Dayka Gábor: A rettenetes Éj-szaka
A rettenetes Éj-szaka
1790
A barna felleg szárnyainn az Éj
A főldre borzasztó árnyékot hint:
A hóld tsillámló fényje bé-borúl:
Homályba süllyednek tsillagjaink.
A záporral terhes köd meg-szakad,
S özönbe fojtja a Természetet.
Nézzd! a gyilkos villám mint hembereg,
Mint tsattogtatja mennykövét alá
A zordon Ég! a pusztító tüzek
Hasítják a kősziklás bértzeket.
Az öldöklő villámok fényjinél
A halvány ortza rettegést mutat.
Fel-rémül ágyából a Babona,
S szentelt világgal űzi a halált.
Ím újra tsattan! és az ártatlan
Lelkét Kegyesse karján hörgi-ki -
Tovább, tovább kérlelhetetlen Ég!
Forgasd-fel a réműlt Természetet,
S szegezd rám élet-oltó nyíladat!
De jaj! meg-szűnt a gyikos fergeteg,
A hóld ki-búvik a homály alól,
S a tsillagok halvány fényt hintenek,
Az Ég derűl; rémítő éjszaka!
Mert hólnap újra hajnalom hasad.
A főldre borzasztó árnyékot hint:
A hóld tsillámló fényje bé-borúl:
Homályba süllyednek tsillagjaink.
A záporral terhes köd meg-szakad,
S özönbe fojtja a Természetet.
Nézzd! a gyilkos villám mint hembereg,
Mint tsattogtatja mennykövét alá
A zordon Ég! a pusztító tüzek
Hasítják a kősziklás bértzeket.
Az öldöklő villámok fényjinél
A halvány ortza rettegést mutat.
Fel-rémül ágyából a Babona,
S szentelt világgal űzi a halált.
Ím újra tsattan! és az ártatlan
Lelkét Kegyesse karján hörgi-ki -
Tovább, tovább kérlelhetetlen Ég!
Forgasd-fel a réműlt Természetet,
S szegezd rám élet-oltó nyíladat!
De jaj! meg-szűnt a gyikos fergeteg,
A hóld ki-búvik a homály alól,
S a tsillagok halvány fényt hintenek,
Az Ég derűl; rémítő éjszaka!
Mert hólnap újra hajnalom hasad.
