Ferenczy Endre

Full text search

Ferenczy Endre (Erzsébetfalva, 1912. febr. 25.Bp., 1990. márc. 11.): történész, könyvtári tudományos főmunkatárs, egyetemi tanár, a történettudományok doktora (1977). Egy.-i tanulmányait a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán végezte 1929-33-ban történelem-latin-görög szakon, 1934-ben bölcsészettudományi doktorátust (ókori történelem), 1935-ben középisk. tanári oklevelet szerzett. 1935-37-ben a bécsi Magy. Történetkutató Intézet, illetve a római Accademia d'Ungheria ösztöndíjas kutatója. 1938-1950 között a bp. egy. ókortörténeti tanszékén gyakornok, tanársegéd majd adjunktus, közben 1946-47-ben a bp.-i Egyetemi Könyvtárba osztották be szolgálattételre. 1947-ben egy.-i magántanárrá képesítették a „római társadalomtörténet” tárgyköréből. 1951. jan. 31-én az egy.-ről azonnali hatállyal elbocsátották. 1951-52-ben a Múzeumok és Műemlékek Orsz. Központjában könyvtári előadó, 1953-1972. aug. 31. között az MTA Könyvtárának tud. főmunkatársa, utána az ELTE Bölcsészettudományi Karán az ókori (görög-római) tanszék egy.-i tanára 1983-ban történt nyugalomba vonulásáig. Vendégprofesszorként működött 1968-ban a bécsi, majd 1978-ban a cataniai egy.-en, mindkét egy. ókori jogtörténeti tanszékén. – Tagja volt tudományos társaságoknak: Société Internationale „Fernand dr. Visscher” de la Droit de ľAntiquité (SIDA); MTA Ókortudományi Társaság. – F. m. Dionysius Halicarnassensis és M. Terentius Varro (Bp., 1934); Contributo alla storia del movimento dei populares (Roma, 1937); Világtörténelem. Az ókor és középkor Nagy Károlyig (Tankönyv, Bp., 1945); A magyarföld népeinek története a honfoglalásig (Bp., 1958); Bevezetés az ékírásos jogtörténetbe (Bp., 1962.); Hérodotosz: A görög perzsa háború (bev., sajtó alá rendezte, Bp., 1967); From the patrician state to the patricio-plebeian state (Bp.-Amsterdam, 1976); Rechtshistorische Bemerkungen zur Ausdehnung des römischen Bürgerrechts und zum Ius Italicum unter dem Prinzipat (Aufstieg und Medergang der römischen Welt, Band 14/B. Berlin-New York, 1982); Az ókori Róma története (egyetemi tankönyv, Hahn István és Maróti Egon társszerzőkkel, Bp., 1992). – Irod. Darabos Pál: F. E. (Könyvtáros, 1990. 7. sz.); Sarkady János: F. E. (Antik tanulmányok, 1992. 1-2. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me