Kosztolányi Dezső: A FAL
A FAL
Ada Negri
Magas, kopár fal zárja utcám, meredt s a végtelenbe tágul,
napfénybe óriási máglya, holdfénybe halvány, néma sírbolt.
Ha nap, ha éj van, a falon túl hallom nehéz lépted kopogni.
Tudom, hogy itt vagy és szeretsz még, arcod fehér, amint utólszor.
napfénybe óriási máglya, holdfénybe halvány, néma sírbolt.
Ha nap, ha éj van, a falon túl hallom nehéz lépted kopogni.
Tudom, hogy itt vagy és szeretsz még, arcod fehér, amint utólszor.
Tudom, hogy itt vagy s nem találok kaput kinyitni, rést kitörni.
Járok tevéled egy vonalban, követve, várva a hivásod.
Reménykedem, hogy végre látlak, hogy boldogan szivemre omlasz.
De az idő csak egyre múlik, már minden ízem holtra fáradt,
és lépted úgy döng a falon túl, mint ájuló szivem verése.
Járok tevéled egy vonalban, követve, várva a hivásod.
Reménykedem, hogy végre látlak, hogy boldogan szivemre omlasz.
De az idő csak egyre múlik, már minden ízem holtra fáradt,
és lépted úgy döng a falon túl, mint ájuló szivem verése.
