V. SZÍN.
Az angol tábor Bordeauxnál.
Talbot és fia János jőnek.
TALBOT.
Oh ifju Talbot, ide hozatálak,
Hogy harcz müvében oktatód legyek,
A Talbot név hogy benned ujra éljen,
Ha majd atyádat karszékébe zárja
Erőtlen aggkor, elnyűtt gyönge test.
De, óh gonosz, óh baljós csillagok!
Halálnak ünnepére jösz te most,
És szörnyü elkerülhetlen veszélybe:
Azért, fiam, ülj leggyorsabb lovamra,
Megmutatom majd, hogy sebes futással
Mint menekülhetsz. Jer, siess, előre!
Oh ifju Talbot, ide hozatálak,
Hogy harcz müvében oktatód legyek,
A Talbot név hogy benned ujra éljen,
Ha majd atyádat karszékébe zárja
Erőtlen aggkor, elnyűtt gyönge test.
De, óh gonosz, óh baljós csillagok!
Halálnak ünnepére jösz te most,
És szörnyü elkerülhetlen veszélybe:
Azért, fiam, ülj leggyorsabb lovamra,
Megmutatom majd, hogy sebes futással
Mint menekülhetsz. Jer, siess, előre!
JÁNOS.
Fiad vagyok-e? Talbot-é nevem?
S én fussak! Oh ha szereted anyám’,
Meg ne gyalázzad így tisztes nevét,
Hogy fattyuvá, hogy rabbá bélyegezzél!
Nem Talbot vére! szól majd a világ,
Gazul futott, míg hős Talbot megállt.
Fiad vagyok-e? Talbot-é nevem?
S én fussak! Oh ha szereted anyám’,
Meg ne gyalázzad így tisztes nevét,
Hogy fattyuvá, hogy rabbá bélyegezzél!
Nem Talbot vére! szól majd a világ,
Gazul futott, míg hős Talbot megállt.
TALBOT.
Fuss, hogy halálomért kelhess boszúra.
Fuss, hogy halálomért kelhess boszúra.
JÁNOS.
Ki így fut el, nem tér vissza ujra.
Ki így fut el, nem tér vissza ujra.
TALBOT.
Ha itt maradsz, úgy meghal mindegyik.
Ha itt maradsz, úgy meghal mindegyik.
JÁNOS.
Te fuss, atyám! hadd én maradjak itt.
Gondold meg, holtod mily nagy veszteség;
Mit érek én, nem tudja senki még.
(Hidd te is azt el, mily sok veszne véled;
Velem mi sem vész s ismeretlen élek.)
Nem vón’ dicsőség a franknak halálom;
Veled reményünk’ mind feldúlva látom.
Talbot ha fut, nem éri szenny nevét;
Enyémet érné, hisz mitsem tevék.
Ha te futsz, esély volt! mondja a világ;
Én gyávaságból tettem, mondanák.
Lehetne-é jövőmbe’ még remény,
Ha már e próbát meg nem állom én?
Inkább halált adj, térdre hullva kérlek,
Mint menekülve hogy csufosan éljek!
Te fuss, atyám! hadd én maradjak itt.
Gondold meg, holtod mily nagy veszteség;
Mit érek én, nem tudja senki még.
(Hidd te is azt el, mily sok veszne véled;
Velem mi sem vész s ismeretlen élek.)
Nem vón’ dicsőség a franknak halálom;
Veled reményünk’ mind feldúlva látom.
Talbot ha fut, nem éri szenny nevét;
Enyémet érné, hisz mitsem tevék.
Ha te futsz, esély volt! mondja a világ;
Én gyávaságból tettem, mondanák.
Lehetne-é jövőmbe’ még remény,
Ha már e próbát meg nem állom én?
Inkább halált adj, térdre hullva kérlek,
Mint menekülve hogy csufosan éljek!
TALBOT.
Anyád reménye mind egy sírba szálljon?
Anyád reménye mind egy sírba szálljon?
JÁNOS.
Jobb, mint anyámnak méhét meggyaláznom.
Jobb, mint anyámnak méhét meggyaláznom.
TALBOT.
Oh menj, ha várod, hogy megáldjalak.
Oh menj, ha várod, hogy megáldjalak.
JÁNOS.
A harczba megy fiad, de nem szalad.
A harczba megy fiad, de nem szalad.
TALBOT.
Atyád egy része mentve lesz, ha élsz te.
Atyád egy része mentve lesz, ha élsz te.
JÁNOS.
Szégyenre válnék bennem így e része.
Szégyenre válnék bennem így e része.
TALBOT.
Nincs hirneved még, igy az mit se veszt.
Nincs hirneved még, igy az mit se veszt.
JÁNOS.
De van, a tiéd! Futás mocskolja ezt!
De van, a tiéd! Futás mocskolja ezt!
TALBOT.
Atyád letörli, nem lesz rajta folt.
Atyád letörli, nem lesz rajta folt.
JÁNOS.
Hogyan lehetne az tanum, ki holt?
Ha itt halál vár, fussunk mindaketten.
Hogyan lehetne az tanum, ki holt?
Ha itt halál vár, fussunk mindaketten.
TALBOT.
Itt hagyva sergem’ gyilkos ütközetben?
Nem hárul ily folt agg apád fejére!
Itt hagyva sergem’ gyilkos ütközetben?
Nem hárul ily folt agg apád fejére!
JÁNOS.
Hát ily bünös gáncs ifjuságom’ érje?
Két részre mint magad’ nem oszthatod,
Ugy én tetőled el nem válhatok.
Menj vagy maradj; a mit te, azt teszem;
Atyám ha meghal, nem kell életem.
Hát ily bünös gáncs ifjuságom’ érje?
Két részre mint magad’ nem oszthatod,
Ugy én tetőled el nem válhatok.
Menj vagy maradj; a mit te, azt teszem;
Atyám ha meghal, nem kell életem.
TALBOT.
Fogadd bucsúm’ hát, szép fiam! azért
Születve, hogy ma már halálod’ érd.
Jer oldalamra! együtt halva élve,
Egyszerre szálljon lelkünk föl az égbe!
Fogadd bucsúm’ hát, szép fiam! azért
Születve, hogy ma már halálod’ érd.
Jer oldalamra! együtt halva élve,
Egyszerre szálljon lelkünk föl az égbe!
| (Mindketten el.) |
