A földek mívelése.

Full text search

A földek mívelése.
A mi pedig a földek mívelését illeti, tekintve a négynyomású gazdálkodási rendszert, az ipari növények, valamint a mesterséges szálas takarmányfélék termelését, az kiválónak mondható még a legkisebb gazdaságokban is. Elv mindenütt a mély szántás, a talaj mennél többszöri porhanyítása. Pozsony vármegye gazdái megtanulták, hogy ha a területben nem is, de a termő talajréteg okszerű mélyítésével nagyobbíthatják a termőföldet s így nagyobbíthatják a terméseredményeket is. A jó gazdasági eszközök, az elegendő igavonó állattartás iparkodásukat elősegíti. Tarlót aratás után csak nagyon rövid ideig lehet látni. Alig került le a földről valamely kulturnövény, sőt a gabonakepék még sorban kint vannak, már forgatják a tarlót s alig érett be a talaj, már ismét szánja az eke, porhanyítja a borona, a henger.

Ardennes-i kanczák a kismagyari uradalomban.
Őszi gabonafélék alá háromszor szokás szántani, a tavaszi gabona a jól megkapált kapásnövények után, az őszi mély szántásba kerül, valamint két őszi- és mély szántásba vetik a kapásnövényeket is. A talaj nedvességének megtartására nagy gondot fordítanak s a földek megmunkálása kerti mívelésnek felel meg. A vetések hibátlanok, s mivel általánosan sorvetőgéppel vetik, egyenletesek s tetszetősen vannak megmunkálva. Gyom-növényeket csak tartós esőzések után látni, különben a szorgalmas munkáskézben napestig fáradhatatlanul írtja a kapa, nagy gazdaságokban pedig a fogatos kapálóeszközök.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me