Nagy-Bánya, dec. 11.
Nagy-Bánya, dec. 11.
A dézsi nagyszerű futás után, millyet a historia előmutatni nem tud, a futók Katona Miklós vezérlete alatt városunkba szorúltak, biztaták ugyan néhány szájhősök a várost, hogy ezentúl, ha Urbán jőne, azt utósó csep vérig védelmezendik, s meg is tartották igéretüket, mig Urbán közeledését nem hallák. Másnap villámként elterjedvén a hír, hogy Urbán seregével Galgónál táboroz, erre a szájhősök felszedik sátorfájokat, Szatmárig meg sem állottak, s mi több, néhány mázsa 3, és 6 fontos golyót s több ágyútöltényt magánházaknál hátrahagytak, mellyeket a lakosok, tartván Urbán bejövetelétől, a földbe ástak, hogy Urbán kezeibe ne jussanak. A derék vitézek vezérestűl együtt az ágyúgolyókat egészen Szinyer-Váraljáig hullatták, miket aztán az oláhok és gyermekek utánok felszedegettek, s aztán illy emberekre bizza a haza sorsát, kiket Urbán, ha esze leendett, az országból kiszalaszthatott volna!
Katona Miklós jobban ügyelhetett volna seregére, de ő csak a jó szállásokat kereste, és ha magát elhelyezé, a többivel nem sokat gondolt, illy gondatlan volt abban is, hogy a lőszer nagyobb részét Bányán hagyá. Szatmáron embereink több napig időztek, és a városunkhoz irt több levelekben érintést sem tesznek a hátrahagyott lőszerekről félelmökben tán nem is tudták, hogy itt maradtak.
Fájdalommal kelle olvasnunk e lap 138-dik számában a Nagy-Bánya városát hűtlenséggel vádoló czikket, mellyben roszalja a levelező Bánya városának azon tettét, hogy feladta magát Urbánnak, továbbá, hogy három futárt küldött Urbán után, a végett, hogy a várost feladhassa. Ezt tagadom, mert a város, miután minden segély nélkűl magára hagyatva Urbán által felszólíttatott a megadásra, feladta magát, és a feladási iratot postalegény által utána küldé Orbánnak, de a küldött nemhogy választ hozott volna, hanem mindenestűl oda maradt; mire a város szükségesnek tartá küldöttje után más lovast küldeni, ki szinte oda maradt. Végre megérkezének a küldöttek holt részegen, azon tudósítással, miszerint Urbán a vidékből hirtelen eltávozott.
E várost hűtlenséggel, kivevén néhány lakost, nem lehet vádolni; mert a magyar szellem átalakulásunk óta itt mindig túlsúlylyal bírt, s e város tehetségéhez képest a haza szükségeire mind emberben, mind fegyverben, mind pénzben lehetőségig áldozott; a 200,000 újonczból ráesett illetőséget kiadta s fiatalságának nagyobb része, kivevén a honn szükségeseket, mind a hazáért harczol. E város, midőn múlt hónapokban a ministerium által felszólíttatott, hogy fegyvereit küldje fel, 100 darabot rögtön felküldött. Hogy reactionarius szellemű emberek ne lennének nálunk is, arról szó sincs. Minap egy nyilvános körben Heritzné volt nagyságos asszony, midőn Windischgrätznek azon gyalázatos tettei, mellyeket a szépnemen Bécsben elkövettetett, felolvastattak, e következő nyilatkozattal élni nem átalkodott: „diese Bestien verdienen es, indem sie des Landes Verrätherinnen waren.” (Ezek a bestiák megérdemlik, mert az ország árulúi voltak). Az illy honáruló nő, nem mondom, hogy, ha hatalmába leendett, 10 futárt is nem küldött volna Urbán után.
Urbán mielőtt Somkútról távozott, az egész megyei levéltárt tűzbe veté, s midőn az oláhok kérték, hogy ne tegye azt, mert sok szükséges oklevelek találtatnak ott, azt felelé: nemes levelekre 639ezentúl nem leend szükségük miután a nemesség eltöröltetett, és, úgymond, ezentúl valamennyien katonáim vagytok.
Kővárvidék csász. kir. biztosa Frink, báró Huszár hóhérja, és Szebeni alispán volt inasa. – Erdősi Pál.
