IV.
IV.
Kanizsán jelentkezett s mert két hónapig katona volt, megtették neki azt, hogy beosztották egy Galíciába menő ezredbe. Az ezredes mosolyogva mondta: vicceljük meg a halált.
Társainak állandó derültsége volt. Csodák csodája, hogy nem szúrt sem pajtásaiba, sem önmagába. Borjújában lappangott Danténak egy miniatűr kiadása.
A megsebesülése így történt valami felderítő szolgálatra ment egy csapattal Lemberg környékén. Előre kószált kozák erőre bukkantak, menekülniök kellett. Danika futtában egy árok szélén fekvő sebesült orosz katonára talált. Az orosz fájdalmas szép fejét feltartotta, szeme mélyéből kérés nyúlt elő. Úgy hasonlított Danika lelkének valamelyik rejtett rokonához. Az őszi nap úgy simult a csatatér felé, mint egy egyetemes abszolúció.
Danika megállott. A kozákok üvöltése fülét verte, de ő segítségre hajolt. Mert ott a gyilkos mezőn minden eddig múlt évvel, minden eddig írt könyvvel érezte, hogy ember.
Egy perc múlva ő is ott hevert. Szép gyermek-arcát hóna alá fogta, mint egy olvasásban elszunnyadt jó tanuló.
