Rozsnyó, dec. 12.
Rozsnyó, dec. 12.
Egy hét előtt küldtük el győzedelem biztos reményében nemzetőreinket Kassára, s ma, végtelen fájdalmunkra, verve futva megérkeztek. Mert háborúban minden a vezérektől függ. Irányi kormánybiztos és Pulszky Sándor erélyétől legjobbat vártunk. Gömör közel ezer embert lehetőleg felfegyverzett, két ágyút, fedezetűl lovasokat is küldött, a szomszéd megyékkel hét ezeren felűl volt a lelkes tábor népe, ágyú elég, kétszeresen haladá az ellenét, helyzetünk legjobb lehetett, az ellenség völgyön jött, s mi ágyúinkkal parancsolólag működhettünk volna Kassa hegyes s védelemre legkedvezőbb helyzete mellett. Rendes katonaság teljesen hiányzott ugyan – kivéve mintegy százötven egyénből álló jeles lengyel csapatot – de lelkes vezérek ügyes működése e szép népet győzelemre rendezhette, s buzdíthatta volna. Azonban a fegyver hiányát tetézte még e seregrei gondoskodás hiánya is. Kassa városa előtt egész csapatok három napig sem kaptak kenyeret, a vezérek hidegsége, Pulszky Sándor elvonúltsága, ki soha egy buzdító szót sem szólott seregéhez, s megszólíttatva mindig németűl felelt, lehangolta a tábor önbizalmát, összevágó rend és fegyelem csak azon papirterven volt, mellyet csata előtti éjszaka olly gondosan készíttettek a kormányhozi tiszti jelentéshez mellékletűl. De ezeren felűl lehetett nemzetőr, ki csatarendbe sem állott, Kassa falai közt várva az eredményt, jött ment, kinek tetszett, némelly ágyú fedezet nélkűl, parancscsal sem látva el, lőtt, vagy nem lőtt, mikor épen a köztüzér jónak látta, stb. eff. Ütközet alatt futár jő, s két óra múlva találhatja csak meg a fővezért. – Mind ezek együtt tették, hogy a csata reggelén már alig lehete kétes az ütközet kimenetele az alig négy ezeret tevő ellenség javára. Hiában vívott s állta hősiesen helyét a lelkes lengyel csapat, csak a végcsapástól menthette meg a rendetlenűl szaladó balszárnyat, s bátran kivágta magát. – Lovasságunk első, s tulajdon ágyúnk lövésére szaladt meg, s igy ütközet nélkűl az egész jobb szárny Miskolcz felé. Mondják, ha sok csapatnak olly tisztje lett volna, mint Szakáli Sándor, alig esik Kassa áldozatúl. Ezeket hallám az érkezőktől s fájdalmamban irom,* hogyha igazak, tanúságúl legyenek, hogy ha rendes fegyver és katonaság hiánya van, legalább ügyes és magyarúl buzdító lelkes vezérek legyenek a nemzetőrök rendezői, különben mészárszék az, hova még most magokra hagyva viszszük. Igy veszett el az ugyan nagy részében sárga-fekete szinezetű Eperjes, s felső Magyarország fővárosa Kassa, kardcsapás nélkűl, Bocskay kedves városa négy ezer ember előtt futás által megnyílt, az álladalom sok javát veszté benne, s mi hibánk nélkűl önbizodalmunkat, s majdnem hinnünk kell, hogy nem illyen magyarral verte vissza nagy Hunyadink Mahomed hatalmát.
Lehet, hogy a dolgok így állanak, mint tisztelt tudósítónk írja, de nem kell feledni másrészről, hogy a megfutamodó sereg mindig takargatni szokta hibáját. – A szerk.
