Isztmusi játékok

Full text search

Isztmusi játékok (Isthmia), a görög nemzeti játékok egyike, mely fontosságra nézve mindjárt az olimpiai versenyekre következett és melyet minden olimpiasnak első és harmadik esztendejében Poseidon isten tiszteletére és ugyanannak isztmusi fenyőligetében ünnepeltek. Az első év nyarától a harmadik év tavaszáig terjedő köz isthmias nevet viselt, trieterisnek tekintették és kettőt számítottak belőle egy-egy olimpiasra. Az I.-at állítólag feniciai kereskedők alapították Melkart-nak vagy Melikertes-nek, Ino fiának tiszteletére (Pausanias I, 44.), mire aztán az iónok (a rege szerint a Szinisz felett való győzelmét ünneplő Theseus) Melkart helyébe Poseidont tették és az ő tiszteletére tartották Kr. e. 582 óta az ünnepélyeket, melyeket kivált Korintus mesés gazdagsága ruházott fel pazar fénynyel. Leginkább a persa háboruk után volt ez igy, a peloponnezusi háboruk után némi hanyatlás következik, melyet csak az achájai szövetség idejében és különösen Nero alatt követ egy másodvirágzás. A nagy versenyjátékok hármas jellege: gimnikus, lovagló és zenei verseny, itt is megvolt. A játékok magvát a következő versenyek képezték: versenyfutás a sztadionban és 7 sztadiumos hosszverseny (dolichosz dromosz), birok és öklözés, versenykocsizás négyes fogatokkal és lóverseny, költemények reczitálása és zeneművek előadása. A dijat a nemzeti játékok nagy elvéhez képest egyszerü koszoru képezte zellerből, később fenyőből. Ünnepélyes megerősítés céljából nem egyszer itt hirdettek ki nemzetközi szerződéseket, sőt Flaminius konzul (Kr. e. 198) és Nero császár ilyenkor hozták köztudomásra a hellének függetlenségét. Jellemzetes volt a játékok ideje alatt fennálló istenbékéje (iszthmikai szpondai), melyet azonban korántsem tartottak meg olyan következetesen, mint az olimpiai játékok alkalmával.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me