26. sz., június 27. NINCS TÖBBÉ MELEGSÉG (Tárca-féle egy fővárosi ember tapasztalatai után)
26. sz., június 27.
NINCS TÖBBÉ MELEGSÉG
(Tárca-féle egy fővárosi ember tapasztalatai után)
NINCS TÖBBÉ MELEGSÉG
(Tárca-féle egy fővárosi ember tapasztalatai után)
Valamelyik napon a múlt héten nagyon előfogott a spleen (életunalom), mely állapotban arra szántam magam, hogy egy sétát tegyek a Király utcában. A cifrábbnál cifrább hirdetmények tarkasága némileg szórakozást nyújtott. Szép és vigasztaló dolog az nagyon, hogy ez a »nagy falu« olyan gyorsan növi ki magát New Yorkká – legalább a humbug terén. A Petőfi utca sarkán egy öreg koldus ült ázsiai kényelemmel a földön, kalapját jobb kezében tartva a járkáló t. c. közönség elé, úgyhogy az a benne lévő következő tartalmú nyomatott cédulát messziről is olvashassa: »Ein armer tauber Mann bittet 1 kr.« (Egy szegény siket ember kér 1 krt.) Valami vidéki persze erre mindjárt megesett szívvel sóhajtott volna fel: »Szegény néma!« Hanem én mindjárt eltaláltam, hogy az öregúr elunta a sok beszédet, s saját kényelme végett nyomtatásban adta ki mondanivalóját; s úgy látszik, ez a nyomtatvány eléggé jövedelmező. – De ami legjobban meglepett, az egy másik hirdetmény a Király utcában, nem messze Török gyógyszertárától, mely a rekkenő melegtől izzadó járókelőknek bosszúságára azt hirdeti ökölnyi nagy veres betűkkel: »Nincs többé melegség.« De már ez dühbe hozott. Ejnye, akasztófáravaló svindlere! ez már istentagadás, ez túl tesz az »Egy poloskáért száz arany!«-on is. No, mindegy, gondoltam magamban, megnézem; magyar embernek nem szégyen, ha rászedi a német, csak szokásos véletlenség. Beléptem tehát a hirdetéssel ellátott ajtón keresztül egy sziámi-iker sör- és kávéház-félébe.
– Nos – mondám egy elémbe szaladó s izzadt homlokát törlő kellnernek –, magok azt hirdetik, hogy nincs többé melegség?
– No, jó... persze... das ist a kapitale Wahrheit. A fagylalt megteszi asztat, hogy nincsentöbbé hideget...
– Vagy úgy? No, akasszanak fel!
– Tecik fagylatot... vanilli, ribizli, csokolád.
– Hát még?
– Ananász, himbeer.
– Hozzon hát fokhagymás rostélyost.
– Ahá... az már más kategoria. Mingyár szolgálom.
De a rostélyos ominózus étel lett rám nézve: megcsömöröltem tőle, másnap kilelt a hideg, s azóta csakugyan nincs többé melegség számomra.
