Ferenczy Géza

Full text search

Ferenczy Géza (Külsővat, 1901. okt. 30.Bp., 1974. márc. 27.): nyelvész. A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán – mint az Eötvös Kollégium tagja – magyar–német szakon tanári oklevelet és doktori diplomát szerzett. Közben Berlinben és Bécsben filológiai, fonetikai, esztétikai, neveléstudományi, lélektani és művészettörténeti előadásokat hallgatott. 1926 őszétől könyvtáros a bécsi Collegium Hungaricumban, 1929-ben a Teréziánumban a magyar nyelv és irodalom tanára, 1936-ban a m. nyelv lektora a bécsi egy.-en. 1949 jan.-jától az Orsz. Könyvtári Központban, majd ennek megszűnése után az OSZK-ban dolgozott. Innen 1953. márc.-ban az MTA Nyelvtudományi Intézetébe került. 1956–57-ben a Magyar Enciklopédia szerkesztőségének tagja, majd 1966. dec. 31-ig, nyugdíjba vonulásáig, az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt tudományos munkatársa. A magyar nyelv értelmező szótárának (I-VII., Bp., 1959–1962) belső munkatársa. Könyvismertetéseket írt a Könyvtárügyi Szemlébe, s kb. félezernyi nyelvművelő cikke jelent meg nyelvtudományi folyóiratokban, napilapokban és az Édes anyanyelvünk (szerk. Lőrincze Lajos, Bp., 1961), az Anyanyelvi Kaleidoszkóp (szerk. Grétsy László, Bp., 1973) c. kötetekben. – F. m. Zrínyi idilljeinek és életének kapcsolata (Bp., 1929); Kosztolányi Dezső, a magyar nyelv művelője és művésze (Bp., 1956); Arany János, nyelvünk búvára és művelője (Nyelvőr Füzetek, 6. sz., Bp., 1958); Nyelvművelő levelek (Az Akadémia Nyelvtudományi Int.-ének levelesládájából. Szerk. Ruzsiczky Évával, Bp., 1964); Egy emberöltő nyelvünk védelmében. Nagy J. Béla tanulmányai és cikkei (szerk. és bevezette, Bp., 1968); Anyanyelvi őrjárat (szerk., Bp., 1971). – Irod. Balázs János: F. G. (Magy. Nyelvőr, 1974); Grétsy László: Eltávozott egy nyelvművelő (Élet és Irod., 1974. 14. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me