IV.
IV.
Az országgyűlés után Eötvös éppen úgy, mint az összes hazai vezető elemek, a politikától egyelőre visszavonult s hagyta, hogy történjék, mit a felség és kormánya jónak látnak. Íga következett el a «kurta alkotmány» koszaka, a mint a Schmerling-féle rendszert akkoriban a magyar közönség gúnyosan nevezte s melynek, mint gyermek, már e sorok írója is tanuja volt.
Az az élénkség azonban, mely közéletünkben az 1859-iki olasz háború után megindúlt, nem maradt abban. A tizenkétévi tespedtséget élénk munkakedv váltotta fel, mely nem birt többé közömbös maradni. E tevékenyek közé tartozott Eötvös annál is inkább, mert természetéből teljesen hiányzott a magyar ember végzetszerűségben vetett hite és megnyugvása. Ellenkezőleg, az ő nyughatatlan és mozgékony, eszmét eszmére, megoldást megoldásra kigondoló szelleme folyton a kilábolás lehetőségét kereste s valójában innen az az ingadozás, mely az 50-es évkben iratait jellemzi. Alig oszlott el az országgyűlés, egy bizottság állt össze, mely Kossuthnak példájára a magyar ügynek a külföldi sajtóban való állandó ébrentartására az egész országban pénzt gyűjtött. Eötvös is részt vett benne. Ennek pénztárnoka gr. Károlyi Sándor volt és 1861 novemberében megkezdte működését. Az akadémia és Kisfaudy-társaság a felvett fonalat szintén nem engedte ki kezéből; a nemzet pedig ez és más társulatok, intézetek működését, így az erdélyi múzeum-egyletét, nemzeti szinházét, röviden mindazét, mi a nemzeti élettel kapcsolatban állt, sem azelőtt, sem azután nem tapasztalt áldozatkészséggel támogatta. Így indult meg Eötvös működésével 1861 november 24-ikén a magyar írók segélyegylete,* melynek alakuló ülésén Eötvös elnökölt s ezen tartott beszédében többek közt a csak imént, 1861 április 9-ikén, meghalt Vachott Sándor családja sorsára hivatkozva, emeli ki egy ily egylet és pénzalap létesítésének szükségét. Ő lett az egylet alelnöke s a választmány elnöke és mint ilyen, nagy munkásságot fejtett ki a pénzalap növelésében, s e czélra 1862 szeptemberében egy évenként megjelenő album kiadása tárgyában. Volt alkalmunk az album érdekében az írókhoz intézett felhivást olvasni az ő és Gyulai Pál, mint titkár, aláírásával. Így jelent meg a Részvét Könyve Gyulai szerkesztésében 1863-ban,* melyben Eötvös gondolataiból közölt nehányat. Ebbeli működését kiegészíti továbbá az államtól kieszközölt sorsjáték, az alaptőke állandó gyarapítása, hangversenyek rendezése stb.
L. pl. Vas. Újs. 1861. 48. sz. U. ez időben Eötvös betegségéről lásd Vachottnénak nov. 3-ikáról írt levelét. (Nemz. Múz.)
A közönséghez szóló felhivást l. P. Napló 268. sz. 1862 november 4-ről.
A következő 1862-ik évben az ő elnöklete alatt folytak a magyar természetvizsgálók és orvosok IX. nagygyűlésének előkészületei és állandóan részt vett az összes irodalmi és társadalmi mozgalmakban. Tagja lett a nemzeti múzeum választmányának és Fejérmegye hölgyei az ő buzdítására szerezték meg a múzeumnak Székely Bertalan Dobozy és neje czímű képét. Részt vett továbbá 5000 frt tőkével a magyar földhitelintézet alapításában; engedélyt kért b. Wenkheim Béla, Trefort Ágoston és gr. Károlyi Sándor társaságában egy vasút előmunkálataira, mely Mezőtúr vagy Gyoma–Szarvas–Orosházán át a Tiszáig, illetőleg Szegedig vezetett volna.
Mindezek részletezése nagyon is eltérítne kitűzött czélunktól. Visszatérve az íróhoz, az országgyűlés után kiadott első műve: Gyöngysorok. Báró Eötvös József összes szépirodalmi műveiből fűzte Vachott Sándorné. (Pest, 1861. Heckenast Gusztáv. 414. l. Wigand K. F. könyvnyomdája Pozsonyban.) Megjelent 1861 szeptember 20-ikára. Ebben Vachottné, mint czíme is mutatja, összegyűjtötte (isten, haza, természet, árny és felhő, lélektan, élet, ábránd, szerelem, a nő hivatása, nevelés, nép, szabadság, egyenlőség czímek alatt) az Eötvös műveiben elszórt gondolatokat és elmélkedéseket. Mint ilyen, e gyűjtemény társa a későbben kiadott Gondolatok-nak s még inkább 1894-ben kiadott Arany kalászok-nak.* Vachottné gyűjteményének eredete igen érdekes világot fet Eötvösre s ezért méltó megemlítésre; t. i. azért egyezett bele kiadásába, mert az 1861 április 9-ikén elhalt költő családján akart vele segíteni.* Igen valószínű másrészt, hogy ez adta az ötletet arra, hogy saját oly gondolatait, melyeket tapasztalatai és irodalmi benyomások hatása alatt külön följegyzett, de műveiben fel nem használt, összegyűjtve kiadja. Kora ifjúságától fogva szokása volt ugyanis apró kis zsebkönyvekbe beírni gondolatait, a mint alkalmilag eszébe jutottak munka- vagy sétaközben. Ilyen zsebkönyvet minden évben tele írt egy párt, mint ez Goetheről olvasható; mert a szép és emelkedett gondolatokat senki sem tisztelhette volna jobban. Eötvös is mindig gondolkozott: hit, világ, emberiség, politika, tudomány, egyszóval minden, reflexiói és érzelmei tárgya volt. Egyszer mutatta Ráthnak abból az alkalomból, midőn e mű második kiadásáról beszéltek, – mely azonban csak Eötvös halála után jelent meg 1874-ben Gyulai rendezésében – hogy nem egy, hanem három-négy kötetet is adhatna ki oly gondolataiból, melyeket műveiben és beszédeiben fel nem használt. A Gondolatok* 1864-iki évszámmal jelentek meg, anyja emlékének ajánlva s az anyja leveleiből vett és már említett jelige alatt; de még 1863-ban rendezte sajtó alá: hit és vallás, ember és világ, irodalom és tudomány, állam és politika, észrevételek és szabályok fejezetek alá foglalván őket.
Arany kalászok B. Eötvös József munkáiból. Budapest. 1894. Kiadja Ráth Mór. 8, 272. l. Ennek szakaszai: Hit és vallás, Ember és világ, Irodalom és tudomány, Tanítás és nevelés, Haza és nemzet. Ez utóbbi gyűjteményt Pethes János állította össze s hogy a Vachottnééval sokban azonos, csak természetes. Megjegyzendő, hogy a Gyöngysorokkal is előbb Vachottné Ráthot kinálta meg; de mint Eötvös egy leveléből tudjuk, nem vállalta el, hanem fordítást igért Vachottnénak. «Nehéz az élet, – írja itt Eötvös – ő legjobban tudja s a gondviselés nem élvezésre, hanem türelemre állított a földre s ez a legfőbb, a legszükségesebb erény.»
Ezóta állandóan segített Vachottnén és gyermekein. Bizonyítják ezt több mint 100, többnyire kelet nélküli levélkéje Vachottnéhoz (Nemz. Múz.), felhivása az Anyák hetilapja (1861 szeptember 26. P. Napló, 1861. 237., 256. sz.) érdekében s neki adott művei, melyeket Vachottné a Magyar gazdasszonyok hetilapjában, Anyák hetilapjában és Almaanchjában adott ki s 1871-ben Babérlombok b. Eötvös József műveiből (Pest, 1871. Heckenast . XL, 502. l.) cz. a. gyűjtötte össze, 1871. márczius 19-ikén kelt előszóval. A kötet áll egy érdekes életrajzból Pulszky Ferencztől, ezt követik Eötvös művei: Gondolatgyöngyök, Novella, Egy gazdasszony levelei (Regénytöredék), Különféle alkalmi iratok (6 kisebb czikk és egy levél) s végre kiadta a Gyöngysorokat is benne. Az Egy gazdasszony leveleit Dux Adolf németre átdolgozta és kiegészítette Für den Glanz des Hauses cz. a. (Wien, Pest, Leipig, 1873. Hartleben, 155 l.), de nem sikerrel. L. róla Végh Arthur Tanulmányok. 265. l. (Eötvös bevégzetlen regénye.)
Gondolatok. Irta b. Eötvös József. Pest. 1864. Ráth Mór bizománya. 12. 336. l. (Pest, 1863. Nyom. Emich. G. akad. nyomásnál.) – A második kiadás ugyane cz. alatt. A hátrahagyott kéziratokból bővített második kiadás. Budapest, 1874. Ráth Mór. 404. l. U. ebből emlékkiadás is jelent meg.
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEFNÉ SZ. ROSTY ÁGNES.
Magától értetődik, hogy mint minden ily mű, ez is egyenetlen. Lyrai hévből, gazdag képzeletből, szemléletes hasonlatból eredő mély lélek- és erkölcstani gondolat mellett olykor ötletek vagy kevésbbé sikerültek állanak s a szabatos rövidséggel kifejezett aphorisma mellett néha széles mederben folyó elmélkedés, a fodulatos mellett hideg logikai fejtegetés vagy pongyolább körülírás áll. Ez Eötvösről különösen igaz, a kiben sokkal több volt a gondolkodás termékenysége és az érzelem bősége, mint az az alakbaöntés művészete, a kifejezés talpraesett tömörsége és a stíl választékos rövidsége, mint olyanban, a ki többnyire széles keretet is választott arra, mit el akart mondani. De minő változatos az összbenyomás, melyet nyerünk! Itt lyrai hév, amott finom irónia vagy epigrammi csipősség; itt philosophiai elmélyedés, amott elegiai borongás; itt nemes természetszemlélet, ott megindulással kapcsolatos reflexio, mint megannyi emlékei, a tanulmányoknak, élettapasztalatoknak, sóvárgásnak és csalódásnak, örömnek és fájdalomnak, reménynek és lemondásnak. Épen azért némileg pályájának tükre e mű, mint egy nem időrendben elhelyezett lyrai költeményfüzet; számos közülök életének egy-egy meghatározott idejére utal, vagy vallomás politikai és irodalmi pályájáról. Így Eötvösben a belső emberre és íróra egyaránt jellemző adalékok; mert azon gondolatok közt, melyek bennünk világ- és emberismeret megszerzése közben felébrednek s a lyrai érzelmek és eszmék közt megvan a rokonság abban az egyéni alkalomszerűségben, közvetlenségben és meggyőződésben, mely mindkettőnek nemcsak jellemző vonása, hanem az irántuk való érdeklődésünknek is egyik magyarázata. Ezt az alkalomszerűséget az általános szellemi irányzat, t. i. hit, szeretet, emberiesség mellett s egy nem felekezetnélküli, de eszményi irányú keresztyénség érzelmi és eszmei befolyása alatt, Eötvös gondolataiban könnyű felismerni.
BÁRÓ EÖTVÖS JÓZSEF.
Mindezekért Eötvös e művét már megjelenésekor Toldy és Salamon a Pascal Pensée-ihez hasonlították s mindenesetre inkább ezekre emlékeztetnek a modorban, mint Rochefoucauld maximáihoz, melyekhez szintén hasonlították már. De míg Pascal tulajdonképen gondolatai összegében a vallás apologiáját akarta megírni, Eötvösnek ily egységes terve nem volt. És ha mégis vezető gondolatképen azt találjuk bennök, hogy általában a materializmus ellen, másfelől a lélek és érzelem szabadsága, továbbá az erkölcsiségben a szigor mellett szólal fel a szeretet nevében s a keresztyén mívelődés érdekében; ha általában az érzelmet biztosabb kalauznak tartja az életben az észnél s az eszmékben való hitet tanítja, mint a lelki élet legbelsőbb feladatát; ha a morál alkalmazását a politikában s az államban mellőzhetetlen kötelességnek hirdeti; ha az egyéni szabadságon alapuló állami és társadalmi rend jövőjében s a keresztyén eszmék győzelmében hisz, és mindezek mintegy műve alapszínezetét alkotják; ha a tudományban a kétely, a politikában és közéletben az erős meggyőződés szükségét hangsúlyozza; ha kiemeli ismételve azt az ellentétet, mely az állambölcselet tudósai és elmélkedő s a gyakorlati politika mívelői közt fennáll, t. i. hogy a tanok kiváló bölcselői nem bizonyultak kiváló gyakorlati államférfiaknak: mindez onnan van, mert amazok Eötvös lelki életének tartalmát, az utóbbi nézetek saját életén és működésén tett tapasztalatait fejezik ki. Éppen e szempontból teszi egy gondolatában az ő egész működését jellemző vallomását: «Két dologra megelégedéssel tekinthetek vissza s ezt tőlem még elleneim sem tagadhatják meg. Az egyik az, hogy bármennyiszer csalódtam, bármennyiszer kételkedtem egyes nézeteimben: érzelmeimben sohasem ingadoztam, és egyes eszmékhez sohasem vesztettem el bizalmamat. A másik az, hogy egész életem az eszmék létesítésének volt szentelve s mint magmat, úgy minden tehetségemet csak az eszmék eszközének tekintettem.»
E műve tehát kiegészíti vagy más szempontból magyarázza egyéb műveiben kifejezett nézeteit az ember magasabb rendeltetéséről, a keresztyén művelődés győzelméről, az egyéni szabadságról és végűl saját érzelmeiről, melyek sugallata alatt az emberi küzdelmeket roknoszenvvel és egy bölcs elnézésével kíséri, mint olyan bölcs, a ki eldobva a világfájdalmat, csüggedést és kételyt, épségben őrizte meg hitét s a szabadelvűség és demokratikus eszmék szószólója lenni soha sem szűnt meg.*
A Gondolatokat, mint Eötvösnek 1863 november 15-iki, Hartlebenhez írt leveléből olvassuk, Falk Miksa ford. németre s mint eredeti mű jelent meg. Hartleben ajánlatát elfogadta a kiadásra nézve, noha az árt keveselte; de 1250 pld.-on felül fentartotta a további kiadás jogát. Így jelentek meg a Gondolatok németül 1863 deczemberben 1864 évszámmal; de Hartleben maga fizette meg az írói díjon felűl a fordítás díját Falknak. L. Hartleben levelét 1863 deczember 11. (Nemz. Múz.) Czíme: Gedanken. 1864. 8r. IX, 175. l. Pest. Hartleben’s Verlag. Második czíml. kiad. 1867. U. o. Úgy tudjuk, hogy e műve Németországon nagy hatást tett s gyakran idéznek belőle.
44. A «GONDOLATOK» ELSŐ KIADÁSÁNAK CZÍMLAPJA.
Még a Gondolatok megjelenése előtt adta ki 1862 május 29-ikére A karthausi-t 5-ik és A nővérek-et 2-ik kiadásban, egy-egy kötetben Heckenastnál, acélmetszetű czímképpel.* Ugyanakkor kivált a nemzetiségi kérdés foglalkoztatta mint az 1861-iki országgyűlés határozata miatt ujra fölszinre került kérdés. E tárgyban ebből az időből főleg két nyilatkozata érdekes. Egyiket Pesthy Frigyesnek írta meg 1861 október 17-ikén, ki e kérdésben inkább a szigort, mint az engedékenységet ajánlja. Eötvös felelé: «helyzetünkben nemcsak engedmények, de túlzó szigor által is politikátlanságot követhetünk el s hogy bármire határozzuk magunkat, őrizkednünk kell mindentől, mi a nem magyar nemzetiségeket sérthetné.» Ő is azt hiszi, «hogy a szabadság eszméje hazánkban a magyarság eszméjével van összekötve, mert tudom, – mond – hogy fajunk, valamint vagyon s míveltség, úgy erély s elmebeli tehetségei által másoknál magasabban áll, mert meg vagyok győződve, hogy minden tekintetben őt illeti meg az első hely, azért meg vagyok győződve arról is, hogy csak szabadságra van szüksége, hogy e természetes helyét elfoglalja; s így az ok, melyért én a nemzetiségi kérdés nemcsak békés, de a magyarra nézve legkedvezőbb megoldását a teljes szabadságban s egyenjoguságban találom, mely itt, mint mindenben, csak az erősebbnek használ; ez az ok, melyért úgy vagyok meggyőződve, hogy valamint a szerbeknek vagy más nemzetnek privilegiális különállást engednünk nem szabad, mert az által a szabad érintkezés s vele assimiláló befolyásunk lehetetlenné tétetnék, úgy nem szabad privilegiált állást követelnünk saját nemzetiségünk számára sem, mert az csak reakcziót idézne elő s így szinte akadályozná a dolgok természetes kifejlődését.»
Említsük meg azt is, hogy 1863 november 27-iki levelében beleegyezését adja Hartlebennek, hogy A nővérek német fordítását Lesebibliothek-jába fölvegye, mert Emich joga rég lejárt. A fordítás jogáért 200 frtot kivánt egysze s mindenkorra. E fordítás Dux Adolftól való.
45. «A NŐVÉREK» MÁSODIK KIADÁSÁNAK CZÍMLAPJA.
Világos ebből, hogy Eötvös e helyen teljesen a 48-iki törvények álláspontjáról szól; tehát az alkotmányos jogok egyenlő szabad gyakorlata által véli az egyenlőség elérését s nem akar a nemzetiségeknek oly jogokat adni, melyek az állami egységet veszélyeztetnék. Ezt kifejezi 1862 április 29-ikén közzétett, Illyasevics György taraczközi alespereshez intézett nyilt levelében is, hol szintén írja, hogy a nemzetiségek szabad kifejlődhetésük biztosítását csak a 48-iki törvényekben letett alkotmányos jogok gyakorlatában találhatják s minthogy az alkotmány ereje abban áll, ha a nemzetiségek anyagi és szellemi javaik, valamint nemzetiségük kifejtésére bennünk biztosítékot találnak: világos, hogy sem a nemzetiségeknek nem szabad túlzó követeléseikkel veszélyeztetniök az államot, sem az állami egység nem terjedhet anyira, hogy a nemzetiségeket veszélyeztesse; «e szerint hazánk alkotmányos állása s a különböző nemzetiségek szabad kifejlődhetése oly érdekek, melyek egymással nemcsak nem állanak ellentétben, sőt melyek között a legszorosabb összeköttetés létezik.»
Azonban a 60-as évek első felében a hazánkban folyt rendkívül élénk nemzetiségi vitában az 1861-iki javaslat elveit a nemzetiségek saját önállásukra nézve elég megnyugtatóknak nem tartották. Ez volt az oka, hogy midőn az 1865-iki országgyűlés összehivásáról volt szó, Eötvös különösen abból a szempontból, hogy e kérdés mulhatatlanul tárgya lesz az országgyűlésnek, s ez a nemzetiségek megnyugtatását egyik feladatának fogja tekinteni: 1865 május 1-én kelt előszóval kiadta A nemzetiségi kérdés (Pest, 1865. Ráth M. X, 158 l.) cz. röpiratát,* mely az 1861 július 6-iki feliratnak e tárgyban kifejezett elvét veszi jeligéül. Eötvös e műve előszavával ugyanazt a gondolatmenetet fejezi ki, mint fenti két nyilatkozatában; továbbá nem új, hanem ugyanazon nézetei alapján fejtegeti a kérdést, melyeket 1850-iki német röpiratában és A XIX-ik század uralkodó eszméiről írt művében letett; végre azon elveket fejti ki bővebben, melyeket jelentésében s törvényjavaslatában az 1861-iki bizottság felállított, minthogy ezeket akkoriban utóbb a nemzetiségek szóvivői bizalmatlansággal fogadták.
Németül: Die Nationalitäten-Frage. Von Josef Freiherrn von Eötvös. Aus dem Ungar. Manuscripte übers. von dr. Max Falk, nagy 8r. XI, 192. l. Pest. 1865. Ráth.
E szerint e mű elvei a következők: Hazánkban a nemzetiség fogalmát a különböző nemzetiségek másképen értelmezik; nevében tehát ellentétes követelésekkel állnak elő; de e látszó ellentétek dacára a nemzetiségek érdeke s hazánk érdeke ugyanaz; tehát a teljes jogegyenlőség alapján megoldandó nemzetiségi kérdés hazánk alkotmányos szabadságától és állami egységétől függ. Ennél fogva minden nemeztiségre külön törvényt alkotni hazánkban lehetetlen; mert ez az egyéni és polgári szabadság legnagyobb megszorítását vonná maga után; mert továbbá hazánk s Ausztria feloszlásához, tehát egy erős állam alakulásának lehetetlenségéhez s épen e nemzetiségek jövőjének romlásához vezetne. Ebből következik, hogy a nemzetiségi kérdés is csak úgy oldható meg, mint a lelkiismeretszabadságé, azaz «megoldása hazánkban csak az egyéni szabadságnak kiterjesztése s alkotmányos önállásunknak fentartása által eszközölhető, s hogy a nemzetiségi egyenjoguság praktikus kivitelére, melytől e kérdés becsületes végrehajtása s az kivántatik, hogy közigazgatási szervezetünkben az önkormányzás elvéhez ragaszkodjunk».*
V. ö. levelét Bánóhoz 1865. máj. 5.
E nézete mellett különösen is kiemelendő, hogy ha e műve lényegében nem más, mint tovább, illetve részletesebb s hazánkra alkalmazott kifejtése azon elveinek, melyeket már régóta vallott s nagy művében letett: másrészt a keresztyén mívelődés győzelmében való hitének törhetetlen kifejezése e művében ugyanaz, mint A karthausi-ban és államtudományi művében; ezek mellett benne hazánk hivatásában oly bizalmat fejez ki, mint talán egyetlen művében van. Ő elveihez híven a nemzetiség eszméjében nem lát mást, mint eszközt, mely a czivilizáció haladásához vezet, mint vezetett s vezet a szabadság és egyenlőség; csakhogy nem azon ál-tanok által, melyeket annak nevében épen úgy hirdetnek, mint hirdettek egykor emezek czége alatt; hanem azon nagy szellemi mozgalom előmozdítása által, mely az embert az egyenjogság által viszi előre. E szerint világosan megmondja, hogy sem a nemzetek teljes egyenjogusítása, sem a panslavismus megvalósulni nem fog; mert nem valósulhatnak meg.
E röpiratát szeb nyelvre is lefordították s a hazai szerbek is meg voltak elégedve; Popovics Milos pedig A nemzetiségi kérdés szerb szempontból (1865) cz. a.* választ írta, melyben nagyon önálló Magyarországot, de önálló Szerbiát is óhajt. E röpirat eredményeit különben a szerb Vidovdan cz. lap is elfogadta s a horvátokat Magyarországgal a reáluniónak megkötésére biztatja, mint a mely a jövőnek egyetlen biztosítéka.
Magyarra ford. Sárcsevics Ambrus.
