Csokonai Vitéz Mihály: Egy fösvénynek leírása
Egy fösvénynek leírása
Míg Plútó jóságát nem közlé emberrel,
S mihelyt az Úr őket veré gazdagsággal,
Mert ebből származott az a fösvény elme,
Mert a crézusi kincs a fösvény szentsége,
Akármi nagy vétket nem fél vinni végbe,
Csak hogy pénzt adjanak, rágja a fa héjját,
A pénz kívánságát addig el nem únja,
A gondtól gyötretik lelke s tetemei,
Leesik lábáról szörnyű rohanással,
Ha látja, hogy pénzét viszik a tolvajok;
Így felel a fösvény keserűségébe,
Ama boldog idők, jaj, úgymond, elmúltak,
És tetszésem szerént magokat intézték,
| Addíg meg nem vesztett sokat édes szerrel, |
| Bémocskolták éltek sok rút gonoszsággal. |
| Amelynek csak a pénz minden segedelme; |
| Ha pénzt kérnek tőle, mindjárt van mentsége. |
| Csak hogy bús ládája pénzzel telhessék be. |
| Bosszantja az Istent, ha nem éri célját. |
| Míg örökre szemét maga bé nem húnyja; |
| Nem esmérnek álmot béesett szemei. |
| Búsúlt orcájára borúl nagy sírással, |
| Nem bánja, ha testét epesztik sok bajok. |
| Mikor gyötrettetik súlyos inségébe: |
| Melyekben szegények lábamhoz borúltak |
| Mert pénzemért szavam, mint törvényt, úgy nézték. |
