákosi Jenő Reformjánál hirlapirással kereste kenyerét, mialatt rendkívüli tevékenységet fejtett ki az irodalomban, keleti, különösen török ismeretterjesztő, néprajzi s irodalmi közleményeivel. Az 1870–71. iskolai évben tagja lett az akkor fölállított tanárképző seminariumnak s látogatta az egyetemen felállított honvéd tisztképző tanfolyamot is, melynek bevégzése után 1873-ban szabadságolt állományú honvédtiszttté neveztetett ki. 1871–72-ben mint gyakorló tanár latin nyelvet tanított a budai egyetemi főgymnasiumban; 1872–73. helyettes tanár lett a VIII. ker. községi reáliskolában. Ekkor változtatta Harrach családi nevét Erődire. 1873-ban tanári képesítést nyert a magyar s görög nyelv- és irodalomból; ugyanezen évben Toldy Ferencz ajánlatára rendes tanárrá választatott meg a reáliskolához, hol közel tiz évig a magyar nyelvet és irodalmat tanította, 1875-ben a török, persa s magyar nyelv- és irodalomból bölcseletdoktorrá avattatott. A Petőfi-társaság alapításakor megválasztotta rendes tagjává. Mint a földrajzi társaság titkára (1874–1882.) buzgó munkásságot fejtett ki a Balkán félszigetre vonatkozó dolgozataival. 1877-ben élénk részt vett a török mozgalmakban; Tahir Bey és a török küldöttség fogadtatásánál ő közvetítette a magyarok érintkezését a törökökkel. Ekkor kapta a harmadik osztályú török Medsidie érdemrendet. Ugyanezen év nyarán a török-orosz háború idején a nagy szünidőt Törökországban töltötte. 1881-ben a vallás- és közoktatási miniszter megbizásából rendezte a Velenczében tartott harmadik nemzetközi földrajzi kiállításnak magyar osztályát, most először az osztrák kiállítástól függetlenül; ez ügyben utazott Rómába s Velenczébe, hogy az intéző körökkel személyesen érintkezzék. E megbizásában való sikeres eljárásáért a magyar földrajzi társaság megválasztotta levelező tagjává. 1882. aug. 23. a fiumei állami főgymnasium igazgatója lett; előbb azonban ápriltól kezdve bejárta Olaszországot, huzamosabban időzve Nápolyban, Rómában és Firenzében, hogy magát az olasz nyelvben tökéletesítse. A fiumei államgymnasium az ő igazgatása alatt nagy reformokon ment keresztűl. 1884. jún. 27. kineveztetett a fiumei állami tanintézetek tanfelügyelőjévé. 1888 tavaszán tanulmányutat tett Olaszországban, az ottani középiskolák tanulmányozása czéljából. Ugyanezen év decz. 28. a kolozsvári tankerület főigazgatójává kineveztetvén, állását 1889. febr. foglalta el. 1890. júl. 18. a m. kir. Ferencz József-nevelőintézet kormányzójává neveztetett ki. 1891-ben kir. tanácsosi czimet kapott. 1892. febr. a Lutter Nándor halálával megüresedett tankerületi főigazgatói állás ideiglenes vezetésével bizatott meg és azon év szept. 9. ezen állásra véglegesen kineveztetvén, azóta a Ferencz József-nevelőintézet kormányzói teendőit ideiglenesen vezeti. 1892 nyarán Franczia- és Angolországban tanulmányutat tett, a középiskolai intézmények, jelesen az internatusok tanulmányozása végett. 1891-ben az ujjá szervezett közoktatási tanácsnak tagja lett; 1893-ban megválasztatott a magyar földrajzi társaság elnökévé. A fent említett utazásain kivül 1887-ben másodszor járt Egyptomban s a Szentföldön és harmadszor Görögországban. Birja a magyar, német, franczia, olasz, angol, spanyol, török, persa, uj-görög, rumén, horvát, bolgár, latin, görög nyelvet, kevéssé az arabot; foglalkozott az orosz, örmény, albán, czigány, holland és cseh nyelvvel is. Tagja a paedagogiai társaságnak.
1864-ben jelent meg első románcza egy szinészi zsebkönyvben; legtöbbet irt a Hazánk és a Külföldbe s az Uj Világba törökországi tartózkodása alatt, majd a Fővárosi Lapoknak s a Vasárnapi Ujságnak lett szorgalmas munkatársa; 1872–80-ban a Honnál működött. Több százra megy azon dolgozatok száma, melyeket a keleti életről és irodalomról különböző lapokban közzé tett. Munkásságának legbecsesebb részét képezik a török, perzsa és uj-görög nyelvből való műfordításai, melyeknek legtöbbje a Szana Tamás Figyelőjében és Koszorújában jelent meg. Fordított Hafiz, Szádi, Dsámi és más persa költők műveiből; ismertette s majdnem egészen lefordította Fuzulinak, az ő kedvencz török költőjének Leila és Mesnun cz. költői beszélyét, értekezett Beng u Bade (Bor és Hasis) cz. költeményéről; fordított sokat Bakiból, igy többek között egyik legszebb költeményét, a Szulejman szultán halálára irt szép elegiáját is lefordította. Átültette magyarra és ismertette Fazlinak Gül ü Bülbül (Rózsa és fülemile) czímü költői beszélyét Beőthy Zsolt Athenaeumában (1874.) Fordított sokat a bolgár népköltészetből, melynek szép vadvirágait ő ismertette meg legelőször a magyar közönséggel, nem különben az uj-görög nép- és műköltészetből is sokat fordított, igy első volt, ki Krisztopulosz Athanasznak, az uj-görög Anacreonnak több dalát magyarra fordította s a költőt egy tanulmányban méltatta. Az albanok és délszlávok költészetéből is adott egyes szemelvényeket. Műfordítói munkásságának legbecsesebb részét képezi Firduszi nagy eposzának, a Sáhnámé-nak fordítása, melyen kisebb megszakításokkal közel 20 év óta dolgozik, melyből több epizódot már közzé is tett és egyet Szász K. a m. tud. akadémiában is felolvasott. Programmértekezése: Magyar összehasonlító nyelvtudomány (Budapesti VIII. ker. reáliskola Értesítőjében 1874.); A fülmile panasza, új-görög népköltési gyűjteményéből a Budapesti Szemlében (LX. 1889.) jelent meg. Kisebb dolgozatai s tanulmányai, műfordításai s tárczái a következő lapokban és folyóiratokban jelentek meg: Családi Kör (1866. 1873–75.), Hazánk és a Külföld (1867–71.), Heti Posta, Szépirodalmi Közlöny, Uj Világ (1868–70.), Hazánk (1868–69.), Fővárosi Lapok (1870–92.), Vasárnapi Ujság (1870–90.), Reform (1870.), Hon (1871–76.), Magyarország és a Nagyvilág 1871–73. 1882.), Ország-Világ (1872. 1881)., Figyelő (1871–75. 1876. Vezérelvek a magyar irodalmi oktatásban), Nefelejts (1873.), Otthon (1876.), Kelet Népe (1877–79.), Háború Krónika (1877–78.), Képes Világ (1878–79.), Ellenőr (1879. 303. sz.), Hon (1879. 139. sz. Schwartzer Géza emlékezete), Koszorú (1879–80.), Egyetértés (1882. 20. sz.), Fiume (1882–89.), Egyet. Philol. Közlöny (1881–83.), Országos Tanáregylet Közlönye (IX. XI. XIII.), M. Szalon (1884. 1888.), Nemzet (1885. 340. sz. Szilágyi Dániel), Erdélyi Muzeumegylet Kiadványai (1889.), Magyarság (1889.), Erdélyi Muzeum (1890.), Kelet Virágai (1890.) és több vidéki lapban, igy az Egerben (1886. Sólyom hirnök, bolgár népkölt.); földrajzi dolgozatai a Földrajzi Közleményekben (1874–92.), ezek egyike az európai Törökországról irt földrajzi s népismei tanulmány a Revue Geographique-ben is.
Munkái:
1. Keleti gyöngyök. Cynikus persa költő (Omer Chejjam) költeményei. Pest, 1871. (Költő életrajzával.)
2. Hafiz dalai, a költő életrajzával, persából ford. U. ott, 1872–73. Két kötet.
3. Török Mozaik. Ethnographiai rajzok és vázlatok. Bpest, 1875. (Több közleménye az Ungar. Lloydban és Fremdenblattban németűl is megjelent.)
4. Leila ile Mesnun. Költői beszély, irta Bagdadi Fuzuli. U. ott, 1875. (Doktori értekezés)
5. A magyar nemzeti irodalom története. U. ott, 1876. (Ism. Tájékozó, Bud. Szemle XIII.)
6. Olvasókönyv a magyar irodalomtörténet oktatásához. U. ott, 1876.
7. Gyakorlati török nyelvtan. U. ott, 1877. (2. jav. kiadás. U. ott, 1878. Ism. Prot. Egyh. és Isk. Lap 1877. sat.)
8. Csok Jasa. A török küldöttség látogatásának emlékkönyve. U. ott, 1877.
9. Költészettan. Iskolai és magán használatra. U. ott, 1878. (A Verstan külön is.)
10. Mikes Kelemen törökországi levelei, magyarázta. U. ott, 1882. (Jeles Irók Iskolai Tára 17. Ism. Századok 1886.)
11. A faraók országában. Nel regno dei Faraoni. U. ott, 1888. (Különnyomat a Földrajzi Közleményekből.)
12. Firduszi. Földosztó Feridun. Sáhnáhméból. Persából ford. Kolozsvár, 1889.
13. Firduszi Zál és Rudabe, a Sáhnáméból. Persából ford. U. ott, 1890.
14. Szádi Gulisztánja, vagy Rózsáskert. Bpest, 1889. (Ism. Egyet. Philol. Közlöny 1888. és Fővárosi Lapok 1888.)
15. A Balkán-félszigeti népek költészetéből. U. ott, 1892. (Olcsó Könyvtár 316.)
Szerkesztette a Szinpad cz. napilapot 1872-ben Pesten.
Jegye: E. B.
Moenich és Vutkovich, M. Irók Névtára.
Vasárnapi Ujság 1877. arczk. (Törs K.) 1879. 11. sz. arczk.
Szinnyei Repertóriuma. Tört. II.
Délmagyarországi Lapok 1882. 166. sz.
Petrik Könyvészete.
Kiszlingstein Könyvészete.
M. Lexikon VII.
Paedagogiai Zsebnaptár 1892. arczk.
Ország-Világ 1891. 51. sz. (arczk. és névaláirása) és önéletrajzi adatok.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
