Báb,

Full text search

Báb, baba, v. bábú (lat. puppa, ném. Puppe, Docke, Tocke, fr. poupée), kis gyermekek játékszere, mely maga is többnyire gyermeket ábrázol. Tágabb értelemben véve, bárminő emberi alakot ábrázoló gyermekjáték. A B.-játék egyike a földkerekség legelterjedtebb és legrégibb gyermekmulatságainak. Mindenütt első sorban a leánygyermekek kedvelt játékszere, minthogy ebben is a játékösztön egyik legáltalánosabban tapasztalható indítéka, az utánzási hajlam nyilvánúl, amenynyiben a bábújával játszó, azt dajkáló, ápolgató, öltöztető, fésülő, mosdató, etető, korholó s becéző kis leány jövendőbeli anyai hivatásra való előkészületképen a nagyoktól ellesett gyermekápolási működéseket utánozza. (V. ö. Bizyenos, Das Kinderspiel in Bezug auf Psychologie und Paedagogik, Leipz. 1881, 2. l.) A B.-játék ősrégi volta mellett tanúskodnak az ó-egyiptomi leletek közt talált gyermekjátékok, közöttük egy mozgatható karokkal biró, fején valóságos hajat viselő fabábú, s egy elefántcsontból faragott igen kis báb, aminőkhöz hasonlók a párisi Louvre egyiptomi osztályában és más néprajzi múzeumokban is láthatók. (L. Champollion-Figeac, Gemälde aus Aegypten, Frankf, a. M. 1839, 306 l.) Továbbá a görögöknek és rómaiaknak több régi írónál említett az a szokása, hogy a felserdült leány B.-it Aphroditének, illetőleg Vénusnak ajánlotta fel áldozati ajándokul. Pausanias az olimpiai Hera-templomban egy elefántcsonttal ékített piciny baba-bölcsőt (vagy ágyat) is említ, mely Hippodamia játékszere volt állítólag. Ebből tehát láthatjuk, hogy a mi gyermekeink B.-szobái és bútorai is mily tekintélyes ősökkel dicsekedhetnek. égetett agyagból való, tehát a mi porcellán-babáink őseinek tekinthető B.-kkal is játszottak a görög gyermekek, de az Észak- és Dél-Amerika rég kihalt ősnépeiről tanúskodó leletek között is találunk ilyeket. (L. Reiss u. Stübel, Das Todtenfeld von Ancon In Peru. Berlin, Asher, 88, 89 és 90. tábla.) Hasonlókat egyebütt is találtak elég gyakran történelemelőtti népek síremlékei és egyéb maradványai között, kivált azon ősrégi szokás következtében, hogy a megholt gyermekekkel a legtöbb népnél rendesen vele szokták temetni játékszereit is. A germánoknál már a IX. és X. században általán ismertnek és elterjedtnek találjuk a B.-játékot (Weinhold, Altnordisches Leben. Berlin, 1856, 290 l. és u. a. Die deutschen Frauen, 2. kiad. Bécs, 1882, 107. l.), amelyről a XIII. századbeli középfelnémet költemények is gyakrabban emlékeznek. (V. ö. p. Parcival.) A nürnbergi Germanisches Museum házi régiségei között számosával láthatni a XIV. század viseletébe öltöztetett középkori német B.-kat. (V. ö. még Alvin Schultz, Das höfische Leben zur Zeit der Minnesänger. Leipz. 1879, 2. fej.) A B.-játéknak ma is világszerte elterjedt voltát pedig a legkülönbözőbb műveltségi fokon álló, mind az öt világrészbeli népek tárgyi etnografiájának idevonatkozó adalékaival igazolják a bécsi, berlini, londoni, kopenhágai, stockholmi és krisztianiai néprajzi gyűjtemények, hogy csupán a legnevezetesebbeket idézzük. Ilyenek az eszkimók rozmárfogakból faragott s bőrdarabkákba öltöztetett az osztyákok «agan»-jai, amely kacsa- v. hattyúcsőrből durván utánzott fejü, de egyébként teljesen a honi népviseletet kicsinyben ábrázoló prémes ruhákba öltöztetett alakok a leánykák játékszereiül szolgálnak. Zanzibarban pálmaszalmából, Khina- és Japánban papirpépből és porcellánból, Indiában fából, elefántcsont- és bronzból stb. készített, valóban művészi kivitelü B.-kkal játszanak a gyermekek már évezredek óta s kivált az első helyen említett nép enemü iparcikkei ma nálunk is közkézen forognak már s meglehetős sikerrel versenyeznek az európai ipar hasonló célnak szolgáló termékeivel. Az európai műveltebb osztályok gyermekei, sajnos kivált az utóbbi időkben, mind kevesebb jellemzetességü, kozmopolita B.-kal játszanak, melyeket az egyetemes divatnak alávetett gyáripari tevékenység szállít mindenüvé, mindenütt ugyanazon sablonok szerint dolgozva és alig engedve itt-ott egy kis szerepet a jellemzőn népies és helyi vonásoknak. Régebben, amint az imént emlitett nürnbergi leletek is bizonyítják (melyeket 1859-ben ástak ki az utcakövezet javítása közben), a B.-k mindenütt az illető kor és nép viseletét tüntették fel, amennyiben felöltöztetett alakok voltak s így rendkívül becses nép- és korviseleti emlékekké váltak az utókorra nézve, amikké a mi B.-ink legnagyobb része ép oly kevéssé lehet majdan a jövő számára, amily rohamosan enyésznek világszerte, legalább a kulturnépek s az ezeket utánzó félbarbárok közt is a néprajzilag jellegzetes vonások mindenben, de leginkább a viselet és házi eszközökben. Magyar népies B.-ink még megmenthető maradványainak egybegyűjtése, egy létesítendő önálló néprajzi múzeum egyik legsürgősebb feladata. V. ö. Ploss H., Das Kind in Brauch und Sitte der Völker, Leipzig 1884.
2. Báb (pupa, chrysalis, állat), a rovaroknál az a fejlődési stádium, mely az ivarérett állapotot megelőzi. Ilyenkor a rovar nem táplálkozik és többnyire mozdulatlauul fekszik. Megkülönböztetünk:
1. tonnaalakú B.-t (p. coarcta), midőn a bábot még az álca utolsó ruhája, bőre is takarván, rajta kívül az egyes végtagokat észrevenni nem lehet, p. a legyek; 2. fedett v. mumia alakú B.-t (p. obtecta), midőn az egyes végtagok észrevehetők ugyan, de szorosan a burokhoz feküsznek, p. a lepkék, és végül 3. szabad B.-t (p. libera), melynél a végtagok szabadon kiállnak, p. a bogarak. Némely álca bebábozás előtt még finomabb v. durvább selyemszerü szövetbe is burkolja magát, melyet gubónak nevezünk, p. selyemlepke. L. Átalakulás.
B.-nek hivják még a learatott s kévékbe kötött gabona vagy egyéb szálas terménynek szárítás céljából oly módon való összerakását, hogy a vékonyra kötött kévéket kúpalakban felállítják s azokat egy szétterpesztett kévével, a fejkévével letakarják. (L. l., 2., 3., 4. és 5. ábrát) Nedves éghajlatú vidéken a B. alakítása ajánlatosabb. mint a keresztbe való rakás. A B.-ot 6-8 kévéből szokták alakítani.

1. - 2. ábra.

3. - 4. ábra.

5. ábra.
- B. az építészetben. L. Baluszter

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT