Lendva, dec. 13.
Lendva, dec. 13.
Egy pár nap óta nekünk van szerencsénk Perczelhez. Mult szombaton jött hozzánk, s azóta egyre erélyessége szerint innen működik. Seregét egyre gyakoroltatja, s mozgás által edzi. Serege harcz után eped, s ennek nyomán bizonyos győzelemért. Az ellenség Regedénél gyüjti össze seregét; innen akar excursiókat tenni földünkre a vén gaz Nugent, hogy éhező vérebeit nálunk, s tőlünk rablandó prédán ápolhassa továbbra is a zsarnok, czudar camarilla támogatóiúl. A mint Perczel megtudta szándokát az öreg bohónak, azonnal itt termett, s mint halljuk, ismét zugolódik a stájerszéleni agársereg, hogy nincs mit ennie, s morog, hogy ez az orbánlélek forma magyar előtte áll, mint réme, kitőli félelmében sem éj sem nappala nyugodt nem lehet. Hogy sok nélkülözés s illetőleg koplalásnak van kitéve ellenségünk serege, kitetszik onnan, hogy a dragonyosok minduntalan rá rá fogják lovaikra, hogy sánták s betegesek, s csak azért, hogy lóhuson vendégeskedhessenek. Jó étvágyat nekik a ló-, s kivált a beteg lóhúshoz! Hogy pénze sincs az ifju császár fiunak és a Zsófi császármamának, szinte világos, mert már papirosból csinált garas, tizes s huszasokkal fizetik s ámitják buta katonaságukat! Jaj annak Stájerben, ki állítani merné, hogy a papiros garas stb. nem ezüst garas, tizes és huszas. – Mondják, a kik látták, hogy Jellachich kopói – mert ezeket nélkülözni nem szabad Nugentnek – ha szemes kukoriczát kapnak, csak ugy mint isten teremtette eszik; – az illyen sereget eltartani nem kerűl sokba, mert ha nincs embernek való étel, sertések között is a vályut asztalnak tekintve, – ha kukoricza van benne – eltengődik. – Kanizsán, későbben Fehérvárnál magam is láttam, hogy a szerezánok kukoriczát ettek, de ez még septemberben volt, mikor e disznónak való gabna nem volt olly kemény, s akkor is azt gondoltam, hogy Jellachich a teremtés ötödik napján teremtett barmokkal akarja legyőzni a magyart; hogy a száraz kukoriczát is megegye az istennek eme barmokká aljasult népe hinni nem tudtam. Most hiszem, mert tapasztalásból tudom s sokan mások is állítják, de már nem csodálkozom rajt – mivel kemény kukoriczán inkább hizik a sertés! – A camarilla s mint a stajerek szabadabbjai hivják a puibi császárka boldogulhat illyen ember forma nememberekkel, mert ezek – ha parancsolják – igában ökörré, életmódban disznóvá erötetés nélkűl oda engedik magukat.
Seregünk egy jókora része tegnap Muraközbe ment, a derék nép kimondhatlan örömmel fogadta. Másik része Regede felé huzódik, ugy hiszem holnap vagy holnapután, s egyszerre melegök lesz Nugentiate és Varasdiaknak. Emezeknek fűt hős Gáspárunk, amazoknak a horvátok és stajerek ostora Perczelünk. Az idő gyönyörű, látszik, maga az isten sem akar telet akkor, midőn földöni népének józanabb részét szabadság érzete hevíti. A mint történik valami, azonnal közlendem. Seregünk víg, mint szép az idő! mihelyest mozdítják helyből, örűl, énekel, fütyöl, reá tánczol, s mind örömében, hogy mint mondja: tűzbe megy. Népünknek nem kell nyugalom, ifjú harczosink közmondásává lett: „Nem kell nekem álom, nem kell nyugodalom, harczot szomjuhozom; harcz után hosszan, békén és szabadon eleget alhatom.” – Gasparich.
