Még egy leczke a Nemzeti Újságnak.
Még egy leczke a Nemzeti Újságnak.
Miután a Nemzetivé vált nemzetes ujság szerkesztőjének valahára legalább annyira megnyilt az esze, hogy végre belátta, miszerint néhány rozsnyói papnak általam reactionalis bűzűnek mondott czikke csakugyan az, közöltetésének okaúl csupán azt adván, hogy erre egy barátja által fölszólíttatott* (O pilladesi barátság, melly elvét is kész megtagadni barátja felszólítására!), nem is szólnék, ha nem tetszett volna Illucz Oláh Jánosnak logicátlan szóhalmazába Eszterházi Pált, Károlyi Istvánt és Deák Ferenczet bekeverni, kikre én, midőn azt a dominust megleczkéztettem, nem is gondoltam. De igenis eszemben volt a Nemzetinek 165-ik, 179-ik s talán több száma is, mellyekben a kormánynak olly egyént ajánl, kire – tekintve azt, hogy nem legszebben végzett hivataloskodásakor a régi rendszernek mindig leghivebb bajnoka volt – addig semmiféle hivatalt bizni tanácsosnak nem tartok, mig, valamint a Nemzeti szerkesztője is, előbbeni bűneit tettek által nem expiálja. Ezt értettem akkor, midőn ön előbbi betegsége vissza-visszaesése többi jelenségei közt ezt is megpendítettem, melly önnek veszszőparipájává lett.
Noscitur ex socio, qui non cognoscitur ex se. Mi?– Sz. L.
És midőn a Nemzeti gyűldéjében e két számot kerestem, ismét bukkantam adatokra, mellyek világosan tanúsítják, hogy Oláh János néha néha most is sajnálja mártius előtti napjait. – Mert a 79-ik szám vezérczikkében ugyancsak vagdalkozik a közös iskolák és a statusnak az iskolákba avatkozási joga ellen, ezt bizonyosan ezentúl is kizárólag a papoknál kívánván meghagyatni. A 175-ik számban pedig, valamint a rozsnyói papok rosz néven veszi, hogy a püspökök a piaristák által elvállalt gymnasiumokra semmi, befolyással nem bírnak. Tehát a rozsnyói papok levele nem annyira egyetlen, mint ön elhitetni akanrá. No de mit nem tesz az ember, ha barátja fölszólítja!
Ime, Illucz Oláh János uram, ezek vannak az ön által szerkesztett lapban, s ezekről ön mit sem tud, mi által csakugyan igazolja ön azon mondásomat, miszerint igen sok van a világon, miről ön nem tud. De a fönebbi czikkek nem tanúsítják e a visszaesést martius előtti láza rohamába, mire ön per se világosabb perczeiben nem akar emlékezni? És illyen ember mer aztán mást, ki hibáira figyelmezteti, rágalmazónak nevezni? Szégyelje ön magát.
Több szólni valóm önhöz ez ügyben nincs; mert azon térre, hol ön gorombasága fegyverével hadonáz, önt követni soha sem fogom, mivel önnel szemközt állva.
Hoc scio pro corto – – – –
Vince, seu vincor, semper ego maculor.
Vince, seu vincor, semper ego maculor.
Ám, ha tetszik, mulasson ön tovább is sületlen durvaságok rásával: én ez önhöz illő passióban úgy nem fogom háborgatni, valamint nem háborgattam azon egyént, ki egy papnak adott macskazene alkalmával con amore verte aprilisban a dobot, ámbár mind martius előtt tányérnyaló?a volt, mind azóta is legszájasabb protectora a papoknak. – Szeberényi Lajos.
