V.
V.
Az 1839/40-diki országgyűlés után egyszerre nagy változáson ment át hazánk közélete. Egyrészről a kormánynyal való kibékülés azt a reményt ébresztette, hogy ő fogja most már a reformok ügyét kezébe venni; másrészről maga az ellenzék tekintélyes része is azon az állásponton volt, hogy az izgatás szüksége ideig-óráig megszünt. A kormányba helyezett reményeknek igen nagy súlyt adott az országgyűlésen kialakult új, ú. n. haladni akaró conservativpárt, mely már-már vezéréül ismerte el gróf Dessewffy Aurélt. Széchenyi, ki szeretett mindent határozott elvek szerint rendezni be, a jövő tennivalóját abban írta körül, hogy nemzetiség tekintetében biztosítva lévén, ebben védelmi, az alkotmány kifejtésében haladó állást kell elfoglalni.
Azonban a békét, mint ismeretes, megbontotta Kossuth a Pesti Hirlapban, ki éppen azt az agitatiót kezdte meg, melyet Széchenyi rosszalt s melyre nézve Deáktól is nyilatkozatot vett volt. A magyar conservativ körök más, Széchenyi újra más okból, egyaránt megdöbbentek s Széchenyi rövid, nagy lelki harcz után Batthyány, Wesselényi, Eötvös, Bezerédy, Klauzál s mások lebeszélése és kivált Deák nagyszabású levele (márcz. 20.) daczára tollhoz nyulván, megírta A kelet népe s a Pesti Hirlap czímű nevezetes röpiratát, melyhez már 1841. február közepén, tehát a Pesti Hirlap 12–13-ik számánál hozzáfogott s kiadta 1841 június 25-ikére.
Széchenyi e csodálatos lyrai hévvel s nagy lélekharczok közt írt röpiratában különösen két tételt állít fel: egyik, hogy Kossuthnak nem elveit, hanem kivált taktikáját rosszalja; a másik, hogy ezen az úton forradalomra viszi a nemzetet. Maga ez az egész kérdés, a Széchenyi és Kossuth közti ellentét, annyiszor volt már kifejtve,* hogy itt bővebben szólni róla nem szükség. Annyi bizonyos, hogy volt valami velőkre ható e magas érzelmi és erkölcsi megnyilatkozásban; s ennek kell tulajdonítani azt a terjedt és nagyon becses irodalmat, melyet létrehozott és a mely egész bonyolultságát sejteti azoknak a körülményeknek, melyek 1840 után előállottak, élökre állítván ép úgy a meggyőződéseket mint érzelmeket.
L. e mű szerzőjétől is: Széchenyi és Kossuth írói harcza 1841–43-ban. Új magyar Szemle. 1900. II. Ujabban Viszota Gyula: A Kelet népe történetéhez. Budap. Szemle. XCVI. 161. l. (1903.)
)
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF LEVELE GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁNHOZ.
(Sály, 1841. márczius 1.-éről.)*
A gróf Széchenyi Istvánhoz irott levél (96. l.), a Magyar Tudományos Akadémia birtokában van.
Ki kell emelni, hogy Eötvös nem Kossuth mellett, hanem azon látszó igaztalanság ellen fogott fegyvert s a miatt elegyedett a vitába, melyet a saját és a közmeggyőződés szerint Széchenyi a Pesti Hirlap, sőt még inkább a haladás emberei ellen elkövetett. Föllépni annál inkább kötelességének érezte, mert Széchenyi elmondván neki aggodalmait, felhivta, hogy Borsodba és Szabolcsba menvén, figyelje meg a közhangulatot. Ezt 1841 februárjában Eötvös megtevén, márcz. 1-én megirta neki, hogy semmi olyan hatást, mitől ő tart, nem tapasztalt s ez alkalomból minden rábeszélését felhasználta, hogy Széchenyit a Kossuth elleni fellépésről lebeszélje. Röpirata tehát körülbelül ismétli azokat a főelveket, melyeket e levele és Szalayhoz a Pesti Hirlap irányáról irt egy másik levele kifejez.* Alaptétele az, hogy Széchenyi kétségtelenül felléphetett a Pesti Hirlap ellen a nélkül, hogy lelépne a haladás útjáról; a kérdés csak az, vajjon a Pesti Hirlap adott-e okot e fellépésre? a pillanat, melyben élünk, szükségessé tette-e? s vajjon ez a mód megegyeztető-e a haladással, a jogos szabadsággal és szabad véleményadással?
Széchenyihez irt levelét l. hasonmásban e mű mellett és Viszota id. czikkében.
22. A «KELET NÉPE» CZÍMLAPJA.
Alig van valaki, a ki tudományos irányú műveiben egyszerűbb, de egyszersmind annyira azonos módot követett volna mint Eötvös. Ez abban áll, hogy vagy részekre osztja a bizonyítandó tételt és a részeket egyenként bebizonyítva, magát a tételt is megdönthetetlennek mutatja be; vagy a dilemmatikus okoskodás módszere szerint felállítja a lerontandó főtételt, részekre osztja s mindeniket ledöntve, velök szemben mintegy diadalmasan fölépíti, fölemeli a helyes állítást. Oly mód, melynek eredete ugyan a formális logikába tartozik s általában a szónoklat alapbeosztására mutat; de szabatos tételei miatt rendkívül alkalmas az áttekintésre s emeli a világosságot az elrendezésben. Így már Vélemény a fogházjavítás ügyében munkájában ismételve találjuk ezt ily alakban: három az ok, melyek a tömlöczök által okozott romlás fő kútfejei; háromfelé oszthatni az amerikai büntető rendszer hasznait. Hasonlót lelünk nyomban erre 1839–40-iki beszédeiben, pl.: az 1791: XXVI. t.-cz-ből kétféle kötelesség hárult a haza polgáraira; mindaz, mit a zsidók polgárosítása ellen általában fel szoktak hozni, három főokra vihető vissza; két okot hoznak fel arra, hogy a két tábla közti egyenetlenségnek a rendek az okai stb. Vegyük pl. az utóbbi esetet. Eötvös igy jár el: felsorolja az okokat, megczáfolja őket egyenkint s következik kimutatása, hogy a rendi álláspont a helyes.
Elég a példákból; a bizonyításnak ez a módja végig vonul Eötvös iratain; beszédeiben ép úgy megleljük mint a Reformban vagy a A XIX. század uralkodó eszméiben s későbbi röpirataiban. A részelés e világossága, a felosztás e tisztasága és áttekinthetősége s ezzel kapcsolatos erős logikája teszi Eötvös tudományos természetű művei alaplényegét s egyszersmind tárgyilagosságát. Éppen ezért ily műveiben csaknem tetszeleg hideg nyugalmával, rideg tárgyilagosságával, elemző higgadtságával; mintegy meg akarta mutatni, hogy a költő megfér benne a tudóssal, amaz nem hátrány itt, s a költő heve, érzelmessége, közvetlensége nem akadálya a tudós elemzés szakszerűségének és következetességének. És ebben lehet, sőt Eötvöst ismerve, kell is czélzatosságot keresni; mert éppen ő egyike volt azoknak, kiket kortársai s azok, kik legjobban ismerték, ábrándos költőpolitikusnak neveztek, a miben ő méltán kicsinylést látott s az egyetlen dolog volt, a melylyel föl lehetett izgatni.*
Nagyon jellemző e tekintetben 1845-ki vitája Dessewffy Emillel, kinek talán túlzó hevességgel válaszolt.
De térjünk vissza a röpirathoz.* Eötvös Széchenyi könyvéből kihéjazza a vádat: elitélése a Pesti Hirlap taktikájának és modorának. Jó; tehát szól e kettőről rendre. Széchenyi szerint most a jó taktika kettőt tart szem előtt: hogy az alkotmány legyen nemzeti és haladó; hogy teendőink sorát önszükségeink szerint határozzuk meg. Az első ellen a Pesti Hirlap nem vétett; a második ellen vétett a következő két módon: napról napra új indítványokat téve, csekély erőnket szétforgácsolja; külföldet utánzó javaslataival oly utakra vezeti a magyart, melyeken tönkre mehet. Most ezeket czáfolja meg, még pedig az első vádat a lehetetlenségre vitel által, a másodikat meg úgy, hogy felsorolja e vészthozó javaslatokat, melyek: Mátyás szobra, tömlöczeink javítása, kisdedóvók, hasznos ismereteket terjesztő társaság. Ezek közül az elsőt a P. Hirlap nem sürgette, a másik hármat nem a lap kezdeményezte, hanem mások, sürgette Eötvös maga is; de ő nyugodt, hogy ezekkel a hazának semmi esetre sem ártott.
Kelet népe és Pesti Hirlap. Irta báró Eötvös József. Pest, 1841. Nyom. Landerer és Heckenast. 2. 120. l.
Most a modorra tért át. Ebben Széchényi vádja négy: a P. Hirlap szegényeket a gazdagok, a birtoktalanokat a birtokosok ellen ingerli; minden felsőbbséget gyanúba hoz s gyűlöltté tesz; a kiváltságos és főrendeket meggyűlölteti a néppel, a municzipiumokat népszerűtlenekké teszi. E vádakat czáfolja meg most a legszigorúbb lelkiismeretességgel s kénytelen azt mondani, hogy Széchenyi csalódott, miközben mintegy azt sejteti, hogy nem is helyesli azt a fontosságot, melyet általában Kossuthnak tulajdonít és ebben minden esetre kevésbbé volt a röpirat oly messzetekintő mint Széchenyi. «Azon haza – mondja erről – melyet egyetlenegy hirlapnak nem elvei, nem vétkes iránya, hanem egyedül elhibázott modorja sírba dönthet, azon nemzet, melynek vékony fonalon függő létét egy journalistának keze kettészakaszthatja, már nem él; s magyar hazánk, legyünk nyugodtan, erősebb alapokon áll.» Hozzáteszi, hogy hite szerint Széchenyi «minden szabad discussió», «minden szabadabb időszaki sajtó ellen» írta művét; ez volt az, mi őt leginkább felszólalásra birta.
23. KOSSUTH LAJOS FELELETÉNEK CZÍMLAPJA.
Ime a röpirat, mely 1841 augusztus 31-ikére, tehát nyolcz nappal előbb jelent meg mint Kossuth híres Felelet-e. Széchenyi aggodalmak közt olvasta s növelte kételyeit, noha szerfölött prókátorosnak, de e nemben mesterműnek nevezi naplójában; pedig – teszi hozzá – alig lehet ő ellenében veszélyesebb fegyverrel élni. Ebben kétségtelenül van valami igaz. Eötvös könyve mintája a pártatlanságnak és finom dialektikának. Széchenyi műve ily hideg elemzést ki nem tart. Ma megdöbbent, tudva, hogy e látnoki vádakat és prófétai keserveket az idő igazolta; e kevés és csak másodrendű tényre látszik támaszkodni; a számító logika könnyen lerontja érveit. Főképen megtámadható volt arról az oldalról, hogy midőn az egész magyar haza visszhangzott a szabad sajtó isteni áldásától s a rendek táblája csak imént külön tiltakozásba foglalta mint soha el nem idegenített nemzeti jogot: akkor Széchenyi könyve világosan ez ellen látszott intézve, mint egy gigászi kézből a szabadsajtó gyökerére czélzó fejszecsapás; pedig csak imént engedtetett kissé szabadabb mozgás éppen a Pesti Hirlap által. Érezte-e Eötvös utóbb csakugyan, hogy Széchenyi fellépésének s további egész Kossuth elleni hirlapi hadjáratának, melynek végakkordjai csak 1844 közepén, Kossuth leléptével hangzottak el, hogy más alakban ujra kezdődjenek, más és mélyebb e szempontból a jövő által igazolt okai voltak: bizonyítani nem tudjuk, de valószinű; mert többé sem közvetve, sem közvetlenül bele nem avatkozott.
Míg így e röpiratán valódi lázas izgalommal dolgozott, csak kevés idővel előbb fejezhette be A karthausit is, melynek vége az Árvizkönyv V. kötetében 1841 július 26-ikára jelent meg. Most legközelebbi feladata volt e művének külön sajtó alá rendezése, mely B. Eötvös József Munkái I–II. kötet czímmel megjelent «újólag átnézve és javítva» 1842 augusztus 25-ikére. Ebben az időben, 1842 második felétől az országgyűlés megnyiltáig, Eötvös irodalmi működésében egyébiránt némi szünetelést tapasztalunk. Pulszky ezt némileg e nagy műve lanyha fogadtatása miatti kedvetlenségnek tulajdonítja. Annyi bizonyos, hogy e pár év néhány fontos kérdésében nem vett részt; úgylátszik, hogy sem a vegyes házasságok, sem a nemzetiségi vita, sem a nagy számmal felvetett haladási kérdések nem érdekelték. Csupán a büntetőtörvénykönyvi választmányban vett állandóan részt, mely nemcsak az ő politikai pályájának volt kiindulása; hanem akkoriban hazánk legkiválóbb politikusai életében a legfőbb kérdések egyikévé vált, mint olyan, melyet évek óta a tudomány, a költészet, a röpirat- és hirlapirodalom nemcsak előkészített, hanem számára az egész közvéleményt meghódította. Jobban előkészítni reformot már nem lehetett volna.
Deczember 1-én (1842) kezdődtek meg az ülések. Mint fönnebb láttuk, Eötvös az elvi kérdéseket megállapító albizottság működésében vett részt s ebben ő is a halálbüntetés ellen sazvazott, melyet a többség is elfogadott; ugyancsak védte az esküdtszéki intézményt is, mely megbukott; részletesen felszólalt a hallgatórendszer mellett, de a bizottság 44 szóval egy, az Eötvös szavazata ellen, a magánrendszert fogadta el, bizonyos mérsékléssel, hol a büntetés nemével összefér. Ez alapelvek megállapítása után három külön albizottság dolgozta ki az anyagi részt, a bűnvádi eljárást és a börtönügyet. Az előbbi határozat volt oka, hogy Eötvös nem a börtönügyiben kivánt lenni, hanem a Deák elnöklete alatt dolgozó anyagi büntetőjogi bizottságban működött, melynek rajta kívül Bezerédj István, Klauzál Gábor, Pulszky Ferencz (jegyző), Fábry István, Haader Pál, Wenkheim Béla voltak tagjai; Szalay a bűnvádi eljárási bizottságnak lett segédjegyzője s egyszersmind az egész javaslatnak ez a része főleg az ő műve, mint Pulszky és utána Fayer mondják.
Pulszky azt írja, hogy a tárgyalás menete az volt, hogy ő, mint jegyző, minden pontnál előadta az összes külföldi codexek intézkedéseit; azután megvitatták, Deák összefoglalta a véleményeket s mindeniköket felszólította, hogy szövegezze az eredményt. Bezerédj készült el rendesen legelőbb, azután Eötvös, Klauzál és Pulszky; ekkor minden szöveget megbiráltak s végül Deák diktálta le az eredményt, melyet szintén megvitattak. «Oly módon készült szorgalmas, szakadatlan munka után a büntetőtörvénykönyvi javaslat, melyben minden szó a Deáké» – írja Pulszky Mittermaiernek is és azt írja 1842 január 8-ikáról: «Ezuen kisebb bizottságban természetesen csak kevesen dolgoznak, így pl. a codexen Deák, Klauzál, Bezerédj és Eötvös, a jegyzőkönyvet én vezetem. Tanácskozásaink inkább barátságos eszmecserék, mert a rokonérzés már régen összeköt bennünket.» Az üléseket Deák lakásán tartották (Uri-utcza, Horváth-ház) 9–1 óráig s gyakran este is. Így készült el a nevezetes mű 1482 január 3-ikától augusztus végeig; ekkor az egész a másik két részszel együtt kinyomatván, 1842 november 11-től 1843 márczius 19-ikéig a nagy bizottság 45 ülésen tárgyalta le s ebben az alakban került az 1843–44-ki országgyűlés elé. Szalay fordításában 1843-ban németül is megjelent; viszont ő fordította magyarra Mittermaiernek róla írt elismerő tanulmányát, mely (névtelenül) megjelent szintén 1843-ban. Látjk tehát, hogy ha a javaslat a maga végső alakjában kiválóan Deák műve, benne hathatós és lelkes részt vett Eötvös is.* De kivált politikai nézetei és alkotmányjogi elvei végleges megalakulására volt elhatározó ez a működése.
L. az egészről Fayer kitünő dolgozatait s kivált büntetőjogi irodalmunk e korára: Az 1843-iki büntetőjogi javaslatok anyaggyűjteménye. I. Bevezető tanulmány, – U. ö. A magyar büntetőjog kézikönyve. II. 49–61. l.
Láttuk ugyanis, hogy a második albizottságban Szalay is részt vett, sőt az eredmény főkép az ő műve s másokon kívül Eötvös is különösen kiemeli érdemeit. De Eötvös többet s lényegesebbet is mond; egészen ugyanazt, mit a Reformban; de itt Szalayra mint az egésznek kezdőjére alkalmazva s ezt Csengery is megerősíti. Szalay t. i. már gyakorlati jogi működése még 1840 előtt meggyőzte, hogy jogviszonyainkban el vagyunk maradva s ezt az a káros előitélet okozta, hogy nemzeti hiúságunk szerint a magyar jog olyas valami, a mi Európában egyedül áll; s ha hazánk a jogi eszmék fejlődésére hatást nem gyakorolt is, de ezektől függetlenül fejlődött és fejlődhetik ezután is. Ez tévedés, mert alapos ismeret ellenkezőleg arról győz meg, hogy jogi törvényhozásunk ép úgy, mint alkotmányos kifejlődésünk, a multban mindig párhuzamosan haladt az európai államokéval. Ez a kölcsönhatás azonban a későbbi török uralom miatt megszünt s innen az, hogy a mit jogviszonyainkban eredetiségnek vélünk, csak káros hátramaradás. «Mert valamint a mívelődésnek közös foka szükségkép egy bizonyos közösséget idéz elő a népek politikai és társadalmi viszonyaiban is: úgy oly nép, mely társadalmi viszonyaiban és politikai institutióiban másoktól eltér, sohasem vehet részt az általános haladásban sem.» Innen Szalay azon meggyőződése, hogy noha egyébként a békés és fokozatos haladás híve volt, ezt joviszonyainkra nézve csak gyökeres átalakítás által vélte elérhetőnek. Innen magyarázható a Themis megindítása 1837-ben s több barátjával a Budapesti Szemle alapítása 1840-ben, melyeknek éppen a jogi törvényhozás terén a gyökeres reform előkészítése, az eszmék előlges érlelése, anarchiájuk megszüntetése volt a czélja.
Kétségtelen tehát Eötvös szavaiból, hogy hazánkban Szalaynak nem annyira vezetése, mint inkább baráti körben való működése és felvilágosító útbaigazítása által egy kis kör állott elő, főképen barátaiból, kik egy jogi forradalomról alkottak terveket, természetesen tisztán az eszmék küzdése, a meggyőzés ereje s a törvényhozás működése által; de a mely jól tudta, hogy erre előkészület és meggyőzés kell. Ez tehát már 1840 előtt megtörtént. Innen úgy Szalaynál, mint Eötvösnél az állandó törekvés már 1840 előtti, tehát legelső fellépésökben a gyakorlati élet és a tudomány kölcsönös hatására, «viszonos kiegyenlítésére». S most kérdjük: nem találjuk-e meg e gondolat vezető fonalát Eötvös szépirodalmi műveiben is?
De ne térjünk el. A másik iránytadó gondolat e közös működésben az, hogy a gyakorlati életet csak az elméleti viták készíthetik kellőkép elő. Eötvös már Vélemény a fogházjavítás munkájában hangsúlyozza, mint kora érdemét, hogy theoriákat alkot, a gyakorlatot felmenti a vakesettől s nekik éppen annyi köszönhető mint a kor emberszeretetének. Ez volt Szalay vezérgondolata a Themis megindításában s ez volt övé és társaié a Budapesti Szemlében, melynek tehát nem véletlenül volt jelszavával választva Bacon e mondása: «Legitimae inquisitionis vera norma est, ut nihil veniat in practicum, cuius non fit etiam doctrina aliqua et theoria.»
Mielőtt megnyilt volna a büntetőjogi választmány működése, Szalay egy második európai utazást tett Németországba, Hollandiába, Angliába s az intézmények új ismeretével tért haza, melynek csak egyik eredménye volt A büntető eljárásról még a kellő időben megjelent műve. Ne feledjük, hogy saját tudósítása szerint Lerminier már 1839-ben figyelmeztette őt, hogy bármely lényeges kérdésben sem dönthet ma már egy európai állam sem elkülönítve; az eszmék, intézmények fejlődése solidaritásban áll az egész világon s ebben hazánknak is helyet kell foglalnia. Tehát elv gyanánt fejében készen volt az, minek hirdetésére éppen e választmányban való működése adott ösztönt. Meggyőződött, hogy a gyökeres reform kiterjesztendő, a jogviszonyoknak a politikai intézményekkel való kapcsolata miatt, politikai egész állapotunkra. Így egy politikai iskolát hozott létre, szintén egészen szűk körben, mely előbb csak baráti körként karolta fel eszméit. Ez tekinthető a centralisationális iskola első, rendszeres megalakulásának, mely az 1843–44-iki országgyűlés előtt tettleg föl nem lépett ugyan; de melynek meggyőződése elhatározottá lett s ennek az elvnek hívebb támogatója, utóbb küzdője Eötvösnél nem volt és nem lehetett.
Így jött el az 1843–44-iki országgyűlés, melyen Szalay, mint Korpona követe, az alsó-, Eötvös pedig a felsőházban vett részt, mint az ellenzéknek Batthyány mellett most már elismert vezére.
Eötvös szereplése ezen az országgyűlésen némileg egyértelmű az országgyűlés egész történetével; mert alig volt oly fontosabb kérdés, melyhez ne szólt, melyben részt en vett volna. Azonban mindennek részletezése nagyon is meghaladná ez életrajz kereteit. Összesen mintegy 270 kisebb-nagyobb felszólalását már említettük. Láttuk továbbá a vallásügyről is nézeteit még 40-ből, melyek szerint e kérdést a vallásegyenlőség, tökéletes kölcsönösség és szabadság alapján kívánta megoldatni és hogy nézte a vegyesházasságokból született gyermekek vallására nézve diadalt aratott. A töbi beszédei közül pedig különösen kiemelkednek jövő aktiv politikai működése szempontjából azok, a melyeket a túrmezei nemesség panasza ügyében (két beszéd) s a szabad királyi városokról alkotott törvényjavaslat tárgyalásai alkalmával mondott el 1844 márcziusában (12 beszéd); mert különösen ez az utóbbi kérdés egész figyelmét lekötötte annál a sokszerű kapcsolatnál fogva, melyekkel egész alkotmányukkal összefüggött. Ebbeli nyilatkozatai szorosan megegyeznek a Szalayéival, a ki ugyane kérdésben 1843 szeptember 27-ikén tartotta nevezetes beszédét. A szabad királyi városok valódi képviseltetésében ugyanis Szalay is többet látott, mint a mit a javaslat kifejezett; t. i. látta egy új elemnek az alkotmányba behozatalát s ez által a teljes jogegyenlőség előkészítését, vagyis az egész nemzet parlamentaris képviseltetése győzelmét; tehát egy népképviseleti országgyűlés és parlamentaris felelős kormány bontakozott ki messze néző tekintete előtt. «Mert nem municipalis ország képében látom a nagygyá lett hazát, – teszi hozzá – nem hiszem, hogy municipalis foederalismus lehessen a végczél.» Elismeri, hogy fenmaradásunk megyei szerkezetünk kövekezménye; de statussá fejlődésünket nem neki fogjuk köszönni. Ezért, noha a megyék jogai megszorítását most még a haza érdekei ellen valóknak tartaná; mégis már most megjelölt volna a javaslatban oly kiváló pontokat, melyek a centralisatio kapcsaiul szolgálhassanak.
Többször és teljesen így, de már részletesebben nyilatkozik Eötvös. Először akkor szólt ehhez az ügyhöz, midőn 1844 január 30-ikán és február 1-én kifejtette a főrendi kormánypárti állásponttal szemben, hogy a túrmezei nemesség ügye országgyűlési tárgy s a verificatiót országgyűlési jognak mondván, többen s maga a nádor is ezt a municipalis rendszerbe ütközőnek mondták. Szivéből tiszteli ő a municipalis szervezetet, – felelte Eötvös február 1-én – mert tudja, hogy létünket az 52 megye mentette meg, mint megannyi bástya. Ezt alkotmányunk egyik fő talpkövének tartja jövőre is; de nem hallgathatja el, hogy kivált a végrehajtó hatalom tekintetében a megyék hatalma túlságos és veszélyes; mert ez sem a renddel, sem a törvények gyors végrehajtásának feltételével nem egyeztethető össze. Azonban míg kormányi felelősség nincs, míg a törvényhozás ujjáalakításában szabadságunkban nagyobb biztosítékait nem kapjuk; addig a megyék eddigi teljes jogai megtartandók. Utóbb a városok rendezéséről szóló törvényjavaslatnál a municipalis szervezettel, mint Szalay, egészen hasonló viszonyba hozza a városok rendezésének ügyét, mint szintén municipalis szervezetét; de élesen megkülönböztetné egyrészről a közszabadság eszméjének szempontjából a politikai szabadságot, melyet ez fentart, az egyéni szabadságtól, melyet veszélyeztet; másfelől alkotmányt fentartó szerepét, melyet azonban e szervezetében nem bír összeegyeztetni egy erős kormány szükségképi feltételeivel. Ugyane viták alatt fejtette ki nézeteit a szabadválasztás szükségéről s a kötelező követi és főelg a pótló utasítások káros hatásáról. Hasonló okokból tartotta szükségesnek május 9-iki beszédében az országgyűlés évenkénti tartását; mert egyedül ez biztosíthatja hazánk törvényhozási és végrehajtási egységét. «Magyarországnak centralisatióra van szüksége, – mondá ez alkalommal – s e centralisatiónak felfogásom szerint egyetlen módja az, hogy a törvényhozó testnek befolyása és ereje a municipiumok irányában erősíttessék.» De ez csak a felelősségből merítheti eredetét és okait.
24. BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF.
E helyekkel kissé részletesebben foglalkoztunk; mert bennök már ott van alapelveiben mindaz, a min a centralistikus iskola utóbb jóformán semmit sem módosított, csak részletesebben kifejtett. De ugyanitt ki van fejtve az a későbbi elv is, hogy elkülönzött javításokkal nem lehet egyetemes átalakulást végrehajtani. A reform csak rendszeres politikai tanok eredménye lehet. Ha a törvényhozás a maga egész akaratát ki nem fejtheti, csak panaceákat teremthet, melyek jó hatása éppen azért kétes marad az összes irányában.
A másik, a mit Eötvös politikai állása ebben az időben mutat, az egyenlőség elvének hangoztatása. Némileg politikai helyzetünkből következik, hogy a szabadság és egyenlőség eszméi közül, melyek csak elméletben férnek meg oly békésen, de az állami gyakorlatban egymással valójában fordított arányban állanak, s tehát az egyik túltengése a másik rovására esik: nálunk a 40-es években az egyenlőség, még pedig a törvény előtti, éppen úgy mint az alkotmánybeli, némileg absorbeálta a szabadság eszméjét; vagyis, midőn népfelszabadítást és összeolvadást említettek, mint a szabadságok legfőbbjét, voltaképen az egyenlőséget értették alatta. Eötvös ugyan az egyéni szabadságot éppen úgy, bárha nem annyiszor hangsúlyozza; mégsem tűzte ki ekkor még oly súlylyal az újabb törekvések legelső czéljául s az újabb állami feladatok legfőbbjéül, mint utóbbi röpirataiban és nagy művében A XIX. század uralkodó eszméiről; sőt midőn a centralisatio állami és nemzetfentartó szükségét hangsúlyozza, szintén az egyenlőség érdekében tör lándsát, minek oka nem az állam és határai s az önkormányzati jog köre helyes felfogásának hiányában, hanem egyenesen abban keresendő, hogy nálunk nem egy erős centralisatio határainak megvonása volt kérdésben, ellenkezőleg, a túlságos municipalitás korlátozása s ennek a helyes államisággal való összeegyeztetése. Ezt azért kell már most kiemelni, mert utóbb Eötvösnek nem egyszer vetették szemére, hogy később hangoztatott önkormányzati elvei s az egyéni szabadság biztosításáról felállított tanai ellentében állanak a 40-es években a municipiumok korlátozásáról s ez által az egyéni szabadság biztosításáról felállított elveivel. De, mint látjuk, ez az ellentét csak látszólagos s így bátran tovább mehetünk.
