Isztmus

Full text search

Isztmus (Isthmos), általában a. m. földszoros, de az ókorban különösen mégis a Korintus mellett lévő földszoros, mely jelenleg már a Korintusi-csatorna folytán megszünt, de az ókorban a Pelopponezust összekötötte a görög szárazfölddel. Legkeskenyebb helyén 6,34 km. volt, legnagyobb emelkedése mint vizválasztó 78 m. Itt volt Poseidon temploma és ugyanazon istennek máig fennálló fenyőligetében az isztmusi játékok szinhelye. Már az ókorban tettek kisérleteket az I. átmetszésére, kivált Nero alatt, kinek korából 120 m. mélységü 32 próbafurás nyoma maradt reánk. Ezen kisérletek a kemény krétatalajban kudarcot vallván, kocsipályát (diolkos) vezettek által a szoroson, melylyel terheket, sőt kisebb hajókat is szállítottak. Egyuttal erődítéssel ellátták, mely eredetileg még Xerxes ellen készült, de melyet megfelelő javításokkal a keletrómai császárok és velencések is használtak. A falnak egy részéhez támaszkodott Poseidonnak szentélye, melyet a Korintusi-csatorna ásásával párhuzamosan szintén feltártak, s mely 5 km.-nyire a Korintusi- és 1 km.-nyire a Saroni-öböltől váralaku erődítvényt képezett (közepében a Poseidon-templommal, melynek propileumai az északkeleti oldalon voltak). A sáncokon kivül és belül óriás arányu dór oszlopok töredékei hevernek, egy pár lépésnyire a sztadion helye, odább egy szinház omladékai, mely még a római időkből maradt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me