Hüllők.
Hüllők.
Megyénk területéről 10-féle hüllő ismeretes: 5 gyík- és 5 kígyófaj.
Fürge gyík, Lacerta agilis L. Honi gyíkjaink között a legzömökebb, hossza 15–20 cm. Színe igen változó. A főalak a hátán barnás-szürke, melyen egy sötétebb barna szalag fut le és többnyire két hasonló szalag testének mindkét oldalán. A főalaktól eltér a vöröshátú fürge gyík, melynek háta majd világosabb, majd sötétebb rozsdavörös, a test két oldalán pedig, 1–2 hosszanti sorban álló, fekete szennyfoltok láthatók. A fürge gyík a sík helyeken, kertekben, dombokon és az alacsonyabb előhegységeken egyaránt gyakori. A 800–900 méternél magasabb helyeken már az elevenszülő vagy hegyi gyík, Lacerta vivipara Jacyn, veszi át a szerepet. Az előbbinél rövidebb és karcsúbb, legfeljebb 12–15 cm. hosszú. Az alapszíne pedig sötétebb, a test oldalán egy-egy már az orrlyuknál kezdődő sötét-barna pánt fut végig. A hegyi gyík a bihari hegység magasabb részeiben mindenütt gyakori, leginkább a völgyekben a patakok szélén, kövek alatt, vagy kidőlt fatörzseken, továbbá tőzeglápokon és alhavasi legelőkön szeret tartózkodni.
Fali gyík, Lacerta muralis Laur. E meglehetősen ritka gyík hossza 18–20 ctm. Termete nyúlánk, vékonyan végződő farka a test egész hosszának két harmadát teszi. Színezet tekintetében ez se igen változó, általában a háta világos barna-szürke, a fején apró, a hátán pedig többszörös szabálytalan sorban rendezett barna foltokkal. A hasoldal halovány fehéres rózsaszinű s a torok vörösen pettyezett. Kőrakások, falomladékok, sziklatörmelékek és patakok mentén kövek alatt szeret tartózkodni. Mocsári S. „Adatok Bihar vármegye faunájához” czímű dolgozatában fölemlíti. Dr. Tóth Mihály, polg. isk. igazgató 1899-ben Rézbányáról hozott több darabot.
Zöld gyík, Lacerta viridis Gessn. Gyíkfaunánk e legszebb és legnagyobb képviselője itt 30–38 cm. hosszúságot ér el. Igazi hazájában a Földközi tenger környékén 60–63 cm.-nyire is megnő. Színe felül világos fűzöld, mely alapszínen meglehetős egyenletesen számtalan apró barna petty oszlik el. A hímeknél a torok nász idejében ragyogó nefelejtskék. A zöld gyíkot Nagyvárad határában, főleg a Körösoldalra vezető keskeny útmenti bokrokon és levágott venyigerakásokon minden esztendőben észlelték. Mocsáry Sándor a Pless déli lejtőin látta.
Törékeny kuszma v. rézkígyó, Anguis fragilis L. Teste hengeres, kígyószerű, mindkét vége felé kevéssé vékonyabb és tompán végződő. Hossza 35–42 cm. Színe felül sárgás vagy bronzbarna, alul palásszürke, gyakran a hátán egymáshoz közel két feketés sávval. Úgy a sík, mint a hegyes vidékeken elég gyakori.
Vizi sikló, Tropidonotus natrix L. Egy méternyi hosszúságra is megnő. Háta kékes vagy hamvas-szürke, egyszínű, néha 4–6 sor fekete petytyel tarkázott, a halánték mindegyik oldalán a hímnél élénk sárga, a nősténynél világos-sárga, félholdalakú folttal, alul sötét palásszürke. Legfőbb eleme a víz, miért is ennek közelében tartózkodik. Leginkább a sík területeken, mocsaras helyeken, patakok bokros, bozótos partjain és a folyók mellett tanyázik. Legtöbbet észleltek a Püspökfürdő meleg vízű tavaiban, a Peczében és a Sebes-Körös mentén a fűzfa-bokrokon is felcsavarodva.
Koczkás sikló, Tropidonotus tesselatus Laur. Dél-európai faj. Hazánkban az Alföld déli felét lakja. Elterjedésének északi határát a Nagyváradtól keletre és nyugatra húzott vonal alkotja. A felnőtt állat felül barnás-szürke, a hátán öt hosszanti sorban húzódó koczkaalakú feketés foltjai olyképen váltakoznak, hogy sakktáblaszerű koczkázást alkotnak. Alul olyan színű, mint a vizi sikló. Életmódja és előfordulása is megegyezik az előbbivel. Bihar vármegyében eddigelé csak Nagyváradról ismeretes. Mocsáry Sándor a Püspökfürdőnél mint igen ritka fajt említi. E sorok írója Peczénél és legújabban 1899-ben a Sebes-Körösben a város területén is találta, Tóth Mihály pedig Szt.-András határában.
Sima sikló, Coronella austriaca Laur. Nem nő oly nagyra, mint a vizi sikló; legfeljebb 65 cm. hosszúságú. Felül világos-barna, vagy vörhenyes, a gerincze sötétebb, a fejtetőn patkóalakú folttal, melynek ágai szabálytalan foltokra oszolva, az egész testén végighúzódnak. A sima sikló napos, köves, száraz lejtőkön, az erdők tisztásain és bozótos erdőszéleken tartózkodik. A bihari hegyes vidékeken mindenütt elég gyakori, a síkságra 244ritkán jön le. Nagyváradnál a Körösoldal alján is található, sőt 1899-ben a vízműtelep területén is találták két ízben. A hegyes vidékeken pótolja a vizi siklót..
Sárga vagy erdei sikló, Coluber flavescens, aesculapii Ald. Kígyóink legnagyobbika, 1.5-m.-nyire is megnő. Felül többnyire sötét olajbarna, vagy sárgás-szürke, alul egyszínű szalmasárga. Leginkább a lombos erdőket, ott a hol a bikk határába már a fenyő is behatol, nemkülönben a sziklás, bokrokkal gyéren benőtt tájakat kedveli. A fákra is felkúszik. Az 1890-ben megjelent „Nagyvárad természetrajza” czímű munkában szerepel a kaspi kígyó, Coluber caspius Lepech is. Ez tévedés folytán került oda. A kaspi kígyó, mint már neve is mutatja, délkeleti faj. Hazánkban, a budai meszes hegyekben elég gyakori. Lehet, hogy a bihari meszes hegységekben is él, hiszen életföltételei itt talán épen oly kedvezők, mint a budai hegyekben, mivel azonban semmiféle adat nincsen e kígyó előfordulására vonatkozólag, egyelőre nem vehetjük fel kígyóink közé.
Keresztes vipera, Vipera berus L., Pelias berus Merr. Ez az egyetlen mérges kígyónk, átlag 5–70 cz.-nyire nő meg. Termete erőteljes, zömök, miért is a nép kurta kígyónak nevezi. Feje háromszögű, hátul befűzött, miáltal a nyaktól élesen elválik, farka rövid és megszarúsodott csúcsban végződik. A hímek színezete többnyire világos, vagy hamvasszürke, a nőstényeké pedig sötét-barna. Zöldes-barna példányok csak a mocsaras alföldeken fordúlnak elő; a magasabb hegyeken élő viperák sötétek, majdnem bársonyfeketék. A fark vége narancssárga, a fiataloké vörhenyes. Legfőbb ismertető jelök a hátán végighúzódó zeg-zugos sötét szalag; mely egyetlen egy kígyónknál sem fordul elő. A keresztes vipera e megye területén, főleg Nagyvárad környékén, gyakorinak mondható. Veigl Róbert, a premontrei uradalom erdésze, a peczeszentmártoni erdőből és a Vadászpuszta környékéről minden esztendőben beküld 6–10 darabot. A volfi erdőben, sőt a városhoz közel a felső vasúti hídnál is észlelték. A legújabban beküldött adatok szerint (1900 április elején Dumbrava László belényesi tanár) a bihari hegységben is elég gyakori. Biharfüreden egészen fekete viperákat is észleltek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
