A Bistritza völgye.
A Bistritza völgye.
Az állami út, mely az alsó Moldava-völgyön Poźorittáig vezetett bennünket, most délnyugatnak kanyarodik és folytonos emelkedéssel a Putna völgyén megy délnek. Egy katonai barak előtt elhaladva, Vale-Putna posta-állomásra érünk. A kis falu 877 méternyi magasságban gyönyörű helyen fekszik a hosszan elnyúló Strinsul lábánál; míg a hegy maga 1.377 méternyire emelkedik. Majd átkelünk a Luczina hegylánczán. A mestekanesti hágó, melyen át 1.099 méternyi magasságban visz az országút, messze földön híres. Az úttest helyenként a vízmosások miatt szilárd falazattal van megerősítve; ez még I. Ferencz császár idejében épűlt. II. József császár korában itt még csak lovagló út vezetett át, a melyet épen az ő rendeletére kezdtek szekérúttá átalakítani. Az út második fordúlója alatt van az a forrás, melyből II. József császár itt jártakor ivott, midőn e helyütt megpihenve a szép hegyvidékben gyönyörködött. S valóban meg is van e tájnak mindaz a vonzó szépsége, a mi e nevezetes hegyi úton való átkelést maradandólag emlékezetessé teszi. A vízválasztó tetőpontjáig szűntelen emelkedve huszonnégy kanyarúlatot tesz az út, a mely eleinte magas, karcsú fenyűfák között kígyódzik, de ezeknek egy fordúló után már a hegyeik is alig látszanak. A mint az útas lassanként, szinte észrevétlenűl a szédítő magasságba jut, a mennyire a jobbról-balról álló hegyek engedik, mind többet tekinthet át Bukovina remek hegyvilágából. Az erdő mély csöndjét csak egy-egy hegyipatak csobogása veri föl, vagy a cs. kir. postakocsi trombitája, minthogy vasúti összeköttetés híján Bukovina és Erdély között a levélpostát is ez szállítja ide s oda. Hol kopár sziklák, hol erdős hegyoldalak mellett elhaladva jutunk az Arany-Bistritza völgyébe, a hol hirtelen és egészen váratlanúl előttünk terem, a mint a sziklánál balra bekanyarodunk, a csinos kis Jakobeny bányászhelység. A hegyi út csöndes magánya után egyszerre zajos sürgölődés, pezsgő élet és munkás szorgalom képei tárúlnak elénk, minthogy az itteni vasöntő-műhelyek, kohók és hámorok nagyobb számú dolgos kezet foglalkoztatnak. Ha este felé érkezünk, csak annál érdekesebb e kép, minthogy ilyenkor a magas kemenczék kürtőiből ezer meg ezer szikra száll föl az ég felé, bűvös fényt árasztva az egész kis helységre. Lakói többnyire német gyarmatosok, kikkel Bukovina bányavidékein gyakran találkozunk. A csinos mezei lakok ablakaiból hófehér függönyök és színes virágcserepek tekintenek felénk, s a házak előtti kertecskék rácsai mögűl bodzabokor és rózsatő, kék liliom és szegfű kandikál ki az útra. A helység két templomának egyikében a szószék és a karzat egészen öntöttvasból van. A közeli Arszitza hegyen, 483 méternyire a völgyfenék fölött, sűrű erdők sötétjében áll az úgy nevezett fékező-ház, a mely alatt a hegy lábáig érő csúsztató-pálya kezdődik. Ezen szállítják a nyers érczet az Arszitza hegy bányáiból a jakobenyi földolgozó műhelyekbe. Az említett helytől kissé távolabb van e hegyvidék legmagasabb pontja, az 1.709 méternyi Suchardzel, melyet három órányi szekérúton kényelmesen elérhetünk. A hegy lejtőjén gyönyörű rétek és legelők között több havasi majort, kisebb-nagyobb szénaboglyákat, karámokat és köröskörűl legelésző juh- és kecskenyájakat látunk. A festői öltözetű pásztorok durva vászon gúnyát, széles bőrtüszőt és magas, hegyes, házi szövésű posztó süveget viselnek. Pompás kilátás nyílik e hegyről, melynek kimagaslóbb pontjai az Ouszor Askutzit, a Dorna Szara, az erdélyi Tehénszarv és a galicziai Czarnahora. A két utóbbinak a csúcsai sokszor még nyár derekán is hópalástban ragyognak.
A mestekanesti hágó teteje.
Ehrmanns Tivadartól
Útunk odább az 1.324 méternyi Bernarel hegy lábánál fekvő Dorna-Watra fürdőhelyre visz. Itt szakad az erdélyi Kárpátokban eredő Dorna az Arany-Bistritzába s vele egyesűlve néhány kilométernyi úton keletnek folyik, mígnem a Kretz (1.443 méter) lábánál az országot elhagyva Romániába lép át. A fürdőhely igen kies fekvésű; van benne több savanyúvíz-forrás, hét fürdőház és a fürdővendégek befogadására több kényelmes szállás. Dorna 789 méternyire van a tenger színe fölött, míg a tőszomszédságában álló Bernarel 535 méterrel magasabb a völgyfenéknél. E hegy csúcsáról remek kilátás nyílik jó messzire a Gura Niagrára és több romániai hegyóriásra. A tetőről a keleti oldalon szállunk le az Arany-Bistritza völgyébe. De hogy annál tovább élvezhessük e szép hegyi tájképet, a kicsiny, de erős hucul lovacskán lépésben haladunk le a folyó balpartján. Jobbról az Arany-Bistritza és a Romániában álló hegyek pompás sora, balról pedig kopár, erdőtlen magaslatok lánczolata kisér bennünket. A mintegy húsz házbál álló Kalinestie kis falun túl az egyre jobban szűkűlő völgy a folyó partjának elhagyására és arra kényszerít bennünket, hogy a délibb Dźumaleu folyó köves partján botorkáljunk. Így érjük el végre a Kolbu patak völgyét s itt valóságos hegyszoros előtt állunk. Falakként merednek a hatalmas mész-sziklák szokatlan és különös alakúlatai. Mintha a folyónak és vadregényes völgyének őrtornyai volnának, a szó szoros értelmében útját állják a vándornak. Csak úgy haladhatunk itt tovább, ha rá szánjuk magunkat a meredek sziklák fáradságos megmászására s aztán az erdő zegzugos ösvényein folytatjuk útunkat. A pár percznyi pihenő jó alkalmat ád e festői kőalakzatok megtekintésére, a mely után az ország legmagasb hegycsúcsa, a Dźumaleu (1.859 méter) felé tartunk. Mélyen a völgyben alattunk a Kolbu patak morajlik; eleinte bal felől követ bennünket s itt még könnyen átkelhetünk rajta. Aztán az eddigi erdei ösvényt elhagyva, a mely az 1.425 méternyi Szolbog hegyre vezet, balkéz felől más útra térünk. Még mindig erdőn, berken át megyünk, a melyek azonban mind jobban elmaradoznak tőlünk, s mind közelebb jutunk az erdőöv határához. Itt már csak a gyalogfenyű tenyészik fölfelé álló ágaival és fűzöld tűleveleivel. Majd már csak a nagy kiterjedésű erdei rétek pompás havasi viránya gyönyörködteti változatos színárnyalataival szemünket, ennek utána pedig csak a rideg köves talaj csenevész növényzete következik föl a csúcsig, a melyen az elragadtatásnak önként kitörő szavaival üdvözöljük a páratlanúl szép kilátást. A távolban látszó magyarországi és romániai határhegyek remek körképéről a Dźumaleu közelebbi környékére vetjük tekintetünket, mely a Rareu, a Munczel (1 592 méter), a Piatra Doamna (1.648 méter), a Djili (1.639 méter) és az Aluna (1.667 méter) fenséges ormain pihen meg.
Részlet a Jakobeny melletti völgyből.
Ehrmanns Tivadartól
A Dorna völgyének déli részében a tartomány déli határáig kelet felé folytatódik a hegység, de lánczolata itt már kevésbbé összefüggő. Egyes hegyek, a melyek trachitból, kárpáti homokkőből vagy csillámpalából állanak, majdnem elérik a Dźumaleu magasságát, így a Lukacz (1.771 méter), a Vurf Munczeilor (1.776 méter) és a Piatra Dornii (1.651 méter). A nyugati rész alakúlata már inkább fensíkszerű, a széle felé azonban dombokba megy át. Az állami út, a mely ott, hol az országot elhagyva Erdélybe tér, 1.117 méternyi magasságban visz, Dornától kezdve majdnem szakadatlanúl síkságon halad. Keleti oldalán mocsarak, morotvák terűlnek, melyek közűl a piluganyi terjedelmes lápokat Ludwig bécsi udvari tanácsos 1894 július 26-án tudományos vizsgálat alá vétette. Ezek és a legelők vadászatra igen alkalmas bozótos helyekkel váltakoznak. Azonban még az említett tetők környékén is több négyszögkilométernyi mocsarakat találunk. A szemet mindenfelé szabad kilátás gyönyörködteti, mely kivált nyugati irányban tárúl messzire, a hol az erdélyi felföld előhegyei látszanak.
De bármily nagy az innen áttekinthető terűlet, sem az erdélyi, sem a bukovinai oldalon nem látunk néhány elszórt havasi majorságon és egy-két útszéli csárdán kivűl semmi emberi lakóhelyet sem. Mérföldekre menő terűleten Pojana Stampi az egyetlen kis telep. Ez is csak néhány apró vén házból áll, melyek az országút mentén sorakoznak, kelet felé pedig egy több kilométernyi hosszaságú mocsaras területtel határosak, a melyet a Dorna hét mellékfolyócskája szegélyez. Csak a Dorna völgyében akadunk a már említett Dorna-Watrán kivűl még egy helységre, Dorna-Kandenyre és néhány tanyára, a melyeknek földjén ásványvíz-források bugyognak.
Sehol sem kerűl a tartományban az útasnak jobb alkalma, mint itt, arra, hogy a bukovinai hegységet oldalnézetben lássa. Már az erdélyi Maguránál, a mely a tartomány határának szélén emelkedik, a hol az állami út 1.183 méternyi magasságban halad, kezdődik ez az élvezetes kilátás, mely innentől fogva több kilométernyi hosszaságban tart egészen Pojana Stampiig. A Dorna és az Aranyos-Bistritza folyó két völgyének egyesűlt folytatása az a vonal, a mely elé e völgyek összeolvadása előtt és után a Suchardzel- és a Luczina-lánczolat hegytömegei sorakoznak.
Dorna-Watra fürdőhely.
Ehrmanns Tivadartól
Valóban elragadó innen a tiszta időben élvezhető kilátás. A hegyek részint meredeken, részint szelídebb lejtőkkel emelkednek ki a völgyfenékről a magasba, vállaikon ott, a hol a talaj megengedi, szegényes kunyhóknak és házikóknak, sőt itt-ott egy-egy csenevész gyümölcsöskertnek is engedve a házak mögött helyet.
De csakhamar mind tekintélyesb magasságra tornyosúlnak, s vízvájta omlások által sokszorosan meg-megszakgatott lejtőiken igazi erdőtenyészet már nem él meg; csak itt-ott mutatkozik a kopár sziklás falakon egy-egy lánczolatként hízódó fasor a vízmosások mentén. Ilyen a hegység képe az egész útvonalon. Az első sorban álló Ouszor (1.642 méter); a Bernarel (1.324 méter), a Gura Pleile (1.546 méter), stb. hegy mind megannyi óriási várfallá tömörűl, a melyből hatalmas tornyokként emelkednek ki e hegyek ormai. Ezek mögött pedig hol magasabban, hol alacsonyabban más hegyek kúpjai ágaskodnak. Így a Suchardzel (1.709 méter), a Butja Armanului (1.565 méter), stb. E vaskos mésztömegből épűlt magaslatokhoz, a melyeknek állományába csillámpala, gneisz és szarukő keveredik, még az erdélyi határhegyek számos csúcsa járúl. Ilyenek a Runcu Dunczrilor (1.632 méter) Erdélyben, a Wulwii (1.595 méter), stb. Valamennyi társa közűl már Erdélyből meglátszólag hatalmas oszlopként emelkedik ki azonban az Ouszor, a mely szerencsés helyzeténél fogva még a Dźumaleunél is jóval kiválóbbnak tetszik, minthogy ez a körötte álló tekintélyes hegyek miatt csak Pojana Stampi táján ötlik szemünkbe. A ki végűl a Dornától négy óra alatt elérhető Ouszor csúcsára nem sajnál fölrándúlni, az a kissé fárasztó, részint a legváltozatosabb sziklákon át, részint sziklák között vezető útat aligha fogja megbánni:
Dornától és Jakobenytől a monarchia egyik legremekebb műútja vezet föl Kirlibabába. Hatalmas pala- és mész-sziklák közt, melyeknek egyike emberi arcz vonalait mutatja, sőt a nép képzelete Mária Terézia arczvonásait véli benne fölismerni, – ez út az Aranyos-Bistritzának a Kozák-erdő és a Fruntea (1.350 méter) előtt elhaladó folyása mentén kanyarog. A mellékvölgyekben a hajdani rosz gazdálkodás szomorú nyomaiúl nagy terűleten kivágott s rothadó fatörzseket látunk heverni. Az Aranyos-Bistritza völgye magasan fekszik, mert ott, a hol a folyó Erdélyből Bukovinába lépve a Cibo határfolyócskával egyesűl, 960 méternyire van a tenger színe fölött. Lejtése pedig kilométerenként átlag négy méter . Az érczben gazdag erdélyi hegyekből számos aranytartalmú patak ömlik belé, a melyekből régebben czigányok mosták ki a nemes érczet. Ettől kapta a folyd még ma is élő melléknevét.
A Bistritza szorosa a Kolbu-völgyben.
Ehrmanns Tivadartól
A nyájas Kirlibaba falucska, Bukovina hajdani ezüst- és ólombányája, szűk völgykatlanból köszönt bennünket, a melyet a Dadul (1.527 méter) és a Flutorika (1.347 méter) lejtői zárnak be s mely éjszaknak a Flutorika patak mentén húzódik tovább. A bányahelységgel szemben, az erdős Staniszora lábánál van Lajosfalva, de már az erdélyi részen.
Csak néhány kilométerrel Kirlibabától nyugatra szakad a Cibo patak bal felől az Aranyos-Bistritzába. Forrása tájékától egész idáig a határt jelzi e patak Magyarország és Bukovina között. Az a pont, a hol egy körűlbelűl tizenkét méter magas oszlop jelzi a Máramaros, Erdély és Bukovina közötti hármas határ összeszögellését, nemcsak mint „triplex confinium”, hanem tájképi tekintetben is nevezetes, mert részint erdős hegyoldalak, részint meredek kopár sziklák regényes környezetében fekszik.
A Cibo patak mentén a Luczyna hegyláncz magas vidékeire jutunk. Bármerre essék is tekintetünk, mindenütt fehérlő, szakadozott kvarcz-sziklákat látunk, melyek többnyire kövi moszattal lepvék.
A Tatarka (1.552 méter) nyugati lábánál egy zsilip gyűjti meg a Kirlibaba patak vizét, hogy rajta könnyebben lehessen a magasabb részeken vágott fát az Aranyos-Bistritzáig leúsztatni, mint a hogy a patakocska rendes vízállása mellett lehetne. Nevezetes a Kirlibabának Tatarka nevű három mellékcsermelye, melyek balról ömlenek belé s két, szintén Tatarka nevű hegyet folynak körűl. E nevek még amaz idők emlékei, a mikor a tatár hordák Bukovinán keresztűl mindúntalan véres berohanásokat intéztek Magyarország felé. A déli Tatarka hegye a zömökebb és magasabb.
A zsiliptől nyugatra emelkedik a Jedul (1.519 méter) hegyháta és csúcsa, melynek közelében több nummulit-mész kúp magaslik föl a Tzapul hegyből. A fő csúcs a többi között majdnem középütt emelkedik 1.663 méternyire a tenger színe fölé. Zordon, szakadozott szikla- és szirttömeg ez, a melynek különösen az éjszaki lánczolata igen vadregényes. Itt ismétlődik a Kárpátok minden irányában messzire nyíló szép kilátás, mely főkép az Ünőkő (Ineu), Erdély ez éjszaki határhegysége felé vonzó.
A 2.280 méternyi Tehénszarv köré tömörűlt zömök hegytömeg óriási nyúlványai nemcsak Máramarosmegye felé terjeszkednek, hanem közűlök kettő Bukovinába is elágazik. Helyenként festői szépségben csillan elő az Aranyos-Bistritza kéken kígyódzó vonala, melyet számtalan kanyarúlattal kisér a Kirlibabától Magyarországba vezető hegyi út. Valóban remek kárpáti táj ez, a melyen a máramarosi és bukovinai őserdőknek még jóformán szűz rengetegei találkoznak. Ürömest tanyáz bennük, mert kevésbbé háborgatják, a medve, farkas, vaddisznó; bőven legelész az őz és szarvas, meg más egyéb vad, a melyek óvatosan kerűlik az olyan hegyvidéket, a hol az ember sűrűbben jár-kél s gyakrabban ropog a vadász gyilkos fegyvere.
A bukovinai hegység Pojana Stampitól nézve.
Ehrmanns Tivadartól
Hegyek lábánál és lejtőin, részint pedig a Tatarka-hegyek hátán keresztűl vonúl Luczina vidékére egy régi út, melyet néhai Rudolf trónörökös 1887. évi bukovinai látogatásának alkalmára teljesen jó karba helyeztek. Ma azonban már megint alig látni a nyomát is, minthogy a számos záporpatakok, melyek nagyobb esőzések idején hirtelen megáradnak, szinte a fölismerhetetlenségig elpusztították ez útat.
Egy kicsiny, de igen sűrű fenyűerdőcskén áthaladva, közepes magasságú hegyek közt, 1.262 méter magasan fekvő fensíkra jutunk. Kisebb-nagyobb csoportokban álló fenyű- és égerfákat és szeder- meg áfonyacserjéket látunk itt; a tágas réteket a havasi rózsa és gyopár, a boglárka és a narancssárga arnika díszíti, mely a nép orvosságai közt mindenütt olyan nagy becsűltetésben részesűl.
Éjszak felé egy kis telep tűnik szemünkbe, mely a radautzi cs. és kir. ménesé és az a czélja, hogy a többnyire angol, arabs és normann fajú állami lovak ott teljes szabadságban nyaralhassanak. Jóllehet e magános hegyvidéken több kilométernyi kerűletben két-három hucul tanyánál egyéb emberi lakot nem igen látni, azért a Luczinát ritka szépsége miatt elég gyakran meg-megnézik az útazók, néha igen előkelő látogatók is. Ezek sorában első helyen említendő a boldogúlt Rudolf trónörökös (1887 július 10) és Péter Ferdinánd főherczeg ( 1895 július 29), kik itt jártukban maguk kijelentették, hogy nagyon gyönyörködtek e táj rendkivűli szépségében.
A Luczinától nyugatra a Bobejka vidékére jutunk, melynek rétjei szintén az állami méntelep tulajdonához tartoznak; innen pedig hegyoldalakon kanyargó gyalogösvényen a Stara Wipczyna és a Czarny-Dil tájára érünk. A völgyszorúlatok itt a sok helyütt lápos talaj, a sziklás folyótorkolatok, a rothadó fatörzsek és a szakadékok miatt gyakran oly járhatatlanok, hogy még a mokány hegyi ló is csak nagy ügygyel-bajjal halad át rajtuk.
A Stara Wipczyna éjszaki részén sűrűn következnek a mocsarak a Kirlibaba patak mentén, melynek a forrásai itt fakadnak. Innen a Doszczinára (1.461 méter) jutunk, melynek szelid hajlású erdőtlen hegyhátai közti völgyeiben két patak, úgy mint a Suczawába siető Kobilora és a Czeremoszba ömlő Sarata forrásai erednek. Ez a hegy, meg a tőle keletre álló Horoszina és a nyugati Hreben hegy a Czeremosz, a Suczawa és az Aranyos-Bistritza vízválasztója.
A „Kőasszony” nevű szikla a Jakobeny és Kirlibaba közötti úton.
Ehrmanns Tivadartól
