VI. MINDENBEN CSALÓDVA. – 1711 június 25.–augusztus 29. –
VI.
MINDENBEN CSALÓDVA.
– 1711 június 25.–augusztus 29. –
MINDENBEN CSALÓDVA.
– 1711 június 25.–augusztus 29. –
WYSOCKÁN a fejedelem Szobieszkij János király egykori kastélyában gyönyörű park közepén lakott. Az épület egyemeletes faház volt, svájczi modorban. Néhány terme kívül-belűl apró, négyszögletű, festett tégelyekkel virág- és egyéb alakokra volt kirakva. A külső falakon levő tégelyeket már többnyire leszedték, de belűl majdnem mindenütt meghagyták. Minden ilyen tégely egy-egy Tympfbe (a pénzverőről nevezett tizenkét polturás ezüstpénzbe) került. A fejedelem azonban rozogának találta ezt a házat s alapjából újra akarta építtetni. A jaraszlói apáczákat meg is kérte, hogy a Szan folyó mellett levő téglaégetőjüket a munkálatok idejére átengedjék, jószágkormányzóját pedig, Missuna Mihályt, megbízta, hogy június 24-ikéig téglavetőkről, anyagról, gerendákról, szalmáról stb. gondoskodjék.* Az új ház körűl is megmaradt volna a régi szép kert, a melyben oszlopok alakjára nevelt fenyők, magas élősövények váltakoztak czitrom-, narancs-, gránátalma- és egyéb fákkal, szép virágokkal. A park közelében folyt a Szan vize, mely «nem kisebb a Bodrog vizénél» s éppen itt torkollott bele a Szkłoval egyesűlt Wisznia. A czár elmenetele után néhány napig Bercsényi, Esterházy Antal és Forgách Simon grófok feleségeikkel még ezen a kedves helyen maradtak a fejedelem kúriájában.* A fejedelem ezekben a zajos napokban* hagyta meg Thoroczkay János ezredesnek, hogy Károlyi Sándornak és más pártosoknak kezénél levő értéktárgyait szolgáltassa ki gróf Mikes Mihály és Petki Dávid részére; Hartl Ferencz alezredest pedig, felesége udvarmesterét, utasította,* hogy a magyar hadak felfogadására rendelt Ropp orosz brigadérost a Zavadka felől érkező hadaknak, különösen a karabélyos ezrednek fölfogadására és kifizetésére sürgesse, mert naponkint várja híveinek kijövetelét.
Június 19. Archiv. R. III. 722–3. Júliusban újabb utasítása Petrianszkij Jakabhoz. U. o. III. 725–6.
Sz. Király naplója, 238–9.
In curia nostra Viszocska, június 14. Arch. R. III. 689.
Június 19. U. o. III. 689–690.
A SZATMÁRI BÉKE MEGERŐSÍTÉSE 1711. JÚLIUS 20-ÁN.
(Közzétéve 1712 márczius 30.)*
III. Károlynak a szatmári békét elfogadó oklevele záradéka (1711. júl. 20.) (256. l.) A bécsi állami levéltárban lévő eredetiről. (Olv. l. 723. l.)
III. KÁROLYNAK A SZATMÁRI BÉKÉT ELFOGADÓ OKLEVELE ZÁRADÉKA. 1711. JÚL. 20.
(256. lap.)
…Regii appensione munitarum, quć datć sunt in Civitate Nos- | trâ Barcinonć vigesima Mensis Julij Anni ŕ Partu virgineo | supra millesimum septingentesimo undecimo, Regnorum Nostro- | rum Hispanicorum octavo, Hungariae verň et Bohemić primo | Carolus m. p.
A mikor Vayval magára maradt, a fejedelmen erőt vett a keserűség. Ahogy Fiervillenek, XIV. Lajos követének írta,* a franczia udvar egy idő óta úgy bánik vele, mint a kiszopott narancscsal, melynek héját elvetik. Lengyelországba jövetele s a császár halála óta szóba sem állnak vele; olybá veszik, mint a ki eljátszotta szerepét s nem törődnek a magyar háborúval. Egyáltalán nem támogatták a Péter czárral való alkudozásokban, a melyekhez pedig az ő kívánságukra fogott. Úgy látszik, azért adtak Vetésynek olyan fontos megbizatást, hogy körükből eltávolítsák s őt, a fejedelmet, nagy remények csalóka fényével a háború folytatására buzdítsák. Legalább gondoskodjanak hívei eltartásáról, a míg a küszöbön álló nagy dolgok eldőlnek; hiszen ösmerhetik önzetlenségét s hazaszeretetét. Vetésyt is utasította,* hogy menjen azonnal a franczia udvarhoz és sürgesse, hogy Fiervillet ugyanolyan czímmel és jelleggel küldjék hozzá, mint azelőtt Des Alleurst; egyúttal az aranygyapjasrend nyaklánczának (collier) és a hozzátartozó ékszereknek megküldését is sürgette. Ezekre nem hiúságból, hanem tekintélyének emelése végett volt szüksége.
Június 18. Fiedler, I. 356–9.
Június 18. U. o. 356.
A könnyen mozgó Vetésy akkor már június 12-ike óta Párisban volt s Torcy külügyminiszter útján kérte XIV. Lajost, hogy Károly főherczeget ne ösmerje el Magyarország királyának, míg az Ausztriai Házat a tróntól megfosztó ónodi végzést egy másik teljesen szabad és törvényes országgyűlés vissza nem vonja. Biztosította a minisztert, hogy a rászedett (trompé) Károlyi hibás eljárása nem akadályozhatja a magyarországi háború újrakezdését, csak pénzt adjanak a fejedelemnek. Torcy türelmesen végighallgatta hosszú előterjesztését, de nagyon óvatosan felelgetett s nem hogy a kihallgatás kieszközlésével, de még azzal sem biztatta Vetésyt, hogy átadja a királyhoz intézett emlékiratát.*
Vetésy jelentése és emlékirata június 20-ról. Fiedler, I. 226–233.
A fejedelemnek azonban ezekben a napokban már semmije sem volt Magyarországban az egyetlenegy Munkácson kívűl, a mely május 20-ika óta folytonosan daczolt Löffelholz altábornagy seregével. Munkácsot a fejedelem újabban is rettenthetetlen védelemre buzdította, de a palotások ezredese, Szentiványi János alparancsnok, úgy találta, hogy most már hiában várnak tőle segítséget s így élete nyilt veszedelmével titkos összeköttetésbe lépett a császáriakkal.* Károlyinak Sennyeihez intézett levele is* megtette a hatást. Ebben megnyugtatta a kanczellár-tábornokot, hogy a császárné őrségének befogadása nem jelenti a fejedelem várának és jószágának elvételét; a fejedelem a császári őrség közt is nyugodtan lakhatik; kár is, hogy, mint igaz magyar, a császár halálának hírére azonnal be nem jött. Hiszen maga hirdette, hogy ezzel minden ellenségeskedés megszűnt az országban. A fejedelem azonban nem ért egyet az országgal, koronás királynéja előtt fejét meghajtani nem akarja, a békét el nem fogadja, védőháborúra szánja el magát és Sennyeiéket is ellenállásra utasítja. Ily körűlmények közt a tábornagynak fegyveresen kell eljárnia a béke ellenségeivel szemben. Munkács azonban Lengyelország felé végvár s a fejedelem és Sennyei a törvények értelmében abba királyi őrséget tartoznak befogadni. Sennyei hűséget esküdött a fejedelemnek, a fejedelem az országnak; Sennyei tehát inkább az országnak engedelmeskedjék; ezzel minden egyébnél jobban biztosítja a fejedelem megkegyelmezését is. A fejedelem bizalmatlanságának a jele, hogy az egyetlen-egy Munkácsban kurucz őrséget akar tartani. De benne sem bíznak, ha a királyi őrséget be nem fogadja. Őszintébbeknek tartják őt és őket, ha Munkácsot átadják s vidékét nem teszik ki pusztulásnak. A mit ember csinált, azt az ember el is ronthatja s a királyné a béke megerősítésekor különben is több kegyelmet adott, mint remélhették.
1721 januárius 15. kelt bárói oklevele szerint Forgách-levéltár a M. Nemz. Muzeumban, fasc. XXI. nro 982. (régi jelzés). Károlyi–Pulay szerint (II. 472.) Rákóczi levele nem jutott be, ezen oklevél szerint azonban bejutott a várba.
Kelt Kassán, június II. Közli Pulay, II. 472–481.
Sennyei június 15-ikén valóban késznek nyilatkozott a vár föladására.* Pálffy, a ki akkor még Kassán állott, 18-ikán módosításokkal elfogadta az őrség föltételeit, melyek a szatmári békéhez való csatlakozást jelentették, de a fejedelemmel külön nem foglalkoztak.* Június 24-ikén a 4000 gyalogból és 500 lovasból álló őrség letette a hűségesküt, de nem a fegyvert Pálffy tábornagy kezébe s ágyúk dörgése, puskák ropogása, dobok és trombiták harsogása közt tartották meg a Te Deumot, utána pedig az áldomást.*
Levele Károlyi–Pulaynál, II. 482–3.
U. o. 484–9.
U. o. I. 99., II. 481.
Munkács átadása következtében – magának III. Károly spanyol királynak nyilatkozata szerint* – az egész országban helyreállt a nyugalom s a még hamuban levő szikrákat is eloltották.
Levele Pálffyhoz Barcellonából július 31. U. o. 504–5. De Pálffyt «ezen gonoszság teljes kiirtására» buzdította.
Tíz nap múlva a fejedelem a wysocki kastélyban hagyta feleségét, ő maga pedig Vay és mások kíséretében megindúlt Ilyvóra, a hová Javorówon és Janówon keresztűl harmadnap meg is érkezett. Szieniavszkijék külvárosi házában nagyon kedves fogadtatásra talált; egyszer Szieniavszkijék, máskor Visnieveszkij herczegék adtak a tiszteletére fényes ebédet és egy városi úr is meghítta a kertjébe.* A fejedelem a zajos ünneplések közt is talált időt, hogy Klementnek s más követeinek s általuk a külhatalmaknak is megmagyarázza,* miért nem fogadhatja el a szatmári békekötést. Az ország jogai és szabadságai megsértésének nevezte, hogy a nádor valamennyi vármegyében Magyarország királyának hirdette ki Károly főherczeget, holott a kihirdetés az országgyűlésre tartozik s az eljárást maga az 1687: II. t.-cz. is szabályozza. Tudassák tehát a hatalmakkal, hogy ő az országgyűlésen kívűl, eskü letétele nélkűl kihirdetett királyt el nem ösmeri, mert a magyar szabadságot mindennél jobban sértené, ha a nemzet lemondana arról a jogáról, hogy királyainak föltételeket szabjon s őket azokra megeskesse. Azonban kellő biztosíték mellett személyesen jelenik meg vagy képviselteti magát a hirdetendő szabad országgyűlésen s királyúl ösmeri el azt, a kit az országgyűlés királynak ösmer el és megkoronáz.
Sz. Király naplója, 239. A város leírása u. o. 239–240.
Klementhez június 27. Fiedler, II. 185–8. Szalay, 79–81.
70. JAWOROV É5 ZALUZE KÖRNYÉKE
Július 3-ikán ebéd után a fejedelem Bercsényivel Janówon keresztűl indúlt vissza Javorówra, a hova másnap érkezett meg. Három hetet töltött ottan. A török-orosz csatatérről hírek még nem érkeztek, a politikában szélcsend uralkodott, csak a fejedelem szőtte egyre terveit. Ezek közé tartozott, hogy Magyarországot a szent római birodalommal kellene egyesíteni,* mit a birodalmi fejedelmek alkalmasint szívesen fogadnának. Magyar államférfiak már korábban is foglalkoztak ehhez hasonló tervvel. Utóbb olyan államférfiak, mint Strafford (a korábbi Raby) és Robinson lordok valóban megfontolásra méltónak tartották, hogy Magyarország a német birodalom keretében belűl mint alkotmányos választókirályság maradjon fenn.*
Július 6-ról kelt levelét csak Vetésynek Londonban szeptember 18-án írt levele hivatkozásából ismerjük. Fiedler, II. 211.
U. o. 218. és Szalay, 123.
A hosszú várakozás ideje alatt a fejedelem a vár kétemeletes fapalotájában mint valami nyaralóban élt. A hely fekvésével meg lehetett elégedve. A várat vízzel telt mély árkok vették körűl; az alatta levő hatalmas tavon egy ötkövű malom zakatolt. A park czédrus- és hársfáit versaillesi-módra nyesték s a sugarak módjára szétágazó árnyas utakat ilyen fák szegték be. Helyenként szökőkútak, vízimesterségek, madárröpdetők, halastavak voltak; a park kellő közepén pedig fürdőház ólomkáddal és zuhanynyal.* A fejedelem ebben a gyönyörű, de kissé elhagyatott kertben egyszerű szórakozások, fürdés, séta, olvasás közt töltötte idejét. Mindennap misét hallgatott s megállapított időben káplánjával, Fray Józseffel együtt buzgón imádkozott Szűz Máriához. Mióta feleségével találkozott, Szieniavszkijnéval csak az udvariasság határai közt beszélt. Az asszony, a ki egynapi járóföldre lakott tőle, gyakran hítta magához. Meg is látogatta, mert politikai okokból nem mondhatott le barátságáról s nem akarhatta, hogy a szerelmet gyűlölet kövesse. Parányi kocsiján nekiment a legnagyobb vízáradásnak is, hogy fölkeresse és szinte gyönyörködött benne, hogy az asszony ezt a régi vonzalomnak tartotta, az emberek pedig az igazi lovagiasság és vakmerőség jelének tekintették.* Magános kirándulásai valóban vakmerők voltak, mert Dzikówról, Szieniavszkijék birtokáról Bercsényi éppen most értesítette, hogy a bécsi udvar Szandeczkijnek (Lubomirszkij herczegnek) s Ribinszkijnek – a grófságon s tábornokságon kívűl – fejenként 200.000 forintot ígért, ha Rákóczit és Bercsényit elteszik láb alól. Ribinszkij azonban nem vállalkozott erre a hitványságra s megmutatta a leveleket Szieniavszkának, ez pedig Bercsényinek.* Szieniavszkij olyan ürügy alatt, hogy újonczozni akar, egy kapitány alatt a Kasunow-ezredből 60 embert rendelt a fejedelem mellé Javorówba. Testőrségnek azért nem nevezte, mert a király és a tanács nyiltan védelmébe vette a fejedelmet s a király nagyban fogadkozott, hogy erről a védelemről nem mond le a német kedvéért.* Azonban Szieniavszkij jobban szerette volna, ha Rákóczi Podoliában, a Bug mellett, Medsibosh (Medzibuz) várában, Esterházy Antal pedig attól délnyugatra, Satanówban (Satono) vonúl meg, a mely most éppen Ausztria (Galiczia) és Oroszország határán fekszik. Medsiboshban kétesztendei termés van fölhalmozva a csűrökben, a lovaknak, barmoknak elég a legelőjük, a pusztákon annyi szénát csinálhatnak, a mennyi csak kell. A jószág nagy s a vár, a melyet Dessio éppen most erősített meg, elegendő védelmet ad. Fölajánlotta a brzezáni várat is, hol tíz évvel azelőtt egyszer már menedéket talált, de megjegyezte, hogy szálláson kívűl egyebet ottan nem adhat.*
Sz. Király naplója, 243–4.
Rákóczi önéletr. 222–3.
Július 12. és 14. Arch. R. VII. 6., 8.
Július 14. U. o. 7.
U. o. 8–9.
71. GRÓF WILCZEK HENRIK VILMOS.*
Gróf Wilczek Henrik Vilmos arczképe (263. l.) a «Die Europaische Fama» CVI. füzetéből.
Pálffy János megbízásából ezalatt gr. Wallis cs. tábornok és egri várparancsnok is bement Lengyelországba és nagy igéreteket tett a visszatérő bujdosóknak, a miben gr. Wilczek osztrák követ buzgón támogatta. Rivičre tüzérezredes, magyar felesége után epekedve, július közepén valóban késznek is nyilatkozott, hogy a franczia seregben viselt alezredesi rangjával a császári seregben vállaljon szolgálatot.* Másokkal nem nagyon boldogúlt; de Forgách Simon máris hajlandóságot mutatott, hogy Medsibosh helyett Gács várában lakjék.* 13-ikán Ghyczey Zsigmond lovászmester, Ghyczey Gábor és Komáromy János bejárók, Szentpétery András, Beniczky Farkas és Fáy András nemesinasok, egy hét mulva pedig – édesanyja halálának hírére – Kandó Zsigmond írnok is elbúcsúzott a fejedelemtől s hazamentek Magyarországba.* Wallis, ki máskülönben is sikerrel járt, Hartl János Erazmusnak, a cs. kapitányból lett kurucz ezredesnek, 4000 aranyat igért, ha Bercsényit megöli; Savoyai Jenő herczeg azonban undorodva utasította el ezt a tervet,* Dupont azonban, Rákóczi franczia tolmácsa és udvari sebésze, ezt a tervet idején fölfedezte a fejedelemnek s két más osztrák kémet is leleplezett.* Pedig Hartl hűségtől áradozó leveleket írogatott a fejedelemhez, a ki most is megbízta, hogy a Charričre-ezred szökevényeinek összeszedésére Ropp orosz brigadérostól biztost kérjen maga mellé.* Drohobyczán Ropp éppen ezekben a napokban tartott szemlét a Lengyelországba jött magyarok felett.* Köztük volt Szatmári Király Ádám, a ki pár nap múlva, július 19-én, udvari bejárónak esküdött fel Javorówon s azután ötödfél esztendeig naplót vezetett a fejedelem tetteiről. Elsősorban az ő feljegyzéseinek köszönhetjük, hogy biztosan tudjuk, Lengyel- és Francziaországban hol és mikor járt a fejedelem, hogyan élt s milyen nevezetesebb személyekkel találkozott.
Bercsényi július 17. U. o. 10.
Július 19. U. o. II.
Sz. Király naplója, 240.
Levelét említette Thaly a képviselőház 1903 márczius 27-én tartott ülésében.
Július 31. Arch. R. VII. 11–12.
Július 14. U. o. III. 690–1.
Sz. Király naplója, Rákóczi-tár, I. 240.
72. SZATHMÁRI KIRÁLY ÁDÁM.
A nagy árvizek miatt Rákóczinak késnie kellett a wysocki és jaraszlói kirándulással, pedig már 16-ikára várták. Nem beszélhetett tehát Miozczinskij lengyel kincstárnokkal sem, a magyar határokon álló lengyel hadak új parancsnokával, hanem csak levélben kérte meg,* hogy az ő vagy a Bercsényi útlevele nélkűl egy kuruczot se engedjen visszatérni Magyarországba s ebben az ügyben főhadsegéde, Székelyhidy Mihály meghallgatásával járjon el. Július 24-ikén néhányad magával Javorówról Jaraszlóra indúlt. Az éjszakát saját falujában, Surówon töltötte s másnap, a 3–4 kilométer szélességre kiáradt Szan vizén keresztűl, nyolczadmagával két egymás mellé kötött csolnakon ment be Jaraszlóra. A veszedelmes útat még aznap visszafelé is megtette. Surówon meghálván, már reggel otthon volt Javorówon.* Vetésy leveléből* ottan értesűlt, Torcy külügyminiszter június 20-ikán milyen ridegen nyilatkozott ügyéről. Egyenesen kijelentette, hogy XIV. Lajos nem segíti tovább, mert maga is békülni akar; Rákóczi pedig, a ki uralkodóból alattvaló lett, olyan most már, mint az a püspök, a ki molnárságot vállalt. A fejedelem azonnal* tiltakozott az alattvalóságnak gondolata ellen is. «A mi történt – mondta – a Károlyi műve, a ki hűtelenűl élt a reáruházott hatalommal.» Elösmerte, hogy nincsen már hada; az oroszok habozása miatt még Charričre 800 embere is eloszlott. A vele jött tábornokok és más bujdosók inséget szenvednek. Ha van a francziákban őszinteség, segítenek rajtuk s módot adnak, hogy újra kezdjék a háborút. Hála Istennek, még övé a nemzet szíve és hajlandósága; s a kuruczok le nem tették volna fegyveröket, ha Károlyi el nem hiteti velök, hogy ezt ő parancsolja. Ha úgy jön a sora, az egész nép engedelmeskedni fog neki. Megmondhatja Párisban, hogy kész ugyan föláldozni magát a magyar hazáért s ernyedetlenűl előmozdítja a király érdekeit, de csak akkor fog az új munkához, ha a király előbb szerződést köt vele, mint Erdély fejedelmével. Ebben az esetben ő maga állna a sereg élére; mert ha Bercsényi vagy más vezetné, a zavar újra kezdődnék. Moldvából az orosz sereg födözete alatt benyomúl Erdélybe s elfoglalja annak fejedelemségét; onnan, egyenesen tőle függő idegen hadak élén, megint fegyverre szólítja a magyarokat. Jobb móddal folytathatja a háborút, mert összeforr a sereggel s nem kell annyi kíméletet tanusítania, mint mikor külföldi segítsége nem volt. Ha Bezenválra vagy másra bízzák a szerződés megkötését, két hónapig még Lengyel- vagy inkább Oroszországban marad; de ha nem akarnak szerződni vele, tudni szeretné, miként fogadnák a franczia udvarnál, mert itt Ribinszkij és Lubomirszkij herczeg miatt élete sem biztos és már jaraszlói uradalmát is kénytelen zálogba vetni.
Július 21. Arch. R. III. 691–2.
Sz. Király naplója 241.
Július 12. Fiedler, I. 234–5. Szalay, 83–84.
Július 29. Fiedler, I. 359–363. Szalay, 86–90. Ez egyúttal felelet Vetésynek jún. 20. és 22. kelt jelentésére. (Szalay, 76–77.)
A másik rossz hír sem váratott magára. 31-ikén este újból útnak indúlt és Surówon át augusztus 2-ikán érkezett Jaraszlóba, hol az apáczák klastroma közelében szállt meg. Golovkin kanczellár födözet alatt küldte oda Pápay Jánost, kit a czár szövetségese, a moldvai vajda előtt, június 25-ikén hazugnak és csalónak nyilvánított, mert azt mondta a vajdának, hogy a fejedelem a czár tudtával küldte őt a portára. Igazat mondott; de sehogy sem politikus őszinteségével a vajdát éppen akkor idegeníthette volna el a czártól, mikor ennek moldvai földön kellett meggátolnia a törökök előnyomulását. A fejedelem is szemrehányást tett Pápaynak, hogy vigyázatlanúl megsemmisítette reményét, a melyet az oroszok és törökök kibékítéséhez fűzött.* Azonnal értesítette Golovkint, sőt magát a czárt is,* hogy Pápayt elfogatta. Megkérdezte, milyen elégtételt adjon, de egyúttal mentegette követét. A czárhoz külön megbízatással küldte Ebeczky Sámuelt. Akkor már tudta, hogy július 12-ikén a czár békét kötött a törökökkel; de még nem ösmerte a béke súlyos előzményeit és föltételeit, a mikről a czár később személyesen és igen öszintén beszélt neki.* Mostan mint győzedelmes békekötőt üdvözölte s diadalt kívánt minden ellenségével szemben. Öröme annál nagyobb, mert a törökkel megbékűlvén, a czár mostan már megmutatja hozzá s a magyar nemzethez való kegyelmét, helyreállíthatja Magyarország szabadságát. Bizalmukat, reményüket, Isten után, beléje vetik.
Rákóczi önéletr. 230., eml. 300.
Augusztus 4. Arch. R. III. 692–8.
Péter czár eddigi életírói nem vették figyelembe Rákóczinak erről a hadjáratról való elbeszélését (Önéletr. 231–3.), a mely magának a czárnak előadásán alapszik és sok téves adatot megigazít. Fontosak Safirow német titkárának Ebeczky levelében foglalt közlései is augusztus 20-áról (Arch. R. VII. 17–18), a miket a fejedelemmel közölt.
Másnap hajnalban a fejedelem titkosan odahagyta Jaraszlót, de nem Wysocka, vagyis délkelet, hanem észak felé; mert szomszédos wysocki uradalma erdejében két század magyarországi német had leselkedett reá, hogy elfogja. Csakhamar elért a Szieniavszkijak ősi helyére, Sieniawára, mely a Szan jobb partján, Jaraszlótól tizenöt kilométerre van. A palatinusné gazdatisztje is elkísérte s gondoskodott ellátásáról. A fejedelem a nap fáradalmait a füge- és más ritka fákkal ékes kert árnyában pihente ki. 6-ikán negyvenöt kilométert tettek meg kelet felé Olyeszycéig, hol megint Szieniavszkijék árkokkal és szép kerttel körűlvett, várszerű udvarházában szálltak meg. Másnap ötven kilométernyi út után a magierówi (magyaroskai) vendégfogadóban kaptak éjjeli szállást. Reggel a fejedelem szentmise után újra megindúlt és Zólkiewen (Solyquán) át késő este érkezett Kukizówra, mely Ilyvóhoz északkelet felé 40 kilométerre van. Három nap alatt 170 kilométer útat tett meg; jól esett tehát utána pár napi foglyázás és madarászat.* Itt, Szieniavszkijék félig kész udvarházában, várakozott a czárra, kinek vereségéről csak most hallott biztos híreket. A ránézve szomorú valóságról maga is meggyőződött, mikor augusztus 21-ikén 7–8 kilométerre eléje ment a czárnak Dzidziłówba (Dedilowba), hová hatalmas szövetségese egy kis éhes csapattal érkezett meg. Meghítta őt Dolgoruckij herczeggel, Golovkin kanczellárral s több tiszttel együtt «egy korty» tokaji borra. A czár néhány óráig jókedvűen borozgatott, beszélgetett vele. Rákóczi az ő bizalmas közlései alapján jegyezte föl az orosz sereg július 8–12-iki szerencsétlenségének történetét.*
Sz. Király naplója, 241–2.
Rákóczi önéletr. 233.
Vége volt a török-orosz háborúnak, de az orosz-franczia szövetségbe s Magyarország megsegítésébe vetett hitnek is. A czár újra meghítta a fejedelmet s bujdosótársait Ukrajnába, a Kijewtől délre eső területre. Negyven esztendő mulva a neki szánt telep déli szomszédságában, a régi magyar Lebediában, csakugyan letelepedtek magyarországi szerb elégületlenek;* de Rákóczi nem akart ennyire elzárkózni a magyar hazától, a melynek szabadságáért minden pillanatban kész volt síkra szállani. Közelebb akart lenni a franczia-német csatatérhez, a hol még nem dőlt el a küzdelem.* A franczia királytól még mindig remélte, hogy belefoglalja az általános békébe. Torcynak ugyan nem nagyon állott a kegyében. Ez a külügyminiszter azt hitte róla, hogy nagyobb a szerencséje, mint a képessége; hogy ha szerencséjével élni tudott volna, az Ausztriai Háznak most egy talpalattnyi földje sem volna Magyarországban; de hát Rákóczi telhetetlen papzsák* létére minden pénzét fényűzésre költötte s pénzt adni neki annyi volna, mint azt szántszándékkal elvesztegetni.* A király maga azonban augusztus 4-ikén biztosította Vetésyt, hogy Rákóczit továbbra is pártolja. Most már Torcy is csak a mostoha körűlményeket emlegette, mint a segítség akadályait. Legtöbbet talán az angoloknak és a hollandusoknak a császárral kötött szövetsége fölbomlásától várhatnak.* A fejedelem valóban attól és a császárválasztás eshetőségeitől remélte ügye fordúlatát. Azért szánta rá magát, hogy nem vándorol ki Ukrajnába, hanem elkíséri a czárt Elbingbe, Danczka közelébe s ha minden törik-szakad, onnan Francziaországba megy. A czár megigérte, hogy a Visztulán odáig egy hajót bocsát rendelkezésére. Azután szállására ment és csak másnap folytatta útját Zólkiew felé.
Ennek a története Kiss Miklóstól Erzsébet czárnő szerb telepítései. (Marosvásárhely, 1909.) Magának a területnek leírása u. o. 44–56.
Rákóczi önéletr. 234.
Panier perce, lyukas zseb.
Vetésy Fontainebleauból július 29. Fiedler, I. 236–7. Szalay, 90–92.
Vetésy augusztus 6. Fiedler, 241–3. Szalay, 95–97.
RÁKÓCZINÉ
Az Aradi Kölcsey-Egyesület gyüjteményében őrzött régi festményről.*
Rákócziné arczképe. (268. l.) Az aradi Kölcsey-egyesület gyűjteményében, a hová a Dániel-család ajándékából került.
A vendéglátás után a fejedelem Kukizówra tért vissza s harmadnap, augusztus 23-ikán indúlt Bercsényivel és egész udvarával Péter czár után. Zólkiew várában* Szieniavszkával együtt 24-ikén részt vett azon a lakomán, a melyet Szobieszkij Konstantinus királyi herczeg, Wielkie-Oczyban pedig másnap a russiai palatinus adott a czári pár és kíséretök számára. Rákóczi Szurówon vált el Szieniavszkától, ki bement Jaraszlóra, mire a közeli Wysockáról a fejedelemasszony még az este (augusztus 25) meglátogatta urát, de csak rövid ideig maradt nála.* Kétségen kívűl hűtelennek tartotta, mivel most is annyi időt töltött egy másik asszony társaságában. A fejedelem mindennap bejárt Jaraszlóba a czárhoz és gondoskodott hajója fölszereléséről. Kibékűlt feleségével és huszonnegyed magával augusztus 29-ikén hajóra szállt, hogy a czárt elkísérje s a Balti-tenger mellett keresse hazája boldogságát. Felesége követni akarta, de elájúlt, mikor elolvasta azt a levelet, a melyben arra kérte, hogy maradjon, mert reméli, hogy nemsokára visszajöhet.* Maradt tehát. Férj és feleség többé sohasem látták egymást. S a boldogtalan Mária Amália Saroltának a rettenetes bizonytalanságban csak az az egy vígasztalása volt, hogy ura most már Szieniavszkától is örökre elszakadt.*
Leírja Sz. király, 243.
U. o.
Bercsényi a fejedelemhez szeptember 1. Arch. R. VII. 26.
Rákóczi önéletr. 234.
