VII. PÉTER CZÁR TÁRSASÁGÁBAN. – 1711. augusztus 29.–november 18. –
VII.
PÉTER CZÁR TÁRSASÁGÁBAN.
– 1711. augusztus 29.–november 18. –
PÉTER CZÁR TÁRSASÁGÁBAN.
– 1711. augusztus 29.–november 18. –
PÉTER czár tizenegy hajóval indult augusztus 29-én délután 2 órakor a Visztulán lefelé. Az egyik hajón Rákóczi ült huszonnégy udvari emberével, szolgájával. «Isten vezérelje szerencsénkre fölségedet – köszöntötte őt Bercsényi* – s láthassam is hamar hazánk dicsőségével!» Vay, Aszalay már elkésve érkeztek Wysockára, hogy láthassák, de megmaradtak hűségében. Ellenben Ráday Pál, Hellenbach János, Kecser Sándor, Nedeczky Sándor, Sréter János és Lányi Pál Jaraszlón Nagyboldogasszony napján értekezletet tartottak; kijelentették, hogy elfogadják a szatmári békét s bemennek a hazába. Levélben melegen búcsúztak el a fejedelemtől, kinek jó emlékezetét mindenütt magukkal hordozzák s kívánják, hogy nemzeti ügyünk boldogulásával Isten hozza vissza édes hazájába.* Bercsényi, Esterházy Antal, Forgách Simon, Csáky Mihály, Charričre (ki legtovább tartotta együtt ezredét), sőt maga a fejedelemasszony is Rönne, Ropp, Seremetjew s más orosz tábornokoktól várták ellátásukat. Rönne Károly különösen nagy magyarbarátnak mutatkozott; magyar ruhát akart csináltatni magának, magyar lovat, nyerget, czafrangot vásárolni;* de a következések megmutatták, hogy jó szónál egyebet alig adhatott. A bujdosók barátkozni kezdtek azzal a gondolattal, hogy kivándoroljanak Ukrajnába; a maradók közül a fejedelemasszony 4–6 udvari embert kívánt a maga nagyobb biztonságára. Ilyvóban vagy Szászországban szeretett volna meghúzódni, hogy urának a tárgyalásoknál használhasson. Sokan mentek volna a fejedelemmel, de olyanformán jártak, mint Ebeczky, a kinek nem volt mentéje, erszénye, semmije. Később mégis követte. A lengyelek mindnyájukat szidták, mert «ezek az átkozott magyarok gyujtottak gyertyát a muszkáknak».*
Augusztus 29. Arch. R. VII. 21.
Augusztus 15. Szalay, Rákóczi bujdosása, 153–4.
Bercsényi november 10. Arch. R. VII. 54.
U. ő augusztus 29. és szeptember 1. U. o. VII. 21–27.
73. BÁRÓ RÖNNE KÁROLY OROSZ TÁBORNOK.*
Báró Rönne orosz tábornok arczképe (270. l.) a «Die Europaische Fama» CXXVIII. füzetéből.
A lengyelországi magyar emigránsok középpontja Jaraszló lett. Ottan élt Rákócziné Ostrogi Janusius herczegnek a főtér egyik sarkán levő palotájában, udvarnépe pedig a főtér más emeletes házaiban. Egy esztendő mulva elköltözött onnan, de sokan, mint Krucsay István, Jávorka Ádám, Bercsényi Miklósné, Kajdacsy Péterné mindhalálig, sőt holtan is ott maradtak. Temetkezőhelyök, a Szent-János-templom, elpusztúlt;* sírjuk fölött sétakert van. Kő, czímer, fölirat nem emlékeztet azokra, a kik szenvedéseikkel Jaraszlót, a bujdosók egyik telepét, a magyarok szent helyei sorába emelték. Rákóczit végzete másfelé, messzebbre sodorta. «A merre tenger zúg, a merre a szél jár, csillag lehanyatlik: ott nyugszik meg ő már.»* Most azonban még, a hatalmas czár hajóján a népdallal* nem mondhatta el, hogy árva országa sorsának javulását, sötét felhői közt ég bosszúállását mindhiában várja. Hiszen éppen az a reménység vitte előre, hogy ezek a sötét felhők felszakadnak s «Isten ad hazánk felett tiszta, fénylő kék eget!»
Thaly, Jaroslawi kutatások, Századok, 1888. 597–610. Magasházy László, A magyarok sírboltjaiban. Budapesti Hirlap, 1910., 19. sz.
Régi kurucz népballada. Közli Thaly, Tanulmányok, 408–9.
Rákóczi búcsúdala u. o. 409. Rozsnyai Híradó, 1875. 14. sz. Gy. D. naplójából.
A czár hajóraja az első nap csak 15 kilométer utat tett a Szan vizén s az utasok az éjszakát Sieniawa mellett a parton töltötték.* Másnap tovább indultak. A czár és a fejedelem társzekerei a szárazföldön kísérték vagy inkább követték a rajt. Lezajsk (Lezanczko), Kreszów (Cresova), Ulanow mellett elevezve, augusztus 30-án este Princelojnál kötöttek ki. 31-én érintették Rozwadówot (Rozadovát), látták a sandomierzi tornyokat s késő éjszaka a Szan torkolatán túl Zawichost (Zajequoszt) falunál a Visztula partján pihentek meg. Ez a falu ma már orosz terület. Szeptember elsején Koczurig jutottak. Másodikán délben Lubomirszkij herczeg nagy vendégséggel várta a czárt, kinek egy futár hírűl hozta, hogy a szultán a békét megerősítette s XII. Károlyt Benderből kiutasította. Lubomirszkij a muzsikusokat a czár hajójára vitte s a jó hír örömére nagy mulatságot és vendégséget csaptak, még tánczoltak is a hajón. A fejedelem csöndesen nézte, a vert vezér milyen vígan vonúl hazafelé. Sokat nem szeretett a czárban, de csüggedni nem tudó természetét valóban szerette, mert csüggedni ő sem tudott. Késő este azután a czár partra tette Lubomirszkijt a muzsikusokkal együtt, de a hajósoknak, kik aznap 82 km. útat eveztek, csak Strunzace mellett engedett pihenést. A hajók parancsnokai orosz kapitányok, hajómesterei a vidéket ösmerő lakosok voltak. A czár jól fölszerelt, könnyű hajója járt elűl s a többinek ez után kellett igazodnia. Naponkint csak 60–80 kilométer útat tehettek, mert a tömérdek fatörzs és homokzátony néha órákig tartó késedelmet okozott s miattuk és a sziklák miatt nem egyszer voltak kitéve a megfeneklés vagy a hajótörés veszedelmének. Szeptember 3-án egy helyütt a part és a hatalmas fatorlasz közt csak csolnakokon kelhettek át. A fejedelem hajójának kormányába egy erősebb ág úgy belecsapódott, hogy kilökte irányából s elrekesztette vele a szűk nyílást. A víz sodra a többi hajót egyenesen neki hajtotta. «Az árboczokra keresztben erősített vitorlák kötelei összekuszálódtak a kötelekkel, – írja maga a fejedelem* – rúdjaik húzták az árboczot, a hosszú gerendákból készült kormányok egymással összeütköztek. A fedélzetek, rudak recsegése az ide-oda futkosó hajósok közt szörnyű lármát okozott. Némelyek a közelgő hajókat evezőikkel akarták feltartani; mások kötelekkel akarták kifogni az elszabadúlt kormányrudakat.» A fejedelem a veszedelem torkában sem veszítette el fiatalos jókedvét s bátorságát. Hajójáról átugrott a beléjök ütközött másik hajóba s tele palaczkjából egy-egy kortytyal kínálta meg a kétségbeesett hajósokat. Erre azután azok is megemberelték magukat; a hajlékony faágakat elhárították az útból, az elromlott kormányrúdakat hamarosan megigazították s a szoroson lék és törés nélkűl vezették át hajóikat. Ennyi baj közt a lengyelek könnyen elhitték, hogy veszedelem érte: barátja, Visnyoveczkij Mihály herczeg, elfogta őt.* Azonban a czár és a fejedelem hajói most már vígan siklottak tovább Varsó felé, a melynek falai alatt éppen naplementekor kötöttek ki. A czár és a fejedelem, Denhoff tábornok s más lengyel és orosz urak társaságában, Radziwill herczeghez mentek vacsorára, de éjtszaka visszatértek a kőfal alatt álló hajóikra. Szeptember 4-ét és 5-ét a fejedelem Varsóban töltötte, hol egyszer már menedéket talált mint bujdosó* s hol követei útján – most négy éve – mint fejedelem kötött szövetséget a czárral. Ennek a szövetségnek negyedik évfordulóján biztosította párisi ügyvivőjét, Vetésyt, hogy érdekeit csak az orosz akarja támogatni; a mire képes is, ha kímélettel bánnak vele. Idáig azonban a francziák elhanyagolták; XIV. Lajos miniszterei vakságukban saját uruk javát sem tekintették; velök tehát nem haladhatott egy úton. Ő maga már születésénél fogva sem követhet el méltatlan dolgot. Soha, semmiféle körülmény közt sem tehet alávalóságot s igazi föladatától semmi sem térítheti el.*
Sz. Király naplója, 244.
Önéletr. 235–236. A sok baj jellemzése Sz. Király naplójában, 247.
Szeptember 11. Arch. R. VII. 28. Varsói levelében Rákóczi megnyugtatta Bercsényit, hogy baj nélkül jutott át a veszedelmeken. Hivatkozik reá Bercsényi, 1711. szeptember 29. U. o. VII. 33.
Márki, Rákóczi, I. 210–217.
Szeptember 4. Fiedler, I. 363–64. Szalay, 109–111.
I. KATALIN CZÁRNŐ.*
I. Katalin czárnő. (273. l.) A szentpétervári téli palota eredeti olajfestménye után készült metszetről.
Szeptember 5-én a czári párt, a fejedelemmel s a lengyel és az orosz urakkal együtt, Radziwill herczeg látta szívesen külvárosi kastélyában, melynek a Visztulára néző széles folyosóján ebéd után tánczoltak is. Denhoff lithvániai tábornoknál folytatták a mulatságot és csak késő éjtszaka tértek vissza hajóikra. Másnap reggel a fejedelem – kétségkívűl egykori házigazdáinak, a lazaristáknak templomában – misét hallgatott s a czár hajórajával délben indult Thorn felé. Aznap csak Jabloniczéig jutottak; 7-én Nowy-Dwornál elhaladtak a Narew (az egyesűlt Bug és Csernivoda) torkolata előtt s Peczieloig, 8-án Raszlavszkáig (Włocłavek?) haladtak. 9-én a Drewrencz torkolatánál búcsút mondtak a tulajdonképpeni Lengyelországnak s néhány negyed óra mulva a porosz-lengyel Thornban, Copernicus szülővárosában kötöttek ki. Egyelőre véget ért a tizenkét napi fárasztó víziút, melynek unalmait a czár a hajón folytonos mulatozásokkal oszlatta el. Most is, a mint kiszállt, a fejedelmet az orosz és a lengyel urakkal együtt azonnal magával vitte egy vendéglőbe s az út befejezését késő estig borozással, lakmározással, tánczczal ünnepelte meg. A fejedelem a maga állásához méltatlannak tartotta ezt a korcsmai mulatozást, de nem utasíthatta vissza, mert a legnagyobb mértékben rászorúlt a czár jóindulatára.*
Rákóczi Önéletr. 237. Sz. Király 246–7. Thorn leírása u. o. 249–250.
74. GYÖRGY LAJOS VÁLASZTÓFEJEDELEM, UTÓBB I. GYÖRGY ANGOL KIRÁLY.*
György Lajos választófejedelem (275. l.) arczképe a «Die Europaische Fama» CLXI. füzetéből.
Ágost lengyel király tábornagya szeptember 11-én a czárt és a bujdosó fejedelmet fényesen megvendégelte. A társaságban jelen voltak Dolgoruckij Feodorovics Jakab herczeg, Golovkin miniszter, Kurakin herczeg, Gesoff orosz és Ribinsky lengyel tábornokok. Maga a czár harmadnap Golovkinnal, Kurakinnal és Gesoffal Karlsbadba indúlt egészségének helyreállítása végett, de feleségét Thornban hagyta. Katalinnal a czár titkosan már négy esztendeje megesküdött, s most foglalkozott azzal a gondolattal, hogy házasságukat nyilvánosan is megáldassa. A czárnő az úton és itt mindenkor tiszteletet, érdeklődést és nagy figyelmet tanúsított a daliás fejedelem iránt. Rákóczi attól tartott, hogy a rendkívűl gyanakodó természetű oroszok a férj távollétében hírbe hozzák vele, minek következtében nemzete s önmaga elveszíthetné a czár barátságát. Ettől már különben sem remélt sokat, mert tudta, hogy Karlsbadban a czár találkozni fog György Lajos hannoveri választóval (a későbbi I. György angol királylyal), a Habsburgház legjobb barátjával, a minek következtében a magyarok iránt alkalmasint meghidegűl. A mint tehát a czárnak előre jelentette, maga is útra készűlt Danczkába s onnan – titkosan – Berlinbe, hogy a porosz királylyal értekezzék, s Berlinből a londoni udvar elé terjesztett kérelmét is hathatósabban támogassa. Egyrészt Magyarországnak a németbirodalomhoz csatolásáról, s a magyar bujdosóknak Poroszországba való befogadásáról, másrészt pedig az angol-holland közbenjárás kieszközléséről, az angoloknak s az oroszoknak ez ügyben való együttes eljárásáról, Erdélynek Rákóczi részére való visszaadásáról s a magyaroknak az általános békébe foglaltatásáról lehetett volna szó.* Kétségtelen, hogy tervének egy részét a czárral is közölte. Úgylátszik, szóba jött, hogy el is kísérje. Bercsényi nem csodálta,* hogy nem ment vele, de mégis szerette volna, hogy még hívatlanúl is jelen legyen az összejövetelen, mert nem remélte, hogy annak idején a franczia király meghívja. A fejedelem különben úgy gondolkozott,* hogy ha ő, a czár, ilyen körűlmények közt nem ment volna fürdőbe; mire Bercsényi megjegyezte, hogy csak hadd mosakodjék, mert megmocskolta a török s ha már tisztúlni akar, máshol mosdjék, ne otthon.
Fiedler, II. 225. Szalay, 125–6.
Szeptember 29. Arch. R. VII. 37.
Rákóczi önéletr. 237.
A fejedelem ezután még harmadfél hetet töltött Thornban, hogy magyar ruhái helyett franczia öltözeteket készíttessen s útra egyébként is elkészüljön.* Ez idő alatt akarva, nem akarva, többször találkozott a czárnéval, a kit sokan tartottak szépnek, de nem találták elég műveltnek. Az erős, nagy, vidám asszony a fejedelmet sok tekintetben Szieniavszkijnéra emlékeztette, de tudta róla, hogy igazán szereti az urát, kit ebben a háborúban megmentett. Bercsényi mégis többet várt a fejedelemnek a czárnéval való találkozásától, mint a czár ottlététől. Hitte, hogy a czárné sokat segítene rajta, ha úgy merne, mint akarna cselekedni; de «valamely okból» csak keveset tud tenni, sőt szólni is. A fővezér szerint Rákóczinak ez a thorni maradása többet érhet, mint ha kétszáz minisztert avatna be terveibe, mert családi körben a feleség szép csöndesen sokat véghez vihet.*
Sz. Király naplója, 248.
Bercsényi okt. 10. Arch. R. VII. 45.
A czárné tiszteletére szeptember 20-án Dolgoruckij herczeg, 24-én pedig a fejedelem, s az ő tiszteletökre 27-én maga a czárné adott vendégséget. Mind a három helyen késő estig tánczoltak s a czárnénál a fejedelemnek különösen jókedve volt. Azonban, ahogy a mulatságból szállására tért, azonnal franczia ruhába öltözött s éjjel tíz órakor elbúcsúzott Perényi Farkas udvarmestertől s a czárné udvarában hagyott tizenöt emberétől. Kiment a Visztula hajóállomására,* de valami okból napokig kellett ottan várnia; mert még másnap,* sőt 30-án is,* Thornból írt Bercsényinek és tudatta vele, hogy a porosz királyhoz készűl. «Adjon Isten szerencsés útat a brandenburgushoz fölségednek – válaszolt barátja;* – de ha drága a piacza, semmi sem olcsó; mert a jó szobát, jó szót ingyen, olcsón nem adja. Megvallom, nem hiszem, valaki kiimádkozhasson bennünket, hacsak ki nem vághat!»
Sz. Király naplója, 248.
Arch. R. VII. 43.
U. o. 39.
U. o. 41.
Végre október elsején a fejedelem megindúlhatott Danczka* felé. Álnév alatt, mint orosz tiszt utazott. Több napi útja után Danczkába «nem minden nehézség, kérdezősködés és vizsgálat után» bocsátották be.*
Így nevezték a magyarok Danzigot lengyel Gdansk nevéről. (Latinúl Rákócziék Gedanumnak írták.)
Rákóczi önéletr. 237–8.
Bezenval báró franczia követ, nagyon szívesen fogadta s inkognitóját megőrizte. A derék svájczinak becsületessége, vendégszeretete, okossága, figyelmessége nagyon megtetszett a fejedelemnek, a kit a követ minden tőle telhető dologban tisztelettel, gondosan és leleményes módon támogatott.* Valóban «más esze» lett, mert a svédnek tehetetlensége miatt most már az orosz czárnak és szövetségeseinek barátságát kereste.* Bercsényi nem csodálta, hogy a fejedelem eleinte nem talált egyebet a dicséretnél Bezenvalban, de hozzátette, hogy majd megválik, milyen ember, ha tenni kell. Hiszen, ha valaha uralkodott, most csakugyan végzetesség uralkodik a világon; de éppen október 10-i leveléből látta,* hogy a svédekhez hajló Bezenvalt csak a fejedelem tartja az oroszok barátjának. Fierville szerint a czár melegen fölszólalt a magyarok érdekében, de ha Sziléziát megszállaná is, a magyarokat csak utoljára használná föl a bécsi udvarral szemben. Talán bízhatnak benne; de «a ki a tavaszi sóskán hízni akar, ki kell annak telelnie, ha csak szalmán is!»*
U. o.
Bercsényi okt. 10. Arch. R. VII. 43.
Október 26. U. o. VII. 46.
Bercsényi, október 26. U. o. 47–8.
A fejedelem a telet valóban itt akarta tölteni Danczkában, mely a lengyel király védelme alatt, a franczia királylyal pedig barátságban állt, s így a bécsi udvar cselvetéseitől nem kellett tartania. Olvashatta a város történetében,* hogy Danczka jóformán centruma és középpontja olyan királyi és birodalmi kereskedő városoknak, mint Wilde, Lübeck, Stockholm, Krakó, Lublin, Lipcse, Boroszló, a melyek mind körülbelül 80 mérföldre vannak tőle, mintha az Isten ezt a várost arra rendelte volna, hogy a kényelmére való dolgokat minden helyről beszerezhesse. Rákóczi is innen akarta megfigyelni az európai eseményeket, különösen a háború és a császárválasztás eshetőségeit. Előbb azonban, mint Sárosi gróf, a porosz királylyal szeretett volna találkozni. Útlevelét szeptember 22-ről meg is kapta, de azzal a bizalmas értesítéssel együtt, hogy látogatása kellemetlen helyzetbe sodorhatná a királyt, mert mostan már kétségtelen, hogy Károly főherczeg Spanyolországból mielőbb visszatér s akkor megválasztják császárnak. Valószínű, hogy a bécsi udvar gátolta meg Rákóczinak karlsbadi és berlini útját. Kéz alatt ugyanis figyelmeztette a czárt, hogy Karlsbadba ne vigye magával Rákóczit, mert ezt elfogatja; a porosz királytól pedig elvárta, hogy nem fogadja be a lázadót, ki most is franczia kézben van. A fejedelem maradt tehát s hogy nagy udvart ne kelljen tartania, Sárosi gróf neve alatt élt tovább Danczkában.*
Curicke, Der Stadt Danzig historische Beschreibung, 1687. Lásd Grisebach, Danzig, 71. l. Ennél régibb a város magyar leírása Szepsi Csombor Márton 1620. évi Europica Varietásában.
Jablonsky levele Klementhez Berlinből, október 31. Fiedler, n. 229–231. Szalay, 151–3. Rákóczi önéletr. 238. Mörlin bécsi jelentése október 10. Tört. Tár, 1882. 171. Vetésy november 6. Fiedler, I. 254. Szalay, 158.
75. AZ «ARTUS-UDVAR» DANZIGBAN.*
Az Artus-udvar Danzigban (279. l.), újabb reproductio után készült.
Érdekelte ennek a Hansa-városnak, a Föld egyik legnagyobb gabona-piaczának vidám társadalma. Világi foglalkozásokkal, üdűléssel, felejtkezéssel szórakozott; de nem annyira az Artus-udvarban találkozó patricziusoknak, mint a lengyel főuraknak társaságát és baráti összejöveteleit kereste föl. A zajosabb mulatságokban nem vett részt, de az élettől egyáltalán nem zárkózott el. Nemcsak új barátságokat kötött, hanem új szerelmi viszonyt is, a mit önéletrajzában bevall, de egyébként nem nyilatkozik róla.* Könnyed életmódjával talán csak azt akarta elhitetni a világgal, hogy megúnta a politikát; pedig egy pillanatra sem felejtkezett meg föladatairól. Már október 16-án Thornba küldte orvosát, dr. Langot, a czárnéhoz és intézkedett, hogy ott maradt emberei a podgyászszal együtt, a czár visszaérkezésének hírére, azonnal elinduljanak Elbing felé, a mi 20-án meg is történt.* Kevés jót várt az elbingi találkozótól* s mostan már Bercsényinek kellett őt biztatnia, hogy szívéből a czárt ne száműzze. Hiszen, ha ezt teszi és másképpen keresi boldogúlását, a viszonyok kényszeríteni fogják, hogy Párisba menjen; onnan pedig bajosan várhatják meg visszatérését.* Pedig Vetésy már megírta a fejedelemnek, hogy havidíját a francziák ötvenezer livre-ről húszezerre akarják leszállítani, közepes kegydíjnál aligha adnak többet s ha maga nem megy a királyhoz, a béke-kongresszuson szóba sem hozzák erdélyi fejedelemségét.* Strafford és Robinson lordok figyelmeztették Londonban Klementet, hogy Rákóczi állása most már egészen más, mint a háború idején s a szatmári béke után igen bajos volna közbenjárni érte az Ausztriai Háznál.* Angolországra komolyan alig számíthatván, a fejedelem október 23-án visszahítta Londonból Klementet,* a ki azonban egy ideig még helyén maradt; mert úgy vélte, hogy ha kibékűlnek is az angolok a francziákkal s a Bourbonok és a Habsburgok közt helyreállítják is az egyensúlyt, Magyarország komoly megnyugtatására nem gondolnak, hogy örökös elégületlenségét akármikor felhasználhassák Ausztria túlságos hatalma ellen. S a német birodalom fejedelmeinek sem áll érdekökben, hogy Magyarországból kizárják Rákóczit, mert különben a császár korlátlan hatalomra tenne szert a római birodalomban.* Még mindig hitelre talált Bécsben, hogy Rákóczi tavaszszal 30.000 emberrel törhet be Magyarországba.* «A pillanatok drágák», figyelmeztette őt Vetésy Párisból; mert ha Marlborough megbukik s a hollandoknak nem kell a kongresszus, az angol királyné magában Londonban békül ki ellenségeivel.*
Rákóczi önéletr. 239. «A kis Faniche»-ról Fiedler, II. 494.
Bercsényi november 2. Arch. R. VII. 52. Sz. Király naplója, 250.
Október 24. és 30. levelét említi Bercsényi, Arch. R. VII. 57–59.
Bercsényi november 16. U. o. 61.
Október 15. Szalay, 134–5. Október 23. Fiedler, I. 251.
Okt. 16. U. o. 136. Fiedler, II. 221.
Szalay, 188. Fiedler, II. 241.
Október 27. Klement Londonból Rákóczihoz. Fiedler, II. 223–5.
U. ő október 20. U. o. II. 222.
Október 28. U. o. I. 252. Az angol-magyar viszonyok megítélésére nagyon becses Klement október 30-i londoni levele u. o. II. 225–9. Szalay, 144–8.
A fejedelem a drága pillanatokat nem akarta elszalasztani; október 31-én sajátkezű levélben* kérte XIV. Lajost, gondoskodjék, hogy az általános béke megadja, a mit várnia kell tőle; akkor ő is több és hathatósabb jelét adhatja ragaszkodásának. Éreztesse a király a magyar nemzettel s a Föld minden népével, hogy állhatatosan oltalmazza azokat, a kik magukat az ő szolgálatára s ügyei előmozdítására szentelték. Igy Rákóczi példájának mindörökre lesznek követői. Hasonló szellemben írt V. Fülöp spanyol királynak és Torcy külügyminiszternek is és külön levélben fejezte ki részvétét XIV. Lajos iránt fia, a dauphin halála alkalmából.* November 9-én* pedig átment Elbingbe, hogy ottan várja meg a czárt.
Fiedler, I. 256.
U. o. I. 256–8. Szalay, 149–151.
Arch. R. VII. 66. 9-én még Danczkából kérte Torcyt, hogy az összes pénzt Danczkába küldesse. (Fiedler, I. 259. Szalaynál a 183. lapon sajtóhibából áll 8-a.) Téved tehát Sz. Király Ádám, ki szerint (Naplója, 255.) 6-án vonult be Elbingbe. Ez csak 9-én este vagy 10-én történhetett. Sz. Király különben csak 14-én követte oda s így nem úgy beszél, mint szemtanú.
Ez a látogatás nagyon aggasztotta a bécsi udvart, mely éppen ekkortájban kapta meg a czár és Rákóczi közt 1707-ben kötött varsói szerződés hiteles másolatát. Legjobban bántotta ennek az a pontja, a mely Rákóczi számára biztosította az erdélyi fejedelemséget. Csak azzal vigasztalódott, hogy a czár vereséget szenvedett s így semmit sem tehet a szövetség érdekében.* Erről Rákóczi is csakhamar meggyőződött.
Mörlin bécsi porosz követ jelentései november 4., 25. Tört. Tár, 1882. 171–2.
Nem történt meg, a mitől Bercsényi tartott: a fejedelem nem szalasztotta el a czárt, a ki 1711. november 11-én bevonult Elbingbe; de Rákóczi 13-án már megvallotta neki, hogy, bizony, a karlsbadi fürdő nem használt minden nyavalya ellen.* Sok jelből észrevette, hogy a czár megváltozott iránta. Kerülte a vele való találkozást, beszélgetést; előterjesztéseit kelletlenűl hallgatta meg s hideg udvariasságon kívűl egyéb figyelmet nem tanúsított iránta. Annyit mégis megtett, hogy meghítta magához Szentpétervárra. A fejedelem, kinek az orosz szokások egyébként sem tetszettek, lemondott erről a szerencséről, mert többet remélt párisi útjától.* Vaynak, Bercsényinek már azelőtt is többször mondta, hogy nem bízik az orosz segítségben; csak azért jött ide, hogy semmit se múlaszszon el s közelebb legyen más királyokhoz. Csalódott abban a reményében is, hogy a czár itten fog találkozni szövetségeseivel; ez a fejedelmi értekezlet végképpen elmaradt, sőt vele sem tartotta meg a tanácskozást. A fejedelem azt látta minden cselekedetéből, hogy a legkisebbet sem teszi meg érte. Ezt nem rosszakaratának, hanem a vele született lustaságnak és miniszterei éretlenségének rótta föl. Hiszen, ha eszök lett volna, nem töltik az időt hajókázással akkor, mikor Európában az egyetemes békét tárgyalják. A czár nem ösmerte föl helyzetét; azért olyan határozatlan, habozó és félénk.* Különben megfogadta volna azt a tanácsát, hogy ezt a telet Elbingben töltse, mert a török újból háborút fog izenni; de a czár ezzel a nagyon bevált jövendöléssel sem törődött.* A török béke bizonytalansága, az angolok békés hajlama, Kurakin francziaországi kiküldetése, Ágost király iránt való bizalmatlansága megzavarta, nem tudott mit mondani; tanácstalanúl állván, időt akart nyerni.
Arch. R. VII. 41.
Rákóczi önéletr. 239.
Rákóczi Vayhoz az elbingi találkozásról deczember II. Szalay, 214–5. Arch. R. III. 698–9.
Rákóczi az elbingi napokról Bercsényihez 1712 januárius 22-ikén Szalay. 291.
76. I. KATALIN CZÁRNŐ*
I. Katalin czárnő (282. l.) a «Die Europäische Fama» CCXXX. füzetéből
Szerencsére Katalin czárné is ott volt s megigérte, hogy kezébe veszi a dolgot, nem felejtkezik el a magyarokról s megtudja, ura voltaképpen mit akar velök.* A czárné Elbingben is többször találkozott a daliás fejedelemmel, a kinek sorsa meghatotta.
Erről Rákóczi november 21. írt valamit Bercsényinek, Arch. R. VII. 70.
November 15-én az elbingi orosz parancsnok ebédet adott a czári pár, Rákóczi, Golovkin főkanczellár, Dolgoruckij herczeg, Bruce Jakáb orosz tábornok és sok orosz tábornok, herczeg és tiszt tiszteletére. Ágyúk és taraczkok durrogása közt a lakoma három órahosszat tartott. Este még zajosabban mulattak. A czárné ugyanis férjhez adta egyik szobalányát s a lakodalomra a déli vendégeken s a porosz és lengyel követeken kívűl a városi úrinők egy részét is meghítta. Egészen tizenegy óráig tánczoltak; azután a menyasszonyt lefektették s hazaoszlottak. Harmadnap a czárné megint egy másik szobalánya lakodalmát ülte s a fényes társaság ezúttal délután két órától este nyolczig evett, ivott és tánczolt. Mint a multkor, a czári pár vezetése alatt most is mindenki szövétneket fogott, hogy az utczán keresztűl a menyasszonyt a harmadik házhoz kísérjék s lefektessék. Másnap a fejedelem is résztvett azon a villásreggelin, a melyet a parancsnok adott a czár tiszteletére. Semmit sem evett s nem tudott mulatni a «nemes bolond társaság» tréfáin. Asztalbontás után szállására sietett, de tíz órakor Rákóczi már hintóba ült, hogy a hajóállomásra kísérje a czári párt. A nagy uralkodó az ágyúk háromszoros üdvlövése közt szállt hajóra, hogy hazavitorlázzon új fővárosába, Szentpétervárra,* és – Bercsényi szerint* – valósággal elszökjék saját tudatlansága, vagy – Rákóczi elől. «Látom – írta Bercsényi* – Elbingben egészen elvégezte fölséged vele a dolgát, annyira, hogy már onnan semmit sem remélhetni; mert magától nem hull az átkozott éretlen noszpolya.» «Szaggatni kell, nem rázni», felelte a fejedelem.* Azután sem hanyagolta el összeköttetéseit a czárral; de már csak az újabb török-orosz háborútól remélt valami változást. A Moszkvába kívánkozó Bercsényinek ugyanakkor nyiltan megírta, hogy jobban bízik a francziában, mint az oroszban és semmiesetre sem akar kíséretével együtt Szibériába jutni.
Sz. Király naplója, 253–4.
Deczember 6. Arch. R. VII. 70.
Deczember 26. U. o. 79.
1712 januárius 16. Szalay, 280.
