Kazinczy Ferenc: BÁRÓ WESSELÉNYI MlKLÓSHOZ.
BÁRÓ WESSELÉNYI MlKLÓSHOZ.
Miklós fiához. 1809.
Még a praetexta lebdes válladon,
Ambrosiát lehel szép üstököd,
S gyengéd orczádon s e kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Amorén -
Legszebb, legbájosb Amor önmagad:
S ím a gynaeceum csendes rejtekéből
Kiszökve, már a vérmezőre futsz,
Hogy ott azok közt léphess fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? S te hiszed talán,
Hogy itten oly harcz vészi kezdetét;
A mellyet egykorúid, a tavasz
Virággal elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te úgy hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a szerint
Rengetni a földet, mint midőn az ifjabb
Caesart és Armidort, nemök fő díszeit,
S a hattyunyakkal, mely veszélyt hozott volt
Laedára, most is büszke Jupitert,
S a nagy serényű vén Bucephalust,
Ki még ifjú a kedves kis tehernek,
S Brutust, a talpverőt, és Pittet s Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeit,
A stadiumban addig fékezed,
Míg a kelő port a tajték eloltja,
Mely a kifáradt ló inán lefoly?
Oh élj korodhoz illő kényeidnek!
A mely dologra kelnek társaid,
Az férfilelket kíván s férfikart.
Ambrosiát lehel szép üstököd,
S gyengéd orczádon s e kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Amorén -
Legszebb, legbájosb Amor önmagad:
S ím a gynaeceum csendes rejtekéből
Kiszökve, már a vérmezőre futsz,
Hogy ott azok közt léphess fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? S te hiszed talán,
Hogy itten oly harcz vészi kezdetét;
A mellyet egykorúid, a tavasz
Virággal elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te úgy hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a szerint
Rengetni a földet, mint midőn az ifjabb
Caesart és Armidort, nemök fő díszeit,
S a hattyunyakkal, mely veszélyt hozott volt
Laedára, most is büszke Jupitert,
S a nagy serényű vén Bucephalust,
Ki még ifjú a kedves kis tehernek,
S Brutust, a talpverőt, és Pittet s Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeit,
A stadiumban addig fékezed,
Míg a kelő port a tajték eloltja,
Mely a kifáradt ló inán lefoly?
Oh élj korodhoz illő kényeidnek!
A mely dologra kelnek társaid,
Az férfilelket kíván s férfikart.
Dicső atyádnak gondos bölcsesége
S példája benned mit tehettek s tettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanúltad
Te őkörűlte, tízet s másfelet
S pácsit miként tégy, s a bohó pagátot -
Oh melly öröm! s mely ész! - elfogni, hogy
Fogát csikarva kél fel titkolója,
S átkozza az őtet üldöző szerencsét,
És a napot, mely szűlte, míg köre
A győzödelmesnek paeant kiált.
Sem a mit a nagy házak magzati,
Atlási egykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlnak, hogy gillétjöken
Két sorban álljon-e, vagy egyben, a gomb,
S nankín legyen most, bársony majd nadrágok,
S kravátjokat bodorral kell-e még is,
Vagy már bodor nélkűl, megkötniök.
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod:
Ez a komornik gondja s a szabódé.
Ezek helyett én tégedet Zsibonak
Larariumában, tűzpadod körűl,
Atyád beszédit és vendégiét,
Már messze túl az éjfél nyúgalomra-
Szólító óráin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hiába hinté Morpheus altató
Mákját szemedre: meg nem zsibbadott az.
S mint hűltem el, midőn a kis fiú,
Ki, atyja térdén nyájasan fetrengve,
Egyedűl lovában látszott élni, melyet
Tanúlt kezekkel a gyertyák viasz
Csordúlataiból képze, lángra gyúladt
A consul ellen, a ki megfeledvén
Hogy ő előbb volt atyja gyermekeinek
Mint consul, őket bárd alá vetette,
S társára nem tolta a birói tisztet!
Vagy akkor, a midőn még csak kilencz
Esztendős Atilánk, az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus
Színén a férfimaszk az asszonyrollát -
Csudálkozásra méltó tűzzel játszád
Most a nagy bajnokot, majd a nagy embert!
S ím teljesedni látom, a mit akkor
Előadásod ígéző hatalma
S személyes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártam,
Te, a ki még öt év előtt remegve
Kéréd Zilajnak felgyűlt rendeit,
Hogy ők a kisded új Papíriust
Benn a tanácsban lenni szenvedjék meg,
Mint Roma szenvedé a magáét, -
Most, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bátor férfi már, egy százát;
S alattvalóid a pelyhetlen állú
Kis tiszttől vesznek bátor férfilelket.
De bátor férfilelked, szólj, talál-e
Kész teljesítőt a még gyermekkarban?
Elég a tisztnek csak gyúlasztani
A tőle függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső, mert legérdemesb.
S példája benned mit tehettek s tettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanúltad
Te őkörűlte, tízet s másfelet
S pácsit miként tégy, s a bohó pagátot -
Oh melly öröm! s mely ész! - elfogni, hogy
Fogát csikarva kél fel titkolója,
S átkozza az őtet üldöző szerencsét,
És a napot, mely szűlte, míg köre
A győzödelmesnek paeant kiált.
Sem a mit a nagy házak magzati,
Atlási egykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlnak, hogy gillétjöken
Két sorban álljon-e, vagy egyben, a gomb,
S nankín legyen most, bársony majd nadrágok,
S kravátjokat bodorral kell-e még is,
Vagy már bodor nélkűl, megkötniök.
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod:
Ez a komornik gondja s a szabódé.
Ezek helyett én tégedet Zsibonak
Larariumában, tűzpadod körűl,
Atyád beszédit és vendégiét,
Már messze túl az éjfél nyúgalomra-
Szólító óráin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hiába hinté Morpheus altató
Mákját szemedre: meg nem zsibbadott az.
S mint hűltem el, midőn a kis fiú,
Ki, atyja térdén nyájasan fetrengve,
Egyedűl lovában látszott élni, melyet
Tanúlt kezekkel a gyertyák viasz
Csordúlataiból képze, lángra gyúladt
A consul ellen, a ki megfeledvén
Hogy ő előbb volt atyja gyermekeinek
Mint consul, őket bárd alá vetette,
S társára nem tolta a birói tisztet!
Vagy akkor, a midőn még csak kilencz
Esztendős Atilánk, az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus
Színén a férfimaszk az asszonyrollát -
Csudálkozásra méltó tűzzel játszád
Most a nagy bajnokot, majd a nagy embert!
S ím teljesedni látom, a mit akkor
Előadásod ígéző hatalma
S személyes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártam,
Te, a ki még öt év előtt remegve
Kéréd Zilajnak felgyűlt rendeit,
Hogy ők a kisded új Papíriust
Benn a tanácsban lenni szenvedjék meg,
Mint Roma szenvedé a magáét, -
Most, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bátor férfi már, egy százát;
S alattvalóid a pelyhetlen állú
Kis tiszttől vesznek bátor férfilelket.
De bátor férfilelked, szólj, talál-e
Kész teljesítőt a még gyermekkarban?
Elég a tisztnek csak gyúlasztani
A tőle függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső, mert legérdemesb.
Nagy őseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak érte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Keblednek szép tüzét; hogy a dicsőség
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őérte: s a mely ágat
Minerva tört a néki szentelt fáról
Atyád nagylelkű anyja homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesb
Kivánatidra, mint a mely Ferencznek
Készűlt zászlóit ékesíteni.
Kiket hazánk védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak érte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Keblednek szép tüzét; hogy a dicsőség
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őérte: s a mely ágat
Minerva tört a néki szentelt fáról
Atyád nagylelkű anyja homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesb
Kivánatidra, mint a mely Ferencznek
Készűlt zászlóit ékesíteni.
A koczka meg van vetve. Menj tehát,
S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küzdj a dicsőség fényes nimbusáért.
S ha Mars haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kélni bátorodtál,
S fejedre rántja villámpallosát,
Óh, fogjon Aphrodite védködébe!
S ő, a ki Parist a harcz vésze közzű
Elkapta, kapjon el most téged is!
S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küzdj a dicsőség fényes nimbusáért.
S ha Mars haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kélni bátorodtál,
S fejedre rántja villámpallosát,
Óh, fogjon Aphrodite védködébe!
S ő, a ki Parist a harcz vésze közzű
Elkapta, kapjon el most téged is!
