Kazinczy Ferenc: DÉDÁCS, HUNYAD VÁRMEGYÉBEN.
DÉDÁCS, HUNYAD VÁRMEGYÉBEN.
Gróf Gyulai Ferencznéhez.
Sztrigy s Maros istenei, kiket a gyep szőnyege szólít
És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg utolszor:
És mikor ő ide lép, s a víz szélére hanyatlik,
Zúgjátok neki: Távozik az, s messzére! de lelke
| Tánczra, és tí, kiket az agg szilas éje födöz; |
| Mellyre a dévai vár orma busongva nevet! |
| Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét! |
| És mikor a szeretett Lotti kiáltja Zsenit, |
| Hozzád, élte kegyes angyala, visszasohajt. |
